blogvember 20.
Reggeli közben hallgattam egy podcastot és mivel az egy pont 7 éve induló podcast volt, az volt a témája, hogy mennyi minden történt és változott 7 év alatt. Ezen amúgy én is mostanában többször elgondolkodtam, mert 2019 őszén kezdtem el a lombikos karriert. Teljesen fura időszak volt, szeptemberben mentem el először orvoshoz, az első körben milliónyi vizsgálatot kellett megcsinálni, minden héten nagyjából valamit intézni kellett. Közben tindereztem is, mert nagyon szerettem volna a klasszikus utat a családalapításhoz, ez a lombikos-donoros út csak mint mellékszál volt a fejemben. Megismerkedtem egy poliamor fiúval, mármint a felesége volt az igazi poliamor (az elmondása szerint), ő csak ilyen wannabe módon akart az lenni, hogy neki is legyen még valakije. Én akkor hallottam az egészről először, nagyon jól kommunikált a fiú (és azzal engem könnyen meg lehet venni), és mivel ügyvéd volt, nagyon szépen végigmesélte, hogy miért ez a lehető legjobb módja a kapcsolatnak és micsoda szuperság, és trallala. Nyilván a budai-katolikus hátteremmel ez az egész poliamória kicsit kint volt a komfortzónán, de a fiúban valami nagyon vonzott, és gondoltam, jól hangzik ez, próbáljuk meg. Hamar kiderült, hogy ami elméletben a tökéletes kapcsolati modell, az a gyakorlatban közel sem az, pláne, hogy folyton nyaggatott, hogy nekem is legyen még valakim. Mondtam ezerszer, hogy minek, egyáltalán nincs szükségem még egy férfira, el sem tudom képzelni, de addig-addig nyaggatott, hogy visszamentem a tinderre és összemeccseltem egy másik nagyon fura alakkal (specialitásom...), akivel teljesen eszement dolgokat tapasztaltam meg, és a furcsaságával együtt baromira vonzott. Elképesztő ingatlanjai voltak, egy balaton felvidéki hatalmas kúria, ahol irodalmi fesztiválokat szervezett, egy hatalmas loft épület a Budafoki úton, ami részben egy hatalmas autóbontó volt az alsó szinten, fent meg egy hipermodern, luxus sokszáz négyzetméteres indusztriál tér, gyönyörű ablakokkal, fényekkel, csempékkel, bútorokkal, kilátással a XI. kerületi háztetőkre. Ezt a teret csomószor bérbadta kiállításokra meg céges rendezvényekre, ő meg a bontó hátsó felében lakott kortárs festmények, műanyag felfújható medence, piros tehén szobor, perzsaszőnyegek, bőrfotelek meg mindenféle furcsaság közepette. Én ilyet csak elborult filmekben láttam, élőben sosem, komolyan, mintha egy másik dimenzióba kerültem volna. És akárhány randin voltunk, mindig valami kiderült, hogy van még egy étterme a VIII. kerületben, egy lakása Hágában, hogy van 3 gyereke. Nem dolgozott, ilyen igazi seftes alak volt számomra felfoghatatlan vagyonnal, egyszer belenéztem a pénztárcájába (pardon, a kutató énem alapból kíváncsi), mert érdekelt, hogy az életkorával kapcsolatban hazudott-e, és annyi húszezres volt oda begyűrve, hogy egészen elképedtem. Rengeteg szabadideje volt, és az összes általam ismert normán kívül élt. Szerintem röviden írtam is anno róla, ő volt az, aki a harmadik randin megkérdezte, hogy nem ugrunk-e le a tengerhez november végén, merthogy le kéne vinni egy motorcsónakot. Kiderült, hogy Krk szigetén is van egy lakása. Én teljesen a varázsa alatt voltam, ami azért furcsa, mert közben érzékeltem, hogy ez a férfi tulajdonképpen sok szempontból nagyon gáz és aztán később csomót bántott is, mondjuk csak lelkileg, de hát akkor is, szóval természetesen mentem vele és ott hajókáztunk a tengeren november utolsó napján a napsütésben, este garnélát sütött, a teraszán ettük, felettünk csillagok, alattunk a tenger - azt se tudtam, mi az az egész. Aztán 3 hét után váratlanul szakított velem, mert összejött közben valaki mással, és ahhoz képest hogy 3 hét volt ez az agyament történet, több év volt kiheverni - nagyon furcsa egy sztori volt ez. Aztán ahogy ezt kell, még százszor visszacsekkolt, kilencvenszer visszaengedtem és mindig nagyon megbántott vagy megalázott valamivel, közben egy ponton azt is mondta, hogy tudja, hogy mennyire szeretnék gyereket és hogy csinál nekem, csak nem fogja a nevére venni, ebben is benne lettem volna (úristen, hol volt az agyam akkoriban), de nem lettem tőle terhes. Hálistennek, tegyük hozzá.
Utána, hogy ő szakított, nem sokkal én is szakítottam a poliamor fiúval, mert akkorra már nagyon átlátszó és kamuszagú volt ez az egész, nagyon gáznak és megúszósnak láttam azt az egész életmódot, amit ő propagált, szóval nem kértem belőle. Aztán utána kitört a kovid, nekem pont az univerzális lezárások előtti pénteken volt az első inszeminációm, aztán szerződést bontott az akkori munkáltatóm velem a kovid miatt, aztán volt még egy inszemináció, aztán a telekrendezős projekt, aztán jött a kis magyar papíros designer cég, aztán ez a mostani tanácsadós cég. Közben volt 4 lombik, abból 3 beültetés felváltva Spanyolországban és itthon, nem indult el egyik terhesség sem, voltam donorsejttel lombikozók csoportban, ahol én voltam az egyetlen egyedülálló, jártam szinkronszinészetet tanulni, lett egy teljesen új munkám és közegem, dolgoztam egy játékfejlesztő start-upban egy pár hónapig, elkezdtem műugrani, jártam egy csomó izgi helyen. És megszületett tesóm kisfia ❤️.
És rengeteg minden nem változott: ugyanott lakom, ugyanazok a barátaim, ugyanaz az autóm, ugyanaz a biciklim, ugyanúgy mennek a kéktúrás lányokkal a túrák és a gitárosokkal a kamarazenélés.
Ezt most így végiggondolva meg végigírva kicsit elfáradtam ebben a 7 évben :) elég mozgalmas volt, de innen nézve egyáltalán nem bánok semmit, sőt, igaziból ez szerintem mind-mind hozzámadott, bár nyilván sérültem is rendesen. Na de, most pláne hálát adok a jelenleg avokádó méretű 16 hetes kissrácnak, hogy talán segít visszakerülni a normalitásba, vagy ketten fogunk őrültködni :) na majd meglátjuk.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése