Tulajdonképpen teregetek

Sokminden van, sokmindenről szeretnék írni, hol is kezdjem. Új mantrám van idegbajos állapotokra, hogyaszongya engedjem meg magamnak, hogy jól érezzem magam. Szomorú, hogy ez nem automatikus, hogy erre tudatosan emlékeztetni kell magamat, hogy a belső ellenzék ilyen mesterien a jóérzést blokkolja le alattomosan. Mert ezer és egy szituáció adott, tök jó emberekkel, tök jó élményeim vannak, tök jó dolgokat csinálok, de ha pont a jó részébe beletromfol egy valaki, aki ráadásul én vagyok, akkor cseszhetjük. Na de a lényeg, hogy fókuszba került*, vannak jó fejlemények ezen a téren, figyelek és gyakorlom a megengedést, oszt reméljük, hogy a következő 39 év alatt hipp-hopp beépül. Tegnap megint egy világmegváltó későesti másfél órás telefonbeszélgetést nyomtunk M-vel, és tök érdekes dolgokat érintettünk, amiket a mai futás alatt volt idő újra átpörgetni. Például, hogy mennyire kurva érdekes, ahogy (most az én sztorimat írom, az övé legyen az övé) a párkák egyengetik a fonalakat. Van ugye

Még első nap a vihar előtti megállónál beszélgettünk fogadalmakról, és mondták a többiek, hogy mennyire nehezükre esett csendfogadalmat tartani, asszem egy 24 órás némaságról volt szó. Eszembe jutott a két dobogókői elvonulás, ahol először 4, aztán 5 napot voltam, napi 2x fél óra ventilláláson kívül teljes csendben, és meséltem, hogy nekem napokig csendben lenni meg sem kottyant. És aztán biciklizés közben is az volt, hogy szinte mindig vagy lemaradtam, vagy előre mentem (nem szánt szándékkal, csak úgy jött ki a kényelmes tempó), és iszonyúan jól esett nem beszélni, nem csacsogni, hanem csak úgy lenni. Néztem a tájat, néztem a kerék előtti 1.5 métert a talajon, rengeteg illatot éreztem, minden erdőnek más illata volt, ezt ennyire koncentráltan még nem is éreztem. Éreztem a hőmérsékletet, éreztem, hogy nagyon melegen süt a nap, éreztem, hogy izzadok, hogy keveredik a naptej és az izzadtság, de nem volt rossz a forróság. Éreztem, hogy melegem van, de nem szenvedtem tőle. Figyeltem a tala