Elindulni felfelé

Hétvégén megtudtam, hogy nem jól biciklizem idáig. Felfelé menet én mindig olyan fokozatban mentem, amit még éppen hajtani tudtam, bár erőből tekerve (és egyre lemaradva a többiektől, és egyre hangosabban szitkozódva). Erre kiderült, hogy ennél sokkal könnyebb fokozatban kellene menni, amit kényelmesen tudok felfelé hajtani, annál még eggyel lejjebb váltva. Őrület. És akkor nem fárasztom le magam az első emelkedőnél, és sokkal nagyobb lendülettel, és kevesebb térdfájással megy a biciklizés. Hurrá!

És olyan jó volt ez a fesztivál is, barátságos, családias, kevés ember, színes programok, jó idő, szép táj, finom borok - mi kell még. Jó, nem csapom be magam, pontosan tudom, hogy mi kellene még, azaz leginkább ki, de most megint az az idő van, hogy erővel fordítom a fejem a jó dolgok felé, mert csúszok lefelé a negatív spirálban egy ideje. Este ahogy sétáltunk a faluban, odajött egy szénfekete kölyök macska, aztán egy cuki virslikutya, aztán pont elkezdett a templomból szólni a takarodó. Óra 54-kor, mindig akkor játszotta a zenéket, ez nagyon vicces volt. Valahogy minden annyira egyben volt ott este. Féltem attól, hogy milyen lesz a 2+1-es felállás, ráadásul most így először töltöttünk több napot együtt nonstop, de az idő nagyrészében jól működött. Én ha ráfeszültem, akkor béna topikokat hoztam be, tanulság, ilyenkor inkább kussoljak és lazuljak bele a csendbe. Nem kell nekem témát hozni, ha nincs épp kéznél. Tök jól működött az is, hogy Kinga lejött egy napra, úgy vettem észre, hogy olyan természetesen került bele a hangulatba - máshonnan ismert barátok összeeresztése ugye nekem megapara, de most jól sült el.

Biciklizni is nagyon jó volt, a táj az valami elképesztő volt, jól esett tekerni - az viszont szar érzés volt, hogy mindig rám kellett várni, tesiórás kötélmászós rémemlékek aktiválódtak be sajnos. Bár mondták, hogy az én jóval nehezebb trekking biciklim vs az ő 2 kg-s országútijuk, meg a légellenállás, meg a szar váltástechnika (ami a utsó 15 percben derült ki), meg én még köhögtem - de azért na... ez a csapnivaló kondimnak is a megnyilvánulása volt, és ezzel fos szembesülni.
Felfelé marha lassú vagyok, de ezt tudom korábbról is, meg futásból is - valahogy ahogy elindul az út felfelé, nekem ott beúszik egy paratömb, hogy ez nem fog menni, és ott nyilván a fizikai terhelés mellé jön egy ilyen szar mentális blokk is, és akkor az onnantól extrán nehéz. Ilyenkor azt szoktam érezni, hogy ehhez nincs erőm, meg hogy ez nem fog menni. Na de ami tök érdekes, hogy tavaly egy továbbképzésen volt egy rajzos feladat, amiben le kellett írni középre a nevünket toll felemelés nélkül, majd utána még 2 percig folyamatosan firkálni ugyanazon a lapon. Nekem valahogy az jött, hogy belülről kifelé köröket rajzoltam az óramutató járásával ellenkezőleg, egyre nagyobb köröket. Na és ott volt az, hogy minden körben, ahogy a lap jobb alsó tájához érkeztem, ott megtört a kör (tojás) íve, mindig zöttyent egyet a toll és a lendület is megakadt. És ezt észrevettem már rajz közben, de nem tudtam egyik körben sem lazán, zökkenés nélkül rajzolni a kört. Aztán, amikor utána átbeszéltük, akkor vált világossá, hogy mindig, amikor el kellett indulni felfelé a lapon, ott tört meg a lendület - és hát igen, ez nem csak papíron történik, hanem a valóságban is (néha).

És Anyukám nincs jól, és ez olyan szörnyű, segítenék neki, de nem hagyja, és nem csinál semmit és csak egyre szarabbul lesz - és ezt olyan rettentő nézni. Meg nem is tudom, hogy reagáljak. Biztos, hogy megértést szeretne, meg támogatást, és ez jobb pillanataimban megy is, de sokszor nem, amikor dühös vagyok rá, hogy nem akar meghallani semmit, amit mondunk neki és legszívesebben elcibálnám valakihez, aki nem az emelkedő dózisú Xanax-ot felíró háziorvos, hanem valaki odafigyelő szakember, aki hajlandó a tüneteken túlra is nézni.

Aztán az is van, hogy majdnem két hete nem tudok kigyógyulni egy szar kis megfázásból, vagy nemtommiből, olyan, mintha félgőzzel menne csak a tüdőm, múlt héten még a sétálástól is kifulladtam, most a biciklin is éreztem, hogy nagyon hamar elkezdek lihegni, még olyan indokolatlanul korán. Meg az ügynökségnél is olyan méltatlan, gáz és szánalmas dolgokat művelnek megint a nagyformátumú vezetők, amikor embert kéne felvenni, hazudozás megy, amivel tökre nem tudok mit kezdeni. Felnőtt emberek elképesztő piti módon csúsztatnak és toligálják a felelősséget másra, és ez nagyon lelombozó. Nehéz őket ignorálni, pedig ez az egyetlen út ahhoz, hogy ne mondjak fel sebtiben. Eh, jó dolgok, gyertek ti is.

• Kicsit több, mint egy hónap és utazunk. 
• Kiki hívott csütörtökön, beszéltünk hosszan, és a maga módján kedves is volt, de ennél sokkal jobban örültem annak, hogy felbukkant. 32 éves ismertség, töménytelen sok közös élmény, bennem ezek a szálak tök erősek, még akkor is, ha a jelen kapcsolatunk nem indokolja ezt.
• Gabival elkezdünk futni, kedden lesz az első etap.
• Összeszereltem az autómban a lakótelep-style hangcuccot: telefonból jack-jack kábel a hordozható mini hangfalba, ami USB-n keresztül a szivargyújtóról kap áramot. Ebben a legnagyobb flash a jack-jack kábel, mert ad1: a szemét iphone más bluetooth-t használ, mint a samsung minihangfal (ez akkora genyóság!); ad2: a kütyübuzi szomszédom azt mondta, hogy nem fog működni a jack-jack-es megoldás hangátvitelre, és nem tudom összekötni az apple telefont az androidos hangfallal, de volt egy olyan érzésem, hogy ha a sima hangfalban megy, akkor ugyanezen az elven muszáj, hogy itt is menjen; ad3: alibabáról rendeltem a jack-jack kábelt és akkora öröm volt, amikor megérkezett, amekkora örömmel más lányok a magassarkút szokták bontogatni. És pont ilyen style-ban nyomom itthon a filmnézést is: projektor a kisszéken, falra vetít, kábellel össze van kötve a laptoppal, ami a földön mellette fekszik. Én a kanapén, wireless billentyűzettel és egérrel, laptopból jack-jack-en keresztül megy a hang a mini hangfalba. Asszem ez egyszerre megmosolyogtatóan amatőr, meg trendi is - de szerintem én magam is pont ezzel a kettősséggel vagyok leírható.
• Tegnap volt salsa-buli, ami nagy fejtörést okozott, hogy feljöjjek-e amiatt vidékről vagy sem. Ez volt a harmadik, és az első meg a második is nagyon feltöltött. Tüneményesek a házigazdák, érdekesek a vendégek, jóféle beszélgetések (nem írtam már erről? akarni biztos, hogy akartam, de hogy írtam-e, arra nem emlékszem), a tánc engem nem hozott lázba, de a másodikon egy fiú felkért becibált táncolni, és hát izé... az addig  nem kifejezetten szimpi srác felé olyan heves vonzalmat éreztem a tánc miatt / közben, hogy csak pislogtam. Mintha valaki az irányító fülkében gondolt volna egyet és áttekert volna egy mutatót a másik irányba - kb ennyire hirtelen csapott át a korábbi érzelem előjele. Nagyon furcsa volt, mármint nagyon jó :) és tök fura, hogy ezt tudja tenni a zene, a mozgás, meg az érintés emberekkel. Na és az alap jódolgokon felül emiatt a fiú miatt mentem volna, hogy találkozzunk, mert párszor eszembe jutott az előző este óta. De aztán úgy voltam, hogy ott vagyunk BP-től 240 km-re egy csodálatos házban, szőlődombok között, csend van, tiszta levegő és biciklizés, egy olyan terasz, amiről csak álmodni lehet - és ezt most ki szeretném élvezni. Olyan szar, hogy folyamatos bűntudatom van, hogy nem teszek meg mindent azért, hogy párt találjak, és állandóan bennem van, hogy nem mondhatok semmire nemet, ahol potenciálisan felbukkanhat valaki - de hát ez agyrém. Elegem van, hogy ezzel a hátsó gondolattal megyek programokra, ez leggyakrabban odavág az eseményeknek, mert nem lehet ezzel a teherrel / elvárással létezni, és egyre több alkohol kell ennek a letételére - summa summárum erre mondtam most nemet, hogy nem hagyom, hogy saját magamat madzagon rángassam. Úgyhogy jól nem jöttem fel BP-re tegnap és kimaradt a salsa est, de rámírt a táncos fiú, hogy teljesen összetörtem azzal, hogy a bort választottam és nem a vele táncolást (a maga módján kedvesen kifejezte, hogy sajnálja, hogy nem táncolunk) - és ez jól esett, hogy ezek szerint ő is érzett valamit a táncolás közben.