blogvember 15.

Hú de jó volt ez a hétvége, teljesen fel van töltve a lelkem meg a szociális elemeim. A mai családozás végül jó hosszú lett, 11-re mentünk és majdnem 4-kor jöttünk, hogy elérjük a barátnőm haza buszát a Népligetben. Annyira cuki ez a kismaki, egyre viccesebb, ahogy lehet már vele beszélgetni, minden mondat utolsó szavát elismétli, és nagyon sokat nevet hangosan, imádom.

Vettem online egy ablakba való fénykoszorút, a különböző skandináv országokban láttam régebben a nagy sötétben és olyan barátságos, olyan hívogató egy meleg fehér fénykoszorú, hogy muszáj volt beújítani. Pár egy pár napja kihozták, de csak most este tettem ki, kellett hozzá a hétvégén nyert energia és most nagyon jó érzés odanézni. 




Péntek hajnalban volt egy nagyon jó álmom, le kellett volna írni, mert olyan jó érzésekkel ébredtem, mint már kb évek óta nem. Kiköltöztem a lakásomból, de nem eladás miatt, hanem valami másért, és ideiglenesen a közelben beköltöztem egy nagy házba, ahol lehetett rövid távra bérelni helyet. Ahogy odaértem, láttam, hogy ez kb egy farm, több, nagy hangulatos ház egy hatalmas telken, csomó nő lakik ott, akik már valahogy közösséggé kovácsolódtak. Bemutatkoztam közülük párnak, és nagyon érdekes életutak derültek ki: az egyikőjüknek talán Dániában él az unokája, egy hetet ott van, egy hetet meg ezen a farmon, aztán volt csomó korombeli nő, mindenkinek színes ruhái és nagyon izgi illatszerei voltak, amit a fürdőben láttam kirakva. Utazós, érdekes nők voltak, akik mind nagyon stabilan álltak a lábukon, intézték a vállalkozásaikat, de szabadok voltak. A fürdőnek csomó ablaka volt, kicsit ilyen lodge hangulata, padlóba süllyeszett kád, finom illatok, fagerendák. Nagy terek voltak, bennük 4-5 ágy, de nem zavart valamiért, hogy nem tudok egyedüllenni. Azt éreztem, hogy nem is akarok innen elmenni, itt szeretnék velük lakni és ennek a közösségnek a részévé válni, és azt is éreztem, hogy ők jól bánnának majd a gyerekemmel is. Másnapra felélénkült a birtok, nappal rengeteg ember dolgozott ott, volt egy rafting cég, akik tréninget tartottak, meg mindenféle outdoor emberek, voltak női körök. Senkit sem ismertem, de tök szimpi volt mindenki, és nem egy nagy társaság volt, hanem sok kisebb, akik mind látszólag jó hangulatban végezték a dolgukat, lelkesen, de senki nem basztatott meg ellenőrzött senkit. Talán a szabadság lehetett az egész helynek a mottója, de az a jófajta, amikor értelmesen használjuk a szabadságunkat. Én még életemben nem láttam, nem voltam ilyen helyen, nem tudom, létezik-e a valóságban egy ilyen hely vagy közösség, de álmomban egyértelműen azt éreztem, hogy megtaláltam azt a helyet és azokat az embereket, akikkel élni szeretnék. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

február

hogyne lehetne

megdícsérvén