blogvember 1.
Úgy örülök, hogy egy nap alatt felpezsdült a blogfalu, olyan jó, hogy lehet legálisan kukucskálni befelé mások ablakain! Az enyémen aki most benéz, az azt látja, hogy a kanapén írok, 2 rétegben, a vacsora maradékait még nem pakoltam el, idáig hapciztam harmincat, pedig nem vagyok megfázva, de valahogy a 21 fok kevés. Közben meg a lényeg nem is ez... hanem hogy valójában ketten írunk itt a kanapén, az egyikünket már elég jól ki lehetett ismerni itt az évek során közzétett gondolatai alapján, a másikunk pedig mindenkinek ismeretlen. Én annyit tudok róla, hogy 13 hetes és 1 napos, hogy kedden 6.5 cm hosszú volt lábak nélkül, hogy mindene megvan pont jó méretben és számosságban, és ott a 2 veséje, ezek meg a szívkamrák, ott a köldökzsinór ki- és beáramló vére, itt az agya, ott vannak a kézujjai, és az pedig a combcsontja, ott a térde, azok meg a szemei. És mocorgott és néha az orrát dörgölte, és a hátán feküdt, a lábait lazán keresztberakta és már ennyi is bőven elég volt, hogy azt érezzem, a világ legcukibb ismeretlen valakije <3.
Szóval a nyári összefoglalóból babonából kénytelen voltam kihagyni a legeslegfontosabb mozzanatot, hogy Baszkföld is csak azért jött, hogy legyen egy pár nap stresszmentes pihenés a barcelonai klinikai beavatkozás után, a barátnőmék azok röhögtek, hogy még meg sem tapadt, még csak kapaszkodik, de már utazunk nyaralni :) de remélem nem bánta.
Én még mindig alig tudom ezt az egészet elhinni... egymillió éve csak vágytam rá meg szerettem volna meg soksok mindent megtettem, de mindig kudarc volt a vége - ezt a forgatókönyvet nagyon jól ismertem. Most meg egyszercsak sikerül? Hát ez merőben újszerű :) és felfoghatatlan. De hát ott van minden egyes ultrahangon, látszik és hallatszik, rendben van a vizsgálatok szerint, úgyhogy tanulom az újfajta érzést, hogy arconcsúszás helyett valami belső mosolygás van. És most innen nézve az első trimeszter volt sokkal inkább a rettegésé és a szarságoké, most a másodikban már érzem az örömöt, a jóféle izgalmat és várakozást, és örömmel osztom meg a szeretteimmel a jóhírt és elérzékenyülök attól a rengeteg kedvességtől, ahogy reagálnak meg amilyen szépeket mondanak. Majd írok ezekről mind-mind, meg az idei idevezető útról is, meg az összes aktuális örömömről és parámról, éljen a blogvember, írjon mindenki sokat! :)
ohhhh tejóég, nagyon gratulálok és izgalommal várom a posztjaidat novemberben :)
VálaszTörlésHuuuuuuuu, hát ez csodálatos! 🥰 Gratulálok és nagyon örülök neked! Mesélj még!
VálaszTörlésSok szeretettel gratulálok! 🩷 Melinda
VálaszTörlésÓ, de jó, vigyázz magadra!! 💕
VálaszTörlésJujj, istenem, ez fantasztikus hír!! Gratulálok ❤️ és örülök, h ilyen pozitívan éled meg ezt a trimesztert. Innen már minden csak egyre jobb lesz!!
VálaszTörlésCsodálatos hír es ismeretlenül teljesen szívből gratulálok.:-)) Welcome here cuki ismeretlen. <33
VálaszTörlésMamonka
Annyira drukkoltam, hogy valahogy, valamikor sikerüljön ez neked és most itt van! Ismeretlenül is magyon örülök nektek, érezd magad jól és szerintem sokan várjuk majd a híreket.
VálaszTörlésUristen!!!!!! itt ulok teljes libaborben es potyognak a konnyeim!!! annyira orulok nektek!! millio szivecske es oleles!!!
VálaszTörlésÓ, hát ez egy gyönyörű gyönyörű gyönyörű gyönyörű remek hír ❤️❤️❤️ legyen minden úgy, ahogy a legjobb neked és a legjobb az ismeretlen kis valakinek ❤️❤️❤️
VálaszTörlésSzívből gratulálok!!
VálaszTörlés