Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október, 2018

Dolgok

Nem tudom, van-e értelme rögzíteni a mostani állapotot, de még indulás előtt hadd ventilláljak egy kicsit. Nagyon de nagyon el vagyok fáradva, erőtlenedve, hízva és keseredve. Eddig jó :) Bent a helyzetet katasztrófának érzem, hétfőn kaptam egy olyan burkolt lebaszó emailt a hataloméhes és CF főnökömtől, ami után remegett a kezem a dühtől, kimentem a MoMba bőgni egy sort, majd ebéd gyanánt ettem fagyit. És csak azt mondogattam, hogy kész, ebből annyira elegem van, hogy felmondok most azonnal, amit épp ott azért nem tettem, mert tudtam, hogy elbőgném magam megint az a seggfej előtt és nem akarom neki megadni azt az élményt (már ha ez élménynek számít). Úgyhogy nem mondtam, csak próbáltam lehiggadni, meg beszélni pár emberrel, de azt hiszem ilyenkor pontosan érződik, hogy sistereg körülöttem a levegő, vagy bennem vagy nem is tudom - mindenesetre roppant szar volt, és az is szar, hogy azóta tikkel az egyik szemem időnként. Aztán másnap KG-nál kicsit még oldódott a feszkó, meg beszélünk j

izé

Kettőt pislogok és eltelik 3 hét - ez őrület. Hova lett az idő? Volt egy jó fos periódus, nem is nagyon tudtam mit írni, csak lehúztam volna magam, azt meg úgy minek. Meg a fos megörökítésével is problémáim voltak, szóval ezeket tudom mentségemre felhozni. Most kicsit jobb energiaszinten zakatolok, benne van szerintem, hogy elkezdtem turbóerős vitaminokat szedni, egyszerre C-t, D-t, Magnéziumot és B6-ot, meg már 3 hete megy a heti 2 futás (az már rendszeres!!), meg a hidegebb idő óta jobban tudok aludni, újra álmodok is, szóval pihentebb vagyok és türelmesebb. Tök ijesztő volt, hogy már nyár óta fájdogált a hátam, mindig ugyanott, ami beakadt aznap reggel, amikor indultunk a biciklitúrára, és emeltem a biciklitartót rajta a 3 biciklivel. Éreztem, hogy az a deréktájék nincs rendjén, de nem fájt veszettül, csak szépen lassan lett egyre rosszabb - eljutottam oda, hogy éjjelente felébredtem, ha átfordultam egyik oldalról a másikra, annyira fájt. Meg reggel ilyen nagyon nyomi és nyöszörg