Tulajdonképpen teregetek

Kifejezetten szar hullámban vagyok, ami mennyire nem igazságos már, de hát ez van, szóval nem tudok másról / máshogy írni. Nyugodjunk meg, a fiú van, és folyamatosan van, és őrületesen jó, hogy van, úgyhogy hálistennek nem innen fúj a szél. Keresgélem, honnan fúj a szél, és azt hiszem, valahogy az én látásom torzult el, hogy hogy látom magamat úgy ámblokk, hogy látom magamat mellette és magamat az életben - és ezek most siralmasak.  Mentségül csak egy dolgot tudok felhozni, a nemsikerült újabb lombikot, ami itthon az utolsó volt, merthogy betöltöttem közben a 45-öt (ez mennyire nagy szám már? mikor lettem ennyi idős?) szóval vagy az egész terv mehet a kukába, vagy csak a saját petesejtes része - de most nem vagyok olyan állapotban, hogy erről döntsek vagy egyáltalán gondolkodjak. Most kicsit struccpolitikával vagyok, az biztos, hogy iszonyúan fáradtnak érzem magam már magától a témától is, plusz ha még egy orvos megvizsgál, elaltat, kivesz vagy berak bármit/bárkit - én felüvöltök. Erre

Szóval egy hét után még részesei vagyunk egymás életének, és ezt a legnagyobb örömmel írom. Kezd rámborulni az a szerelemérzet, amiben teljesen eltűnik az agyam, és esélye nincs semmit meghatározni, mert visz a szív ezerrel, előre és felfelé. Most hétvégén péntek este 6-tól gyakorlatilag vasárnap este 10-ig együtt voltunk, és ezzel csak annyit értünk el, hogy miután elment, negyedórával már annyira hiányzott, hogy kb fizikailag fájt, és éjjel is arra ébredtem 4-kor, hogy annyira hiányzik innen mellőlem, hogy elpusztulok. Koncentráció nulla, érdemi munkavégzés nulla, alvás minimál, evés minimál, rágondolás nonstop, a rettegő félelem és az agyelhajítós boldogság között csapongok, faltól-falig. De semmi sem érdekel és semmi nem olyan fontos, mint hogy ő van és mi megismerkedtünk.  Múlt héten volt a szülinapja, amikor én síelni voltam (kurvajó volt, majd írok erről is 2 év múlva, ha előkerül az agyam, a telefonom feltöltő alkatrésze indulás előtti este elromlott, idegességemben eltörtem az

Szóval a folytatás... az a költői kérdés hangzott el legutóbb, hogy vajon tényleg ennyire jó-e ez a fiatalember, vagy csak odaprojektálok mindenfélét. Egy hét és egy nap után azt tudom mondani, hogy bár magasszinten űzöm a projekciót, de ez a ember tényleg sokcsillagos. Az első 6 nap alatt találkoztunk 7-szer, ami gombócból is sok ugyebár, és ez minimum jelzésértékű. De menjünk szépen sorban. Mozi: Bem mozi, Tökéletes napok. Teljesen le voltam nyűgözve, hogy Bem moziba visz, ráadásul erre a filmre, ráadásul-ráadásul nem lehetett online már jegyet kapni, így hát odament fizikailag és megvette - hát mennyire jó már! A film mondjuk annyira nem ment mélyre, nem volt rossz, de kicsit jobbra számítottam, zenék-képek szépek voltak, de kicsit uncsi volt meg hosszú. Mozi után elmentünk a Margit szigetre, körbesétáltuk, végigbeszélgettük, nevetve-komolyan, mindenhogy, és valahogy egész végig volt egy egyre növekvő otthonosság érzésem. De nem uncsi-otthonosság, hanem olyan ismerős-otthonosság, am

Itthon voltam/vagyok két hete betegen, illetve mára már gyógyultnak kiálltottam ki magam, de hát azért heló, erről nem volt szó. A lehető legrosszabbkor jött és eleinte nagyon beszartam, hogy basszus pont most, de aztán ez átfordult, és teljesen meglepő módon iszonyúan jól telt. Eleinte dolgoztam, merthogy nem vagyok annyira szarul, bár annyira fájt a torkom kb nonstop, hogy fájdalomcsillapítót kellett bevenni, meg elmentek az ízek (khm... tudjukki csinál ilyet), meg aztán a 4. napra begyulladt istentelenül mindkét szemem, aztán egy hét után rájöttem / meghallottam másoktól, hogy azért a gyógyulás úgy jön, ha nem dolgozunk közben, szóval a második hétre offoltam magam és hát onnan kezdődött a paradicsomi állapot! Feltűnt lassan, hogy jé, lelassultam, jé, bárki rámír / felhív, arra van időm és tudunk hosszan beszélni, és ez szuperjó. És az is feltűnt, hogy bárki, akivel beszéltem (incl. volt kollegák, jelenlegi kollegák, családtagok, barátok Bp-ről és az agglomerációból, 3 évvel ezelőtt

Juj, kicsúsztam a havi 2 posztból is :) mentségemre legyen szólva, hogy ez januárhoz képest megint egy tök mozgalmas hónap volt. Volt benne egy autóvásárlás (tesómnak), egy autólerobbanás (nekem), egy műtét (nekem), egy új hobbi (énekkar, nekem), egy lakáskiadás, egy újabb kéktúra hétvége.  Elkezdtem egy itthoni rendrakó-takarító-életmenedzselő 30 napos oktatóanyagot, egyelőre nagyon jó és nagyon élvezem. Napi egy hírlevél jön az aznapi feladattal, és fokozatosan épül fel a dolog, azaz egyre hosszabb a napi teendő, de közben meg annyival jobb érzés egy rendezett lakás, ahol fokozatosan számolódnak fel a káoszpontok, hogy csudára élvezem. Csomó napi tennivaló eleve benne volt már a napi teendőimben (pl beágyazás, arcmosás-fogmosás-felöltözés, mosás amikor összegyűlik, reggeli, vízivás) de csomó pár perces rendrakó / takarító feladat van, ami új és instant eredményt hoz, szóval brutál motiváló. És érzem, hogy a rendezett lakás miatt én is nagyobb rendben érzem magam. Asszem ezeknek a hoz

Kicsit elnagyoltan ugrottam neki az évértékelésnek decemberben, nem tetszett, jöjjön egy rendesebb. Január: folyamatban volt egy rotterdami interjúmaraton, eddigre lement már 2 kör, amiben beszéltem 4 emberrel, mindenki nagyon szimpi volt, nagyon nevetős-oldott-beszélgetős volt minden kör, tökre kedvem volt hozzájuk. Január legelején lement a 3. kör, szerintem az is jól sikerült, de valamiért nem jelentkeztek utána, nem értettem, hogy mi történik, hiszen az eddigi körök után mindig 24 órán belül írtak. Ez a várakozás alatt váratlanul vasárnap este (pont ilyenkor egy éve :)) kaptam egy emailt a kedvenc tanácsadó cégtől, hogy lenne egy újabb lehetőség, érdekel-e. Nagyon megörültem neki, ekkorra már kb fél éve nem volt munkám, bevételem sem nagyon, kiadás ellenben igencsak, és az önértékelésemet kicsit megcsapta az előtte levő 4 hónap. Elindult az itthoni állásinterjú is, csak egy kör volt egy nagyon furcsa nővel, tökre nem volt szimpi ő maga, de minden más meg igen. Január 13-án mentem

Ajaj, bele kell húznom, hogy a régi havi átlag 2 posztot tartani tudjam - ennyit az egy hónapnyi gyakori írás hosszútávú hatásairól :) bár az igaz, rengetegszer gondoltam arra, hogy na ezt vagy azt le kellene ide írni. Sajnálom, hogy amikor nagyon fent voltam, akkor nem írtam arról az állapotról, csak megint lenthez közeledve jutok el ide. De asszem nincs is kedvem írni a nemjóllevésről, sokkal inkább valami évzárás felé kellene kacsingatni. Ma itt voltak a kirgiz csajkák megint bruncholni (találkoztam mostanság egy fiúval, aki rosszallását fejezte ki a sok angol szóért, amit a magyar köznyelvben hall [pl nálam is], illetve a gyakori káromkodásért [wtf mondanám]), ismét egy 8,5 órás beszélgetésáradat lett belőle, nagyon jó témákkal, nevetésekkel meg megbeszélnivalókkal, és az egyik téma az volt, hogy kinek mik voltak 2023 kiemelkedő pillanatai, akár tényleg csak egy átlagos pillanat, akár valami elért dolog. És asszem most inkább valami ilyesmiket gyűjtenék ide, szigorúan nem fontosság

Hát helló december, örülök, hogy itt járunk már, bár sokéve először nem volt ilyen iszonytató fos a novemberem, szempillantás alatt repült el és a korábban taglalt ezer dolog miatt egy nagyon menő hónapként vonul be az emlékezetembe. De azért a december az mindig más, ott már ott van a karácsony és a lecsendesedés előszele, szóval próbálok a nulláról elkezdeni a karácsony felé kacsingatni.  A kacsintás egy nagyon komoly és váratlan ráhangolódással indult, mert most hétvégén Bécsben voltunk a kirgiz csajokkal, és szombaton egész nap hullott a hó és meg is maradt, ma meg napsütés volt, szóval azt az igazi, tankönyvi adventi Bécset láttuk, és olyan végtelenül romantikus volt (még így, lánybandában is). Néha elméláztam, hogy azért remélem, még lesz olyan is, hogy egy férfiember kezét fogva fogok ott sétálgatni. Voltunk karácsonyi vásárban (de nem a fő vásárokban, ahol a környező utcákban is heringként álltak a turisztok, hanem pár helyi, kisebb vásárt mutatott meg nekünk K.), voltunk a Bel

No, hát én úgy örülök ennek a blogvermes hónapnak! A legjobb, hogy mennyi mindenki belódult, és eleinte még tudtam követni, aztán most már egy ideje nem. De majd visszaolvasom a nyugodt-békés decemberben. Egy szép 17-es prímszámmal zárom ezt a hónapot, és ez annyira durván sok tőlem, hogy nagy vállveregetésben részesítem magam. Visszanéztem, és amióta írom (7 év! dzsízösz!), azóta átlagban havi 1.9 poszt született, haha, szóval ehhez képest ez a 17, ez egy laza 8.8-as szorzó, szóval well done. És tudom, hogy itt a mindennapi írásról szólt a csellendzs, dehát kéremszépen a 8.8 az mégiscsak 8.8, és mit csinálok 9x többet/jobban/gyorsabban az életben? Hát semmit, úgyhogy ezennel elégedettséget hirdetek.  Közben lóhalálában odaért a projektünk, ahova kellett, egy eszméletlen sprinttel úgy néz ki, megvan a vállalás, mindez alatt úgy érzem, sokkal jobba lettem jópár kollegával, repkednek a szivecskék meg a röhögő smiley-k a teams üzenetekben (tudom, felszín, de azért valamit jelent), 4 hete

Kisház ide vagy oda, megint csak este 11 óra van, úgy látszik nem a helyszínen múlik az időmanagement - haha, lebuktam. Pedig ide nem hoztam a játszós tabletet, itt nincs olyan, hogy még gyorsan egy mosást berakok, jó, mondjuk van szauna meg kandalló. És ez lett a konklúzióm: kandallóban tüzet ápolni a legeslegjobb tél elfoglaltság, mindent visz. Én ezt egyszerűen imádom. Itt vagyok az erdő szélén, kint hideg, csend meg sötét, bent ropog a tűz és meleg van, meg vörösbor, hoztam mindenmentes ételeket, szól az egyik Palotai mixből származtatott csodás zenefolyam - úristen! Ma reggelre meg bónuszként fehérbe öltözött a táj, szóval nem tudom, hova lehet ezt még fokozni :) Bár tudom, az egyik bumble-ös fiú írta, hogy mindezt megosztani valakivel és együtt ittlenni - na igen, ebbe az irányba ez tagadhatatlanul fokozható lenne, de tartom azt a véleményem, amit neki is írtam, hogy ezzel a hiánnyal együtt is jól érzem itt magam és pillanatnyilag sehol sem szeretnék jobban lenni, mint itt. Ebéds

Uh, vége egy arconpörgő hétnek megint :) de ez nem panasz, mert tényleg jobbnál jobb dolgok történnek, de a mamesz életmódomban azért csudára tudok várni egy itthoni estét.  Nagyszüleim régi lakásából kiköltözött az albérlő, és már 7 éve albérlők vannak volt, meg beázott istentelenül, úgyhogy ideje volt egy festésnek, meg pár egyéb munkálatnak. Hűtőcsere, mosogatógép csere, elszívó csere, zárjavítás, wc tartály javítás, villanyszerelés. Egyik sem nagy meló önmagában, de sok mindegyikkel a pöcsölés, napi ezer egyeztetés, chaten vagy telefonon, és tök jól kooperál a családunk mindenben, de mivel én 20 perces bkv útra vagyok a lakástól, a többiek meg 45 perces autóútra, ezért én lettem a jolly joker átugró figura. Szóval az elmúlt napok-hetek ezzel is teltek. Az i-re a pontot a kerületi zero waste csoport tette fel, ahol a hűtőért bejelentkeztek vagy öten, de aztán valahogy mindenki lekopott, leginkább a jól ismert ghosting megoldással. Aztán szerda este felcsesződtem, hogy akkor anyátok,