Tulajdonképpen teregetek

Latinovits Zoltán levele Ruttkai Évához: Évának, Amerikába 1975 július Merre csavaroghatsz drágám, és vajon gondolsz-e ránk? Egyedül vagyok. Akárhogy is történt és történik: Hozzád tartozom. Azt hiszem, ez el van végezve. Elvégeztetett. Nyaralás nincs. Alvás is csak altatóval. Nincs nyugalom. Én is várok. Várlak, hogy elmondhassam: légy nyugodt, vagyok és leszek Neked. Elvégeztetett. Ne hajtson hallgatásom és szomorúságom zajos helyekre, ne hajtson el gyötrődésem, várakozásom, töprengésem. Minden értünk fog történni, mert akarom. Mert Isten is így akarhatja. Kilazult karom a derekad körül, de a kezedet fogom. Ne siess, ne kapkodj, ne térj ki. Újra szüljük magunkat. Te is akard. Hogy együtt legyen jó. Ha talán nem is úgy, mint régen. Meleget kell egymásra fújnunk. Szeretetkötelekkel kell összekötnünk magunkat. Hideg a világ. Kihunynak a tüzek. Kell a tűz. Kell a fény. Kellünk egymáshoz. Hajtson egymáshoz a vihar. Kergessen egymáshoz a csend. Ne engedjük kihűlni magunk.

Tegnap előtt beszélgettünk M-val arról, hogy milyen hagyományaink vannak, amik már a sajátjaink, nem szülőktől kapott családiak, nem hozott hagyományok, hanem megteremtettek. Van a karácsonyi túra, amit igazából nem én teremtettem, csak megörököltem, de imádom, és viszem tovább rossz érzés nélkül. Ez egy dec. 23-i éjjeli túra / kirándulás / mászkálás - akárhogy hívjuk. Először 2003-ban voltam, és bár azóta biztos volt kimaradt év, de az elmúlt években mindig mentem. Asszem sosem egyedül, mindig volt valaki, aki szívesen jött, általában vittünk forralt bort, pálinkát, fejlámpát, és valamerre mászkáltunk a környéken. Volt Hármashatárhegyen a Fenyőgyöngyétől a kilátóig (tavaly :) megálltunk a paplanernyősök kiinduló pontján, alattunk a város, a fények, elképesztő jó volt, kicsit fújt a szél, ott pisiltünk olyan brutál panorámát nézve közben, hogy az talán igaz sem volt, sehol senki - imádtam), Normafán kétszer is, egyszer le volt fagyva minden, csúszkáltunk végig, ezer éve a Panoráma kö

Most nem fog menni a novellaszerű, kerek mondatos terjedelmes leírás az elmúlt napokból, de kimerevített pillanatokat azért össze tudok szedni. Sajnálom, hogy menet közben nem ment a dolgok naplózása, ezt még nagyon de nagyon gyakorolni kell, hogy rendszeressé váljon. Na de ami most eszembe jut az elmúlt 7 napból: - tartani, ringatni, szagolgatni, altatni M-ék 6 hetes kislányát. Vagy csak nézni. Atyaég, mintha az egész világ benne lenne abban a kislányban. - aztán éjjel a hullócsillagokat nézve beszélgetni a teraszon az időről, az elmúlásról, és hogy mi lesz utána - másnap este már itthon az őszinteség jegyében tényleg kimondani, amit éreztem. Ezen annyira megsértődött a nemrég megismert fiú (aki ezek szerint az egyirányú őszinteség elkötelezett híve), hogy következő nap írt egy fél km-es chat üzenetet, hogy ő hogy meg van bántva, és blabla, és most ő akkor elbizonytalanodott, meg hogy ezt majd szeretne személyesen is elmondani, de addig is leírja a helyzetjelentését, blabla. Ezen

Még mindig nehéz és nyomasztó elkezdeni egy-egy új posztot, pedig írnivaló bizisten lenne. Azaz van. Tegnap ahogy mentem a randi helyszíne felé, eszembe jutott, hogy össze kellene szednem, hány jóemberrel volt randihelyzet az elmúlt években, komolyan érdekel a szám. 50 körül? Vagy csak 30? Nem tudom, irtózatosan soknak tűnik ismerve saját magamat. Azt már összeírtam, hogy kikkel kerültem khm... közelebbi kapcsolatba, de össze kellene gyűjteni ezt a másik számot is. Talán helyekről ugrana be, mert sokmindenki kb azonnal törlődött, annyira nem volt közös csí. Ahogy ma írtam A-nak, hogy érzelmi hullámvasúton ülök, most elsősorban a tegnap megismert fiú miatt, olyan viccesnek tűnt a válasza, hogy üljem meg szépen a hullámvasutat, kapaszkodjak és ne essek le. És aztán bevillant, hogy én mennyire imádok hullámvasutazni, és mennyire bírom élvezni - merthogy az játék, ellenben ezt az érzelmi hullámvasutat bizony véresen komolyan veszem. A tegnapról még zavaros a kép, meglepően szimpi volt a