kisház

Hát az nem lett az, de lett egy másik kisház (nem is kicsi, nagyobb mint a lakásom), viharos tempóval, képek alapján nagy szerelem, egymillió érdeklődő, de valamiért a tettek mezejére léptem, túl van a büdzsén, ezen már meg sem lepődünk, de családi kölcsönökkel megugorható, és tegnap megnéztük, és szóban megállapodtunk, szimpik voltunk egymásnak, levették a hirdetést és ha minden jól megy, szombaton foglalózunk. Még nem is tudom elhinni, annyira váratlan, meg gyors az egész.

Az előző koppanós körök egyik tanulsága mindenképp az volt, hogy úgy mentem oda, hogy tetszik és ilyet szeretnék, de ha nem jön össze, az is jó. Valahogy kiment a nagy akarás belőlem. Ebben is van pici kompromisszum, pl csak sima kisfalu, és nem zsákfalu, kettővel odébbi szomszédnál elég nagy a putri, de parasztház a javából, búbos kemencével, nagyon hivogató belső terekkel, hajópadlóval, szép konyhával. Nem is kell most hozzányúlni, hanem lakható-élhető egyből.

Na és akkor a legérdekesebb, hogy nem érzek semmit. Egy több mint 15 éve vágyott dologról van szó, sokkal szebb, mint amilyet valaha is elképzeltem, de mégis tudom magam benne látni, és palócház, és a régi fanyílászárók vannak benne, de baszki se öröm, se izgalom, se büszkeség, se semmi jó érzés nincs bennem. Meg eleve, őrült hajsza ment ezért a házért, egymásnak adtuk a kilincset érdeklődők, tehát ez is lehetne egy sikerérzés, de semmi. És ettől tökre megijedtem, hogy ez mi. Mi az, hogy nem örülök? Lehet, hogy nem is vágytam erre, hanem csak valami tévedés az egész? Éjjel felébredtem, rendesen elkezdtem ezen szorongani, hogy ez mit jelent, de aztán abban maradtam magammal, hogy most ne engedjek túl nagy teret ennek a semmi érzésnek, csak fogadjam el a reakciómat. Teljesen para, hogy hogy fog beleférni az életembe, életünkbe, mikor tudunk ott érdemben időt tölteni, de szeretném megengedni magamnak, hogy lássuk meg. Van egy már eszetlen régóta húzódó lassú kiégés bennem, mostanra már úgy kb mindennel kapcsolatban, de valahol az agyam hátuljában azt gondolom, hogy a természet és a csend tud ezen segíteni talán egyedül, úgyhogy megpróbálom csak hagyni, látni, hogy mivé forrja ki magát ez a semmi érzés, vagy ebből tud-e bármi megszületni.

Tök érdekes amúgy, pont ugyanígy a semmit érzem a hajdan annyira vágyott kisbaba kapcsán is, a munkám kapcsán is, kicsit most az életem kapcsán is, csak pislákoló erőt érzek magamban, ami a fenntartáshoz elég, de az előremozduláshoz már nem. És csak szeretném meglátni, ez a házikó, meg a máshollét, meg a kert és a növények ki tudnak-e billenteni a mostani tompaságomból. A legrosszabb forgatókönyv, h nem, és nyűg lesz, nem pedig öröm, de akkor meg szépen eladom. Közben meg ha nagyon szélesre tudom tárni a lehetőségek ajtaját, akkor látok ott valami szuper gyógyító következő állomást is, igyekszem ezt az eshetőséget is ott tartani a porondon.

Majd szeretném ezt a belső megélést itt dokumentálni, mert nagyon érdekel engem is, merre tud kanyarodni az élet egy ilyen régóta várt fordulat után. <3