Tulajdonképpen teregetek

Minden szuper és csillogós, úgyhogy nincs is már miről írnom, csak az idei karácsonyi ajikról. Már jó ideje gyűjtöm az ötleteket, meg figyelek az elejtett félmondatokra, hogy kinek mire vágyik, és akkor itten van a lista jelenlegi állása: - L: ő lehet, hogy olvassa ezt a blogot, mert egyszer balgán megmutattam neki, ami kicsit vissza is vetette az őszinteségi rohamaim mélységét, szóval neki már megvettem egy ba........át, meg egy nagyon cuki és vicces te....st, meg elkalandoztam, hogy milyen menőség lenne egy hosszú hétvégés utazást összekötni egy koncerttel és úgy csinálni, mint akik fiatalok és van pénzük, de ez abszolút túlzás - szóval lehet, majd szülinapi aji lesz.  - M: kap egy páros jegyet egy Ferihegy 1-es városi sétára, egy cserkészpulcsit, mozijegy utalványt, ha találok értelmezhető összegben és egy sok gombos egeret (ezt egyszer említette, fogalmam nincs, milyen egy jó sokgombos egér, úgyhogy majd igyekszem valami hatodik érzékre és valamelyik erősen gamer kiskollegámra ...

Az idő továbbra is gyorsabban szalad, mint én. Bemenős hét van a munkában, amitől mindenki teljesen távol került, mindez megfejelve napi nettó 5-6-7 óra meetinggel-workshoppal-akármivel ez kellemesen kinyír mindenkit, de engem biztosan minden nap végére. Így egyetlen porcikám sem kívánja, hogy este még visszaüljek és kicsit lamentáljak a napon :) Szóval nem lamentálok, de azért gyorsan leírom a munkabeli demotiváltság okát: 3 éve elindult egy nagy üzleti és IT transzformációs projekt. Alulbecsülve kapacitással és túlbecsülve leszállítandókkal, ahogy ezt kell. Én teljesen zöldfülűként, 2.5 éve csatlakoztam be, szóval a nagyját már belülről néztem. A 3 év alatt minden fő funkciót lehozott a csapat amit kellett, kb mindent időre, minden háttérintegráció működik, csomó kis szarság pluszban elkészült, nagyon jól összerázódott a csapat. Most telik le a 3 év, és ahelyett, hogy a 100%-os csilivili működéshez hiányzó utolsó 10%-nyi munkát beletehetnénk jövő év első pár hónapjában... ehelyett va...

Csütörtökön a nap egyértelmű fénypontja a szárazföldi edzés volt, ahol a bemelegítés alatt bukfencezni kellett, meg cigénykerekezni. Na most mindez 46 évesen, ezer év kihagyás után elég vicces volt, nagyon röhögtünk egymáson. Mindeki placcsant jobbra-balra, mondjuk nekem előre egész jól ment, csak nagyon elszédültem benne, hátrafelé kicsit necces, de azért ment. Volt a nehezített verzió, amikor hátrafelé kézzel kinyomom magam és talpra érkezek, hát ez nem ment. A cigánykerék sem, valahogy nem jött fel a lábam csak derékszögig, az meg itt nem praktikus. Volt aztán csomó gumiasztalos rész, imádtam, és nagyon szépen szoktat arra, hogy feszítsem a lábam, hátam, hasam, fenekem, karom közben, különben eldob valamelyik irányba a gumiasztal. Volt deszkáról 1,5 magas matracra ugrás is, ez előrefelé ment, hátrafelé viszont rettentő para páros lábbal elugrani. Nem tudom elmondani, hogy miért, de az, trust me :) Aztán hazafelé a kisautónak megint felforrt a hűtővize, gőzölgött és büdös volt, bakke...

Ma ilyen igazi semmi különös nap volt, reggel autóval be melóhelyre, aztán soksoksok megbeszélés meg miegymás, ami teljesen lehozott az életről és teljesen értelmetlen mindaz, amit most rohamtempóban kellene csinálni, és emiatt eléggé demotivált vagyok. Aztán elmentem gitárra, az mondjuk nagyon jó volt, sokat nevettünk, és tök jól ment, annak ellenére, hogy 3 hete nem volt a kezemben egy percet sem, de most valahogy könnyűek a darabok hangilag, csak a ritmusuk odafigyelős, de az meg megy érzésre meg hallás után. Aztán hazaugrottam, mert egy vidéki kolleganőm nálam alszik most pár napot, amíg Pesten van és megágyaztam, meg még reggel rendet raktam kicsit, és olyan jó érzés, amikor rend van ott. Csak kár, hogy nem én vagyok most a rendben :) Aztán átjöttem L-hez, ő tévézik, nekem van időm bloglon leírni mindazt, amit amúgy nem írnék le, mert ezeken nincs mit leírni, de agyam meg nincs igazán belemélyedni mélyebb témákba.  Na jó, azért két aktuális dilemma: - tanácsadóként dolgozom, d...

Jujuj, itt elindult a blogvember, azaz blogverem, én meg teljesen elfelejtettem, és még csak olvasni sem olvastam másokat, csak tegnap este, és akkor esett le, hogy akkor mostantól hajrá írás és hajrá blogverem. Mert írni jó, dokumentálni még sokkal jobb és közben végiggondolni és lecsillapodni vagy éppen közelebb kerülni önmagamhoz meg egyenesen priceless. Már csak 20 percem van, szóval rohamtempóban írom a nov 1. - nov 4. közötti eseményekből azokat, amik az időrostán fentmaradnak. Szombaton éjjel felébredtem és nem tudtam visszaaludni, kimentem pisilni, közben majdnem ráléptem egy földön fekvő alakra, merthogy L. legnagyobb fia 20 éves volt pénteken és szülinapi bulit rendezett a pincében. Ott volt csomó 20 éves fiatal, kedves-jólnevelt-okos fiúk-lányok, imádnivaló mind, és teljesen fura volt megélni, hogy én már abba a csoportba tartozom, aki fent marad a lakásban és 11-kor elalszik, míg 4 méterrel alattunk megy a buli. Hívott minket a fiú, annyira cuki, de igaziból nem volt kedvem...