Tulajdonképpen teregetek

Jaj, mennyire szeretek én gitározni! Olyan jó a kamarazenélés, annyira megnyugtató, feltöltő, olyan nagy élmény együtt csinálni valami ilyen szép dolgot úgy, hogy közben egy szót sem szólunk, csak érezzük a zenét, ez valami őrület! A vezetőnk a legcukibb és legtürelmesebb ember evör, és rengeteg mesél a zenéről, különböző stílusokról, zeneszerzőkről, végtelen tudása van a klasszikus zenével kapcsolatban. És olyan gyönyörű darabokat hoz, meg csak nekünk ír kottákat, és türelemmel elmondja negyvenszer, amikor valaki a két b-s előjegyzésben folyton E-t játszik, hogy az bizony esz lesz. Puszta jófejségből, lelkesedésből kéthetente egy estéjét távol tölti a családjától, és minket vezényel, mindezért nem fogad el semmit. És akkor tegyük vele szembe az üzleti életben a cégvezetőt, aki a 3 hete megejtett beszélgetésünk óta nem tudott beszélni a mostani főnökömmel (neki amúgy beosztottja), mert tart tőle / gyáva / töketlen / nem áll bele a kellemetlen helyzetekbe. Úgyhogy kicsit a korábbi eu

Kirobbanóan jókedvem van, pedig semmi objektív oka nincs, csak úgy jó minden simán :) az egy hetes itthoni betegség alatt is napról napra egyre jobban éreztem magam fizikailag, és ennek nyomán lelkileg is, pedig nagyon egyformán teltek a napok és minimális élőbeszédes ingerrel, ami nekem a töltést adja egyértelműen. Gondoltam, ha már ennyi időm van, meg úgyis a 4 fal között zajlik minden, elkezdek hangolódni a karácsonyra, megpróbálom az ünnep részt meg a várakozás részt kicsit erősíteni magamban. Volt egy olyan hirtelen jött majd hirtelen el is tűnő ötletem, hogy majd minden nap írok ide a blogra valami karácsonyi emléket, gondolatot, de aztán tökre nem jöttek elő (bezzeg, amikor nem gép előtt vagyok, cikáznak a fejemben az idekívánkozó gondolatok). Inkább előszedtem a padlásról a karácsonyi fénydíszeket, beüzemeltem úgy négyszáz mécsest és gyertyát, kitettem az ablakba egy világító minimalista angyalt (érted univerzum, aki engem keres, az könnyebben ide tudjon találni), meg elkezdt

Szívem szerint most a Könyvklubban ücsörögnék, de nagyon, ehelyett itthon ücsörgök nagyon. Legalább írok egy adagot a mostanságról, kb az úgyis annyi idő lesz nekem, mint a kishölgyeknek a klubdélután. Megfáztam, tüdőileg már megint, meg torokfájás, meg az alap mély hangnál is két oktávval mélyebb és szétcigizett rekedtségű a hangom  suttogásom, eh. És most ugyan nem érzem magam enerváltnak (sőt!), sem kifacsartnak (sőt-sőt!), de kedden kabát nélkül jártam a várost, és már közben éreztem, hogy nagyon fázom, és asszem az jött most ki ilyentén (szeretem ezt a szót). Szóval úgy csinálok, mintha a klubban lennék, rendeltem enni (majd megcsináltam), és mindjárt egy teát is hozzácsapok a süti előtt az estéhez. Viszont monológ lesz beszélgetés helyett. Ráadásul fragmentált, ezer téma kavarog a fejemben, és valószínűleg pop up sorrendben fognak monitorra kerülni. Tegnap esti film. Random bóklásztam az HBO GO-n, az Affair 4 óta valahogy semmilyen ott talált alkotás nem nyűgözött le, de teg