November 1-4

Jujuj, itt elindult a blogvember, azaz blogverem, én meg teljesen elfelejtettem, és még csak olvasni sem olvastam másokat, csak tegnap este, és akkor esett le, hogy akkor mostantól hajrá írás és hajrá blogverem.

Mert írni jó, dokumentálni még sokkal jobb és közben végiggondolni és lecsillapodni vagy éppen közelebb kerülni önmagamhoz meg egyenesen priceless. Már csak 20 percem van, szóval rohamtempóban írom a nov 1. - nov 4. közötti eseményekből azokat, amik az időrostán fentmaradnak. Szombaton éjjel felébredtem és nem tudtam visszaaludni, kimentem pisilni, közben majdnem ráléptem egy földön fekvő alakra, merthogy L. legnagyobb fia 20 éves volt pénteken és szülinapi bulit rendezett a pincében. Ott volt csomó 20 éves fiatal, kedves-jólnevelt-okos fiúk-lányok, imádnivaló mind, és teljesen fura volt megélni, hogy én már abba a csoportba tartozom, aki fent marad a lakásban és 11-kor elalszik, míg 4 méterrel alattunk megy a buli. Hívott minket a fiú, annyira cuki, de igaziból nem volt kedvem lemenni, de azért még mindig nem érzem magam felnőttnek. A tesók is csatlakoztak a buliba, két 14 éves kislány élete első házibulija volt, sminkeltek, elkérték a fülbevalóm, hát annyira aranyosak voltak, hogy őrület. Volt temetőzés megint (blogvember nyitó sztorija minden évben), pólóban napsütésben, hol vannak már a fagyos-esős-sapkakesztyűs temetői látogatások, olyan fura, hogy mindez 20 éve termése mondjuk. Aztán közös filmnézés, a gyerekek direkt olyan filmet választottak, ami nekem is tetszene (nem sci-fi, nem ijedezős), az Ébredések lett, ami pont jó volt egy ilyen buli utáni tompa estére. Én nagyon sírtam rajta, mesélte Sz. nevetve, hogy M. azt mondta rólam, egy filmen vagy sírok, vagy elalszok - és ennél pontosabb leírást nem is adhatott volna :D. Mindenesetre cukik nagyon és nem gáz sírni előttük és úgy ámblokk egyre több és egyre jobbak ezek a közös élmények.

Vasárnap bringás barátnős tali volt, akikkel még pár éve havonta tudtunk találkozni, most már csak negyedévente, de annyira nem bánom, mert valahogy másik irányba mentünk kicsit, és van egy tag, aki egyre furibban viselkedik, cserében folyton dominál, szóval egyre jobban sajnálom a kevés szabadidőmet a társaságában tölteni, szemétség, dehát válogatós lettem. Mondjuk jött egy tuti tipp az éjjeli felébredésből nehezen visszaalvás menedzselésére: háton fekve mozdulatlanul el kell kezdeni megérezni a lábujjainkat egyesével, állítólag, ha háton fekszünk és nem ér hozzá semmi, valójában érezhetetlen, tehát annyira kell koncentrálni, hogy abba rendszerint a gyűrűsujj előtt már elalszik az ember. Ezen egyrészt nagyon röhögtünk, de közben meg praktikus tanács a javából és hát ilyesmik már a közös problémák.

Tegnap reggel korán akartam irodába menni, elvittem a kávészervízbe az otthoni kávéfőzőt (milyen praktikus, hogy ki van szedve az anyósülés egy kis csomagterű autóban), aztán az irodában egyedül voltam, de legalább tudtam haladni amivel kellett, aztán nagy levegőt vettem 4kor és kicsekkoltam a heti fontos meetingből, hogy mennem kell, bocs. És mentem edzésre :) már a második vízes edzés, iszonyú jó és iszonyú fárasztó, egyelőre az egy méterestől kell ugrálni, aki azt hiszi, könnyű, az téved. Baromi nehéz, baromira kell koncentrálni és annyi mindenre, hogy általában a fele lemarad :) Tényleg van két 70-es néni, ők olyanokat ugranak, hogy ihaj, én örülök, ha a nyílegyenes talpas megy - egyelőre még nem annyira. Amikre figyelni kell:

- pároslábbal kell elugrani (fix felületről még csak-csak, de a bemozduló deszkáról gyakorlatilag alig megy :D)
- lábujjhegyre kell állni, csak talpból lehet lendületet venni és onnan elrugaszkodni
- törzs marhára befeszítve: fenék, has behúz, és egyenesen tartjuk magunkat
- lábfej spiccben a levegőben
- kar magastartásban fülek mellett
- fej előrenéz, nem le
- levegőt is érdemes venni, majd mielőtt vízbe érünk az orrban tartani, hogy ne menjen az agyamig a víz

Volt már fejes is, az meg még durvább, még hatmillió dologra figyelni, pl felfelé ugrani, nem elfelé, láb megfeszítve, derékból meghajtani, a kart a fej felett nyújtva össze kell fűzni, és azzal tompítani, tegnap ezt párszor rossz szögben tettem, tökre fejbever a víz. És mivel nem kapálózunk, ezért sokméter mélyre lemegyünk, az is furi. Annyira izgi, annyira jó, nagyon örülök neki. Volt már szárazedzés is, gumiasztalon kellett egy helyben ugrálni karkörzéssel, vagy az egy helyben ugrálás megy, vagy a kar, a kettő együtt elég nagy challenge. De neveztük folyton, olyan mintha a gyereki énem előjönne, nagyon vicces szökdécselni egy gumiasztalon, meg szivacskockák közé ugrálni meg hatalmas szivacsszőnyegekre :) csudajó. És olyan brutál fáradt vagyok utána, hogy alig élek, de ez kell ide.