Tulajdonképpen teregetek

A reggeli álomhoz némi adalék és a keddi meglepi ismerőssel találkozást erősítendő: reggel késésben voltam KG-től, gondolkodtam, hogy a Móricztól gyalogoljak vagy az Újbuda megállótól, aztán Újbudáig mentem, és a zebrán hallom, hogy valaki mondja a nevem (halkan, távolról, nem is voltam biztos benne. Azaz ésszel nem tudtam, füllel nem hallottam ki a zajból, inkább csak éreztem, hogy valaki szól). M anyukája volt, szívecske-szívecske, nagyon jó volt látni. Megöleltük egymást kétszer, beszélgettünk, őszintén, szeretettel, törődéssel, nem kozmetikázva a dolgokat, de egymást végtelenül szeretve. Elképesztően jó érzés volt. Annak ellenére, hogy több mint 5 éve nem vagyunk már egymás életének rendszeres szereplői, de azt éreztem, hogy a kapocs erősebb, mint a távolság. És hogy szeretjük egymást, értjük egymást és közünk van egymáshoz, mese nincs. Nagyon sokat jelentett, hogy találkoztunk és nagyon hálás vagyok, hogy őt ismerhetem.

Ma két nagyon furát is álmodtam reggelfelé. Először M. szállt le éppen a buszról, ahol én voltam, szemüveges volt, én megörültem neki, utánaszaladtam, hogy M, heló! Erre ő vágott egy nagyon nem kedves grimaszt, és szó nélkül elindult le egy lépcsőn, az alján már konkrétan szaladt. Én meg ott álltam a megállóban, hogy ez most mi a szar volt. Közben pedig jó érzés is volt, hogy már nem mozgat meg semennyire sem. Másik, hogy Juli mesél a csoportról, hogy kivel mi van. És meséli, hogy Szilvi azért van nagyon megzuhanva, mert a férje már nem szereti. Hogy szerette, de már nem. Annyira rossz volt hallgatni, a szívem összefacsarodott, nagyon fájt. Éreztem a fájdalmát, és tehetetlen voltam, nem tudtam sehogy sem segíteni. Az elmúlt 3 napban volt 3 randim, és valahogy most máshogy, sokkal természetesebben, sokkal önazonosabban tudtam viselkedni. Nem mondom lesz belőlük folytatás, azt se mondom, hogy meghalok értük, de jól éreztem magam velük. Mindhárman tök mások, tök értékesek, tök más énré