Tulajdonképpen teregetek

Hú, annyira jól estek az ismeretlenül küldött ölelések, meg kedves szavak - nagyon köszönöm nektek! Meg az ismerősen küldött együttérzés is nagyon sokat adott!  Olyan szép esténk volt tegnap, nagyon mélyről jövő hálát érzek érte, és akkor ma ismét jobban érzem magam, de azért elég kemény ez az érzelmi hullámvasút, ami itt zajlik. És milyen érdekesen működik az ember, vagyis én, nagyon lent voltam, amikor amikor az előzőt írtam, aztán 2 nappal később egy húszfős önsimereti csoportban elmeséltem sírva és még sírtam két órán át, aztán huss - eltűnt a mélység és tök jó kedvűen meg stabilan tudtam tolni a napokat.  De amikor rákérdeznek a kollegák, hogy milyen volt a két hetes szabim (beültetés utáni streszsmentesen tartott időszak), akkor azért mindig csak sírva tudok rá válaszolni, aztán ezek a kedves 40-50-es ITs férfiak iszonyú cukin reagálnak a váratlan könnyekre meg érzelemre <3 de mennyire jó már, hogy tegnap ketten is megöleltek, ez lett a beszélgetésünk záróakkordja. Na...

Kifejezetten szar hullámban vagyok, ami mennyire nem igazságos már, de hát ez van, szóval nem tudok másról / máshogy írni. Nyugodjunk meg, a fiú van, és folyamatosan van, és őrületesen jó, hogy van, úgyhogy hálistennek nem innen fúj a szél. Keresgélem, honnan fúj a szél, és azt hiszem, valahogy az én látásom torzult el, hogy hogy látom magamat úgy ámblokk, hogy látom magamat mellette és magamat az életben - és ezek most siralmasak.  Mentségül csak egy dolgot tudok felhozni, a nemsikerült újabb lombikot, ami itthon az utolsó volt, merthogy betöltöttem közben a 45-öt (ez mennyire nagy szám már? mikor lettem ennyi idős?) szóval vagy az egész terv mehet a kukába, vagy csak a saját petesejtes része - de most nem vagyok olyan állapotban, hogy erről döntsek vagy egyáltalán gondolkodjak. Most kicsit struccpolitikával vagyok, az biztos, hogy iszonyúan fáradtnak érzem magam már magától a témától is, plusz ha még egy orvos megvizsgál, elaltat, kivesz vagy berak bármit/bárkit - én felüvöltök. ...