Tulajdonképpen teregetek

Legyen az, hogy inkább gyakrabban írok, és inkább rövideket. Kivel kell ezt megbeszélni? Ja, magammal. Mondjuk idebent folyamatosan fut a kommentált blogírás, nagyon vicces gondolatok úsznak be, nagyon frappánsak, és általában jó rövidek is (na jó, nem rövidek, mert valójában hosszúak, de csak azért, mert a sok idő alatt rengeteg történetet elmesélek) - csak ezt ugye nem tudom bizonyítani sehogy sem. De higgyük el, hogy ez így van.  Ma megtanultam, hogy ilyen esős, trutymák időben hol nem próbálunk Y fordulóval megfordulni - mert annak csúnyán a sárba beágyazódás a vége, autóstul forever - de aztán megoldódott, mert a közeli jacht kikötő száraz dokkjából hívtam segítséget. Egy elsőre elég marcona és semennyire sem bizalomgerjesztő külsejű alak végül is irtó kedvesen nemcsak kihúzott a pácból, hanem még a végén egy egymásra mosolygással búcsúztunk el. Arra jöttem rá, hogy én tökre szeretek egy mosollyal lekommunikálni helyzetet, pl megköszönni autós vagy bolti szitut, sokkal menőbb a ve

 Jesszus, már megint elrepült egy hónap, mondjuk draft-okat írtam, de olyan bejegyzés nem lett belőlük, ami rendesen, több órán keresztül születik.  Pedig bizarr egy hónap volt, megtűzdelve egy pozitív covid teszttel, ismeretségi körömben én vagyok az első, és ez borítékolhatóan hozott sokféle tapasztalást az egészen szívmelengetőtől a nagyon szarig mindenfélét. Kb minden vírussal kapcsolatos gondolat és megnyilvánulás hatalmas indulatokat tud kiváltani, nekem azt hiszem ez a legszürreálisabb, ahogy a félelem elkezd mindent uralni és már csak erről lehet beszélni. Úgy unom. De inkább csak felskiccelem azokat a gondolatokat, amiken az itthon töltött 16 nap (és még nincs teljesen vége) alatt merengeni volt időm: - sima rossz közérzettel indult, nem voltam nagyon szarul, de mégis az, hogy felöltözzek és elbiciklizzek az irodába, az teljesen irreálisnak tűnt. Utólag hálát adok, hogy itthon maradtam, de emlékszem a rossz érzésre, hogy annyira nem is vagyok beteg, be kéne menni, mert van egy