Tulajdonképpen teregetek

Engem egy olyan FB sokkal jobban érdekelne, ahol mondjuk mindenki az álmát osztaná meg. Nem ám műmosollyal pózoló sunshine-happyness arcokat, nem cukimuki, imádjuk egymást és tökéletes életünk van fotókat, hanem a jó öreg valóságot, annak is a mélybe lenyomott részeit. Iszonyú menő és izgi lenne. Ennek örömére jöjjön a ma reggeli szösszenet. Egy komppal fogunk többen elindulni, de még induláskor én valahogy a parton maradok, messzebb a többiektől. Sok ismerős volt ott, most csak Kikire emlékszem, de alapjában egyedül voltam. A komp mellett voltam a vízen, olyan volt, mintha egy repülőszőnyegen lennék, vagy mint egy vékony, nagy úszómatrac-szerűségen, ami megtartott. Törökülésben ültem rajta, innen is jött a repülőszőnyeg feeling. Az volt a durva, és ezt szavakkal nem is tudom leírni, csak az érzés van meg: hogy a tenger egyszerre volt nyugodt és egyszerre hullámzott félelmetesen. Kb 20-30 cm-es felületei teljesen simák voltak, de mellettük meg volt pár hatalmas, sokméteres hullám, am

Reggeli szundik közbeni álmok. 1: egy lakásban vagyok valahol, egy szobában állok és közeledik felém egy vak kisfiú. Álmomban ismerem, mármint hogy láttam már. Valami zöld rajta, vagy a pólója, vagy amit fog a kezében (basszus, elfelejtettem, mi van a kezében, pedig asszem fontos... és reggel még megvolt). Lassan megy a vaksága miatt, úgy tűnik, eltévedt, mellettem egy szoba sarka van, oda a sarokba megy, pedig biztos nem oda tart. Megfordul, keres valami más utat. Van egy ajtó, odavezetem, kérdezi, hogy mekkora az ajtó, kifér-e rajta. Válaszolok, hogy persze, felfelé dupla olyan magas, mint ő, széltében is bőven van hely. Leguggolok hozzá, ahogy beszélgetünk, és valami nagyon kedves becenéven hívom, Mucuska vagy ilyesmi. Ahogy beszélek hozzá, (vagy a lehajolás miatt? reggel ezt gondolom) lassan elkezd kinyílni a szeme és látni kezd. Sajnáltam ezt a kisfiú a vaksága miatt nagyon, meg hogy nem találta az utat, eltévedt és zsákutcába ért - de a vaksága volt a legszomorúbb. Aztán furi

Atyagatya, annyi minden történik egy darab pécsi hétvége alatt, ami miatt most telis tele vagyok szeretettel és élménnyel - pedig jóformán a házból sem jöttünk ki. közös főzés, közös kaják, ikonikus sütigyártás, J. elfelejti hirtelen anyukája nevét, és amikor ő jön a társasban, annyit mond, hogy te jössz, Bigyó (ennyire nagyon vicces dolgot rég hallottam, percekig röhögtünk, majd onnantól büntetlenül bigyózott mindenki), H-val sétálunk az erdőben két órát a havazásban, Szépség és Szörnyeteg nézésen mindannyian sírunk, annyira megható, szombat éjfélkor közös zenélés, majd beszélgetünk f4-ig, gyerekek mutatják, hogy milyen darabokat tanultak, Z. iszonyú finomakat főz, borozunk-kávézunk-teázunk, a túráról, ahogy mesélek, azt mondják, tökre értik és olyan, mintha ők is ott lettek volna. Családtag érzés és egymáshoz tartozás a köbön, D. bögréjén pont 5 hóember van, mindannyian 1-1 hóember leszünk, D. simán pisil úgy, hogy én még a fürdőben beszélgetek anyukájával. Z-vel a Young Pope-ból u

Még a W túra valamelyik napján azt vizualizáltam gyaloglás közben, hogy milyen lakás update-t csináljak otthon. Tökre örültem, ahogy alakult a terv és utána még sokszor eszembe jutottak további részletek, hogy mi hogy lesz. Merthogy van egy kis szoba, amit anno gyerekszobának képzeltem el, csak hát 4,5 év után még mindig nincs benne kiságy, hogy ilyen szép képekkel fejezzem ki a dolgok állását, és zavart ez a plusz egy kihasználatlan szoba. Amikor kikerültem a szokásos alkalmazotti létből, akkor felmerült, hogy dolgozót csináljak belőle, kerestem is hozzá íróasztalt meg széket, de aztán gyorsan kiderült, hogy az otthonról dolgozásba bele tudok kattanni, plusz ez a szoba sötétebb meg bezártabb a lakás más részeinél, szóval nem lett belőle dolgozó. Na de, hogy még éjfél előtt befejezzem a bejegyzést az update lényegéhez érjek, amikor a túrán a ki mit szokott csinálni civilben meg szabadidejében részekről beszélgettünk, ott számomra kiderült, hogy rajtam kívül már rég mindenki a világ