blogvember 5.

Nálam is elég eseménytelen volt a nap, és megint feltűnt az a számomra szomorú jelenség, hogy ha én nem írok / telefonálok rá barátnőkre, akkor kb zéró kontaktos napjaim vannak. Na de mialatt írtam ezt a mondatot, pont eszembe jutott 3 ember is, aki a napokban rámírt, csak valahogy elhalnak ezek a chatek, nekem borzasztóan emberhiányom és beszélgetéshiányom van, és ezek a hülye messenger üzenetek annyira semmilyenek. Nem is értem, másoknak nem hiányzik az élőszavas, de legalábbis telefonos beszélgetés? Ezek szerint nem :)

Este egykedvű kanapé krumpliskodás helyett elvillamosoztam a Döbrentei térre és elgyalogoltam a Duna parton a Margit hídhoz, hogy legyen valami mozgás is a mában, és ez tök jó volt. Kedvencem a parlament felett köröző madárraj, akiket alulról világítanak meg a reflektorok és ilyen apró, arany kis szálldosó izéknek néznek ki, köröznek felfelé, mint a tűz apró szemcséi, nagyon szeretem ezt a látványt.

Vittem fülest, hogy hallgatok majd podcastot, de valahogy nem volt kedvem betenni a fülembe és ezzel elzárni magam a világtól, inkább csak baktattam és néztem az embereket, amennyire sötétben látszódtak és eszembe jutott soksok emlék, ami ehhez a Duna parti szakaszhoz kötődik: egy szakítás utáni nyári sírós telefonbeszélgetés, randis séták, barátnős séták, egy bringás eltaknyolás, az egyik fiú, akinek ott van irodája, a gimis évek, amikor együtt mentünk a Batyiról felfelé, a dunai vacsorás sétahajózás, egy céges iroda, egy nagyon jóhangulatú régi vacsora a Belga sörözőben, egy barátnőm meglepi 30. szülinapi bulija egy étteremben, Bambizások, reggeli biciklizések munkába, az ápr. 12-i táncolós népünnepély - olyan jó érzés volt ezekre visszagondolni, akármilyen is volt az éppen akkori hangulatom. 

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

február

és akkor az előző írás másnapján szakított velem, derült égből durr, ráadásul jó szarul, engem hibáztatva jó sok mindenért, hogy biztosan le legyen rombolva mindaz, amit építettünk az elmúlt 2 évben, és lehetőleg az egész 2 év tűnjön egy ablakon kidobott semminek. Én kb lesokkolódtam, ez már 3 hetes történet, de teljesen kész vagyok még mindig, bár most már legalább tudok írni róla. Annyira méltatlan, annyira bántó, annyira nehéz most erőt gyűjtenem bármihez is. Írtam ma neki is egy emailt úgy kb 5 órán át, valahogy megtalálni ennek a történetnek a helyét a kamrámban, de ez asszem még idő lesz. Valami kibaszott túlélő üzemmódban voltam az elmúlt hetekben, időn kívülien, szarul alvással, majdnem minden éjjel vele álmodtam, szerintem az elmém is kapaszkodik a lelkem után, vagy nem is tudom, melyikük van hol, de leginkább darabokban mindenem. Egy hete elmentünk Nagymarosra egy kisházba, amiről ott derült ki, hogy nem a hegytetőn van, ahova ígérték, hanem a főút és a vonat mellett 50 méter...
További információk

hogyne lehetne

Kép
Azért jó ritkán írni, mert én sem tudom, hogy miben voltam akkor és tiszta meglepetés a visszaolvasás :) Írtam ezt múlt héten, de azóta megint törlődött minden, úgyhogy visszaolvasás vol2, és akkor már tudok kötni is valahogy. Az egy elég sötét és enervált időszak volt, hálistennek a camino és az elutazás meg máshol levés nagyon sokat segített. Nyilván akkor kellett volna írni, rögtön a hazaérkezés után, de akkor elvitt a minden, mostanra meg a nagy pozitív hullám is kicsit leült.  Úgy indult, hogy az utazás napján írt a portói szállásadó, hogy hova kérem a kiságyat. Mondom, milyen kiságyat, egyedül utazom, valakivel biztos összekevert. Mondja nem-nem, kiságyagyas szobát kértem. Visszanéztem a foglalást, és tisztán ott állt, hogy egy felnőttre és egy csecsemőre foglaltam :) aztán éjjel megérkezéskor ott nézegettem az üres kiságyat, hogy hát ez elég szimbolikus, köszike. Ja, nem is így indult, hanem hogy 2 nagyon cuki barátnőm kivitt autóval Ferihegyre és bekísért egészen a biztonsá...
További információk

megdícsérvén

Szoktam nézni a párokat az autóban villamosról vagy vonatról vagy bárhonnan, ahonnan kibámulok / bebámulok és mindig összeszorul a szívem, amikor két embert látok közöttük zéró kommunikációval vagy olyan állapotban, hogy semmi közük egymáshoz. Ennél már csak az a rosszabb, amikor az egyikük sír is. Na most hétvégén pont ilyen párnak látszódhattunk mi is, mondjuk sírni csak akkor kezdtem el befelé, amikor megdícsérvén Anyukám kétféle sütijét annyit mondott, hogy na lesz majd, amikor egy sem lesz, sőt, ő sem lesz. Anyukám hihetetlen optimizmusa.  Azóta már halványulóban a rosszérzés, de ez a hétvége sem vonult be a legjobbak közé. Nem tudom, hogy kellene önfeledtnek vagy spontánnak lenni - és nem emlékszem, mikor nevettem utoljára igazán szívből, hahotázva. Szoktak az emberek önfeledten nevetni a negyvenes éveik közepe felé? Tanítja ezt valaki, van erre tanfolyam? Jaj, volt régen a hahota klub, az mondjuk őrült vicces volt videofelvételekről. De komolyan, hogyan lehet időtlenséget me...
További információk