7 nap

Most nem fog menni a novellaszerű, kerek mondatos terjedelmes leírás az elmúlt napokból, de kimerevített pillanatokat azért össze tudok szedni. Sajnálom, hogy menet közben nem ment a dolgok naplózása, ezt még nagyon de nagyon gyakorolni kell, hogy rendszeressé váljon. Na de ami most eszembe jut az elmúlt 7 napból:

- tartani, ringatni, szagolgatni, altatni M-ék 6 hetes kislányát. Vagy csak nézni. Atyaég, mintha az egész világ benne lenne abban a kislányban.
- aztán éjjel a hullócsillagokat nézve beszélgetni a teraszon az időről, az elmúlásról, és hogy mi lesz utána
- másnap este már itthon az őszinteség jegyében tényleg kimondani, amit éreztem. Ezen annyira megsértődött a nemrég megismert fiú (aki ezek szerint az egyirányú őszinteség elkötelezett híve), hogy következő nap írt egy fél km-es chat üzenetet, hogy ő hogy meg van bántva, és blabla, és most ő akkor elbizonytalanodott, meg hogy ezt majd szeretne személyesen is elmondani, de addig is leírja a helyzetjelentését, blabla. Ezen meg nekem durrant el az agyam, merthogy helyzetjelentést önmagának, esetleg blogba kellene írni, ha meg leírja, utána mi a szart beszélgessünk még ezen szóban, minthogy korábban már kétszer is próbáltuk megbeszélni, de tovább lovagolt még a sértődöttségén. Móni 3 törvényén túl az én szerény adalékom az, hogy ha nem képes önreflektálni egy férfiember, akkor nincs dolgunk egymással, mert az nekem alap. Márpedig ő nem tudott reflektálni önmagára, erős dohányos révén keserű füstszaga volt mindenhol, nagyon egoista volt, ciki bort hozott ajándékba (én is ciki vagyok, hogy ilyen zavar, de nála zavart) és úgy vettem észre, önmagát szereti legjobban a világon, nekem ez olyan izé...Meg hát nyakig benne van a válásában, még ha technikailag nem is, de érzelmileg iszonyúan, de ezt nem látja - és nyilván másra van most szüksége is, meg kapacitása is, mint nekem, aki épp nem válik.
- Eszter T-jének reakciója, amit utólag tudtam meg, hogy hogy reagált, hogy elindult köztünk valami ezzel a jóemberrel: ezt mindenképp meg kell akadályozni!! Méghozzá Teri érdekében :D
- de persze ez a véget érés is megviselt, 2 napig padló, reménytelenség, soha nem lesz senkim. És hiába gondoltam arra, hogy ez csak ideiglenes érzés, el fog múlni, ott, abban a pillanatban semmi erőt nem adott. Most pedig már nem értem, mi volt a földhözvágás alapja.
- a korábbi kolleganőkkel találkoztunk, és hétfőn még csak annyit tudtam mondani, hogy engem újabban semmi nem érdekel. Nem érdekel a munka, a történések, kőszívem van, nem érzek semmit az emberek felé, dolgok felé, teljes nihil. Vagy kiégés, de hát közben tök sok szabadidőm van, amiben elvileg feltöltős dolgokat csinálok, és még így sincs rendben a mérleg - ez mi a szar?
- majd két nappal később a biciklis lányokkal volt reunion, és ott fordult át valami. Ahogy ott elmeséltem ezt az egész tinderes kalandot, már én is tudtam röhögni az egészen, és látni, hogy teljesen máshol járunk az életünkben és nem illeszkedtünk. Meg eleve az az este kigyógyított minden szomorúságból.
- drága Apukám, aki nem elég, hogy eljön hozzám és felügyeli az asztalosokat és lelkendezve hív, hogy milyen szép lett a szekrény, de amikor este hazajöttem, akkor láttam, hogy hozott magával nagy lepedőket és betakarta az ágyakat, hogy ne legyenek porosak és faforgácsosak. Ez annyira ultra kedvesség és meghatóság. És amúgy ez a gardrób, úgy érzem, ez volt az új lakás - új élet utolsó nagy falatja, amivel el voltam maradva - és nagyon örülök, hogy végre elkészült / készülőben van.
- láttam egy Trabantot, rajta fejjel lefelé felpókozott gumi motorcsónakkal :) azt gondoltam, egy ilyen ember, akinek Trabija van és gumi motorcsónakot szállít rajta, az maximálisan jófej lehet, aki szarik a világra és a társadalmi elvárásokra
- aztán ma előttem ment egy arany színű Porsche dubai-i rendszámmal. Neki nem tudom a fenti jelzőket megelőlegezni ismeretlenül. Sztereotípiák, fene sem tudja, megkönnyítitek meg lekorlátozzátok az életemet.
- nézem a The Affairt-t, aminek ez a negyedik évadja valami csoda. Most az utolsó előtti rész volt (szerintem), ami az eddigi talán legodavágósabb. Az első blokk annyira szép volt, annyira felemelő - és utólag mondva, annyira csajos, és aztán jött a másodikban a kőkemény realitás - jézusom. Kicsit el is kenődtem, hogy amire én vágyom, ami az én női, roppant bonyolult érzelmi világomat kisimítja, az ezek szerint csak a képzeletben létezik, nem így működnek a férfiak, nem így működik a világ.
- ma pedig egész nap Nagymaroson strandoltunk, annyira menő a Duna, a színek, a vizes homok, annyira visszajöttek a gyerekkori érzések! Pont úgy sistereg a víz, ha beteszem a fejem, mint régen, pont úgy hozza a hordalékot (? homokot??), olyan jó, ahogy visz a sodrása lefelé, ahogy erősen tempózva is csak fél cm-ket lehet feljebb haladni. És lehűtött, pedig meleg volt a víz is, a levegő is, de pont jó volt minden :) és hab a tortán, hogy egyszercsak befutott T. a csajával, beültek enni, én bementem egy limonádéért bátorságpróbaként, de nem tudtam ránézni, mert teljesen kész voltam a helyzettől háttal ült. Bent a pultnál állás közben remegett a lábam (ezt hogy csinálja a természet amúgy?), utána alig tudtam tartani a poharat, annyira remegett a kezem is. Szerintem észlelt (mert van annyira érzékeny - de ezt persze nem tudom biztosan), de nem nézett oda, de aztán menet közben egyszer kijött a hely elé, én pont kijöttem a Dunából, vizes hajjal, libabőrös bőrrel, fürdőruhásan, mondanám, hogy szexin, dehát nem, egymásra néztünk, én odaintettem, ő vissza, és látszott, hogy téblábol, hogy odajöjjön, vagy elforduljon, aztán visszanézett, ahol a fal mögött a csaja ült, legyintett és elindult felém mosolyogva. Na és ez a legyintés, ez volt a legjobb dolog a napban.
(- és igen, megpróbálok észnél lenni, nem belecsúszni megint egy 10 éves plátói vágyakozásba. Az egyszer elég egy életben, a lecke megvan, köszönöm. Szeretnék vele egyszer leülni megbeszélni, amit meg kell, feltenni kérdéseket, amiket fel kell - és utána jószívvel és szép emlékekkel elbúcsúzni és haladni a saját utamon).