Tulajdonképpen teregetek

A zárókörben ma annyit mondtam, jövő. Még a hálát mondtam volna, ha nem sütik el előttem ketten. De hogy tényleg ennyit éreztem, hogy egyrészt elmondhatatlanul hálás vagyok ezért a szakmai közegért, hogy közöttük lehetek, hogy az oktatók között sokan ( szinte mindenki) egyszerre okosak, nyitottak, viccesek és szerények, hogy itt valahogy a kölcsönös tisztelet az kézzelfogható és hát na, ha valaminek van értelme, akkor az ez. És jövő, hát persze, ezt szeretném csinálni, hiszem, hogy van helye az üzleti életben, bár hogy fizetőképes kereslet is lenne rá, abban már nem vagyok egészen biztos. De hogy iszonyú motivációt kaptam arra, hogy addig is ilyen témájú könyveket vagy cikkeket fordítsak, hogy gondolkozzak errefelé, ne kopjon ki ez az irány, mert évi 2 napos konferencia meg 4-5 alkalmas rövid találkozó az kutyagumi. Tegnap 3-tól ma este 6-ig volt a program, tehát csak kicsit több mint 24 óra, de olyan, mintha egy hetet együtt töltöttünk volna. Nagyon kikapcsol és nagyon feltölt ez a ...

Hat lakásos társasházban élek, szintenként 2 lakás. Legalul lakik egy zenészsrác a lengyel csajával meg a kb 10 éves kisfiával. Velük van a legkevesebb kontaktom, nagyon ritkán látjuk egymást, és akkor is max köszönünk, de semmi több. A kisfiút kb 2 éve egyáltalán nem is láttam. Mellettük lakik egy kb 55-60 éves házaspár, törzslakók, mert a férfi apja építtette anno a házat. Velük él a fiuk, egy kb 25 éves begubózó srác. Velük jóban vagyok, hétvégén együtt molyoltunk a kertben, szoktunk beszélgetni, lakógyűlni (minden jókapcsolat forrása), felvetni problémákat meg megoldani. A srácot mondjuk általában hétvégén késődélelőtt látom, amikor becsöngetek valamiért hozzájuk, és szülők híjján ő jön ajtót nyitni, általában akkor ébred, kurva morcos (pardon!) alig tudja a szemét kinyitni, és még úgy nincs sok köze a világhoz. De az előző családdal ellentétben ez a srác akkor is köszön vagy visszaköszön, ha a közös tulajdonunkon kívül, az utcában találkozunk. Aztán a középső emeleten lakik egy k...