Játszótér és 5. csillag

Nahát elég rosszul estek a névtelen kommentek, mármint a bennük levő indulat meg minősítések és az meg a saját szegénységi bizonyítványom, hogy többszöri elolvasás után sem értem pontosan, hogy engem kritizáltak-e a névtelen, aztán monogramos kommentelők, vagy egymást. Mindegy, erre most biztosan nincs energiám meg hát pontosan azt érzem, amit már korábban mások is írtak, hogy ez hadd legyen az én játszóterem. Azért írok, mert jól esik kiírni a gondolataimat, igaziból sokkal többször szeretnék írni, mint amennyi alkalmam akad, és elég szenzitív gondolatokat írok ki - és bocsánat, ha ezt bárki rosszul veszi, de elsősorban magamnak írok. És annyi a kérésem a jövőre nézve, hogy lécci aki hozzászól, az próbáljon empatikusan és amennyire megy, indulatmentesen és segítő szándékkal írni. Én alapvetően egy elég békés, érzelmes meg érzékeny valaki vagyok, és rosszul esik, ha valaki sáros lábbal és hangosan kiabálva ront be a nappalimba, szimplán csak azért, mert én sem így viselkedem. Más véleményen lenni nagyon is ér, egyetérteni is ér, minden ér, csak toljuk ezt kedvesen. Ennyi lenne a kérés. És még az is idetartozik, de lehet, ezzel kellett volna kezdenem, hogy eddig mindig iszonyú szeretetteli és kedves kommenteket kaptam és borzasztóan jólesik, ha valaki reagál (igen, hallom az ellentmondást, hogy magamnak írok, de jól esnek a kommentek - van ilyen). Pont ahogy ma librarycat és Tamkó is tette. <3

Na de back to basics. Az előző poszt megírása is megviselt, nehéz visszamennem a negatív érzelmeimbe, nem feltétlen akarom kiadni a szeretteimet, de minthogy nálam van ugyebár a játszótér kulcsa. Cserében azóta fáj a torkom, és érzem, hogy billegek a lebetegszem-nem betegszem le mezsgyén, eddig döntetlen az állás. Előző nap még mondtam is nagy büszkén, hogy érzem ám a heti 4 mozgás eredményét, penge vagyok, lepattan rólam minden városban ténfergő baci, de már sokszor volt az is, hogy nagyobb érzelmi megterhelések vagy épp teher letétel után betegedtem le.

Így aztán sajnos ugrott a kedvenc könyvelőmmel az évvégi uszi-szauna-világmegváltás vasárnapi program, de a ma reggeli rorátét bevállaltam. És az van, hogy nagyon szeretem a roráté intézményét, nagyon fontos eleme a karácsonyi készülődésnek, ma reggel a Margit krt-i ferences templomban voltam, ahol konkrétan a csillárról is emberek lógtak, reggel fél 7kor - ez szerintem elég menő és nem várt. Ez a templom egyszerűen tud valamit, nagyon szimpi emberek gyűlnek össze, tele van snowboard dzsekis menő fiatalokkal, meg visszafogottabb öltözékű korombeli fiatalokkal meg a Miatyánknál mindenki megfogja a szomszéd kezét és egy nagy szeretetkígyó alakul ki az egész templomban meg hát brutáljók a zenék. Ráadásul megbeszéltük az egyik kirgiz lánnyal, hogy otttali, és reggel fél7kor nyomtunk egy templomi talit a jobb első mellékoltárnál :D. Aztán egy kávézóban még volt egy óránk a világi nap elindításáig.

Aztán feljött K, akivel a közös karácsonyi sütisütős hagyományunkat folytattuk és nagyon jó volt. Segíti a helyzetet, hogy 40 éves barátság (jesszumpepi), és mivel évente csak párszor találkozunk, nem igazán ununk egymásra és lehet maszk nélkül beszélgetni, hogy kivel mi is van igaziból. Meg azt szeretem benne, hogy nagyon sokat nevet és nagyon jóféle a humora, és amikor semmilyen vagy pláne szar kedvünk van, akkor is mindig nagyon sok nevetés belefér a találkozókba. Érdekes amúgy, hogy általában valami nagyon hasonlóban vagyunk, pedig alapvetően máshogy kanyarog az életünk, de úgy látszik, nem ezeken múlik a hogylétünk.

Közben kb akárkivel beszélek, mindenki teljesen ki van nyuvadva különösebb tragédiák nélkül is, fáradt, örömtelen emberek mindenfelé, nekem is elfogyott a szusz, bár örömöm azért maradt meg tudok nevetni és vicceskedni is, de ha nem lenne hetek óta egy egyszínű szürke fos van felettünk, azért az is segítene. Ezt meg valaki posztolta és azóta nevetek rajta: