Csak így tovább, Peti!

Legyen az, hogy inkább gyakrabban írok, és inkább rövideket. Kivel kell ezt megbeszélni? Ja, magammal. Mondjuk idebent folyamatosan fut a kommentált blogírás, nagyon vicces gondolatok úsznak be, nagyon frappánsak, és általában jó rövidek is (na jó, nem rövidek, mert valójában hosszúak, de csak azért, mert a sok idő alatt rengeteg történetet elmesélek) - csak ezt ugye nem tudom bizonyítani sehogy sem. De higgyük el, hogy ez így van. 

Ma megtanultam, hogy ilyen esős, trutymák időben hol nem próbálunk Y fordulóval megfordulni - mert annak csúnyán a sárba beágyazódás a vége, autóstul forever - de aztán megoldódott, mert a közeli jacht kikötő száraz dokkjából hívtam segítséget. Egy elsőre elég marcona és semennyire sem bizalomgerjesztő külsejű alak végül is irtó kedvesen nemcsak kihúzott a pácból, hanem még a végén egy egymásra mosolygással búcsúztunk el. Arra jöttem rá, hogy én tökre szeretek egy mosollyal lekommunikálni helyzetet, pl megköszönni autós vagy bolti szitut, sokkal menőbb a verbalitás helyett vagy mellett egy mosolyt is megereszteni. 

Aztán az is van, hogy próbálom tanulni a cost saving életmódot, nagyon furi, mert mindig azt gondoltam, hogy nem is költök sokat, aztán most kiderült, hogy sajnos dehogynem. Az évek alatt valahogy láthatatlanul felkúszott a mindennapi életszínvonalam, és most nagyon fájó visszavenni belőle (meg nem is megy még túl jól), de közben meg olyan is van, hogy ha veszek valamit, akkor újra iszonyúan örülök egy-egy dolognak - most például egy olyan télikabátot vettem, ami miatt néha kinyitom a szekrényajtót és megsimogatom, sőt, néha felveszem csak így a szobában és folyamatosan örülök neki (és várom már, hogy legyen jó hideg, és hordhassam - ha már úgyis itt a tél felé haladunk nagy lépésekkel). És újra megy a nemet mondás, vagyis a smart vásárlás, hogy ha valami nem első látásra szerelem, akkor nem jön haza - és végső soron ez így van jól. Szóval kaptam egy sokkal tudatosabb és józanabb szemléletet és ezért nagyon hálás tudok lenni.
Meg azóta csomó minden egyszerűen csak úgy az ölembe hull, pl egy családi Netflix előfizetés szabad kvótája nálam kötött ki, mondjuk azóta Petinek hív a Netflix és olyanokat mond, hogy Nézd tovább, Peti, meg hogy A legjobb tippek neked, Peti.

Még a karantén alatt, amikor a sokadik nap végére már csúnyán befordultam és hirtelen elkezdtem tisztán látni, hogy mekkora semmi életem van, semmit nem értem el, semmim sincs, egyedül vagyok, szarfej vagyok, minden szar és mindent elszúrtam, akkor jött pont a Csupasz pisztoly triológia, amin egyrészt annyira nevettem, hogy vinnyogni tudtam csak, meg folyt a könnyem (ami elég szép teljesítmény a fentebb taglalt érzelmi állapotban), másrészt meg rágugliztam Leslie Nielsen-re és kiderült, hogy ő lényegében 62 évesen futott be a Csupasz Pisztoly első részével. Milyen érdekes, hogy lenyomta élete nagy részét huszadrangú színészként, és 62 évesen egyszer csak hopp, fordult a kocka - ez milyen kurvajó már, hogy ilyen van!