blogvember 4.

Na most idő és tér pont van az íráshoz, de ötlet az nem sok. Dolgoztam ma megint sokat, vagyis inkább hosszan, aztán itthoni este van, voltam kínai boltban feltölteni a kávé és beauty raktárakat. És erről jut eszembe, hogy milyen vicces volt, amikor beszélgettünk a pécsi barátnőmmel és mondtam neki, hogy a kínaiban szoktam venni fogkefét, és egyáltalán nem értette, mi az a kínai bolt. Pécsen, pardon Pécsett nincs kínai. Ott Toms market van, ami egy lánc, ami meg itt BP-n nincs. 

Igaziból asszem még mindig emberekről meg sorsokról van kedvem írni leginkább. Áááá, meg is van, E. sztoriját még szerintem nem írtam. Őt egy barátnőmön keresztül ismertem meg, és ugyan alig van bennünk közös, de úgy érzem, jóba lettünk. E. egy szupermenő belsőépítész, itt lakunk egymáshoz közel 2 éve, a lakásirodában ő volt a főbérlő és ott találkoztunk sokat, meg ott mélyült el valami közöttünk. Könnyen barátkozik ő is és én is, és szerintem nem vagyunk benne egymás top5-jében, de ha bármikor van időnk úgy igaziból beszélni, annak mindig van mélysége és tartalma. Neki az a sztorija, hogy szintén ezermillió évig volt egyedül, pedig egy vicces energiabomba csajszi, mindenben iszonyú igényes és stílusos, és a munkabírása mint egy igáslóé. Aztán még száz éve randivonalon megismerkedett egy megbízhatónak látszó sráccal (ennek 10+ éve, szóval ér srácot mondani), nem volt első látásra szerelem, de valahogy letették egymás mellett a voksukat, és azóta is együtt vannak. És náluk az a minta, hogy szépen lassan szerettek egymásba és olyan jó volt őket is látni együtt, két nagyon alacsony, nagyon vicces és nagyon okos ember egymás mellett, akik egyszerűen szeretik egymást, jót akarnak egymásnak és jól bánnak egymással. És E. akart gyereket mindig is, a férje nem annyira, de E. miatt benne volt az összes nyomorult lombikos horrorban, amiket ők is végigcsináltak tisztességgel, diétával, absztinenciával, nikotinmentesen, talpmasszázzsal, mindennel, de nem lett sosem baba. Pedig minden körnek úgy mentek neki, hogy mindent megtettek, tök jól vannak, testileg-lelkileg, főleg E. szóval most biztos sikerülni fog - de aztán mindig egy nagy tasli lett a vége. Parallel bejelentkeztek örökbefogadó szülőknek is, és bár beírták, hogy nagyobb gyereket is vállalnak, egyszer csak jött a telefon, hogy született egy kisfiú, rájuk gondoltak, mint szülőkre. Kapkodás, örömködés, abszurd történések - és lett egy kisfiuk. Aki egy iszonyúan cuki és szép kisbaba volt, egyedül elaludt már nagyon piciként is, tök jó gyerek volt. E. volt vele otthon, de mellette éjszakánként dolgozott, meg lakást vettek, felújítottak, szóval nem is értem, hogy bírta, de egyszerre volt nappal anyuka, éjjel dolgozó nő, közben intézte a mindent. A férjének asszem iszonyú nagy feladat lehetett megbarátkozni a család gondolatával, szóval ő érdemben nem sok mindenből vette ki a részét, de az biztosan igaz, hogy E. mellett hátországként ott volt mindenben. 

És aztán kb 2 éves lett már ez a kisfiú, és már kellően megromlott E. és a férje kapcsolata, mert E. bele tudott lépni a családi felállásba, a férje meg úgy tűnt, hogy nem. És akkor jöttek ilyen vad, de teljesen érthető fordulatok, amiket GDPR és miegymás miatt most nem tudok leírni, de lényeg a lényeg, hogy egyrészt idén januárban futás közben mesélte E. hogy nyáron lesz 45 éves és annyira szeretett volna több gyereket és nagyobb családot, de hát ez már nem lesz, majd aztán pár hét múlva láttam bereal-en, hogy "koccintunk Patríciára", amit nem is tudtam hova tenni, de aztán hamar kiderült, hogy kaptak még egy telefont, hogy a náluk levő kisfiúnak huga született, és bár be sem adták a papírokat egy testvér örökbefogadására, de őket kérdezik először, és 24 órájuk van dönteni, és kurvagyorsan papírokat intézni.

És rengeteg zükkenő meg nehézség után most egy kétgyerekes családmodellt visznek, és közel s távol az egyetlenek az ismeretségi / hallomási körömben, akik örökbefogadóként kétszer kaptak újszülött babát.