Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január, 2019

Klugscheißer

Naaszongyahogy: What's one of your worst habits? Ajajaj. Mert ugye, mi a worst, vagy kinek a legrosszabb, legidegesítőbb? Van jó sok rossz szokásom, de ami most eszembe jut, hogy nagyon nem szeretem magamban, az az okoskodásra való erős késztetés. Annyiszor közbeszólok, hogy elmondjak valamit, vagy beleszólok társalgásba, mert valamire tudom a választ, jaaaaj, ez annyira kínos. Meg hogy engem idegesít kurvára, szegény többiek! És az a legbénább, hogy tudom, hogy bírok okoskodni, százmilliószor megfogadtam, hogy nem teszem, és mégis... ott a szituban tökre nem jut eszembe, csak miután már megtettem, akkor tűnik fel, hogy bakker, ez megint az volt, méééénem tudtam csendben maradni inkább. Utólag és előre is elnézést a múlt- és jövőbeli okoskodásokért, próbálom nem tenni. És eszembe jutott még egy... közbevágok csomószor, amikor más beszél. Sőt, mások helyett szoktam befejezni a mondatát! Ez is rém kínos, utálom, Anyukám teszi sokszor, és nála is iszonyúan idegesít (merthogy so

Odaát

Kíváncsi vagyok, megint ráfrissítettem a riporterre, és megint izgi kérdést dobott, de most megpróbálok rövid lenni. Do you believe in an afterlife? Hú, igen, valamiben hiszek, de nem tudom a formáját megragadni. Inkább úgy mondom, nem hiszem azt, hogy a halállal mindennek vége egy személy számára, de nem hiszek a mennyország-pokol kombóban sem, meg a különböző időszakokban ujjászületésekben sem. A lineáris időt ismerem egyedül, ezért nehéz elképzelni, hogy párhuzamos idősíkok lennének, vagy más dimenziókban egyszerre folynak különböző szintű létezések - fúúúú, ezekről kevés a tudásom, és ezért nem is tudom nagyon hova tenni. Abban hiszek, hogy a lelkek fognak találkozni, valahogy, test nélkül, érzések szintjén, hogy kapcsolódások lesznek, de elképzelni sem tudom, hogy lesz ez. Láttam nagyon régen a Csillogás c. filmet, meg olvastam pár könyvet klinikai halál állapotban levő emberekkel, és akkor azt éreztem, hogy OK, ha ez ilyen, akkor annyira azért nem kell félni a haláltól. Tudo

Autós

Tegnap még ráfrissítettem a kérdezőpartneremre, és feldobta A kérdést, amire időm nem volt válaszolni, ma viszont félálomban ezen gondolkodtam, szóval akkor helye van. What type was your first car? Autó-bolondériám már nem titok itt, szóval ez sem lesz rövid válasz. Nagyon vártam, hogy 17 éves legyek és letehessem a jogsit, mindig is szerettem volna vezetni megtanulni, meg szerettem az autók között lenni, emlékszem a telkünkön sokszor csak úgy beültem Nagypapám Polski Fiátjába, és nézegettem a gombokat, meg simogattam a sebváltó tetején levő díszgömböt. Szüleim rettentő bölcsen azt mondták, hogy persze, tegyem le, de csakis az angol nyelvvizsga után fogják finanszírozni. Ennél jobb motivációt nem is lehetett volna kitalálni a nyelvvizsga letételére. Egy öreg Ford Fiestán tanultam vezetni, ez volt az első típus, amit vezettem. Fehér kisautó volt, akkoriban a Minoltának voltak ilyen cégautói, faszfej, üvöltöző oktató, vezetési önbizalmat sárba tipró reakciók - a szokásos. De szerencs

Aki kérdez: Czigány György

Bárcsak lenne egy kérdéssor, amit minden alkalommal megválaszolnék, mondjuk más-más kérdésekkel, és akkor lenne sokkal rendszeresebb blog input. Vagy valaki feltenne időnként kérdéseket, és azok mentén tudnék kicsit fókuszáltabban írni. Hoppá!! Ez az!! Random kérdésgenerátorral fogok túljutni a saját eszemen, és irkálni a gondolati káosz közepette. Merthogy a gondolatok folyamatosan futnak, - mit futnak, cikáznak! - odabent, csak elakadok mindig, amikor formába próbálom őket önteni. Na gyere te random question generator, kérdezz! What is something new that you've learned in the past week? Hú, ez tök izgi, így gondolni vissza a közelmúltra. Egy nagyon érdekes jelenséget fedeztem fel az álmodással kapcsolatban. Előzmény, hogy visszamentem terápiába, mert NEM AKAROK még egy egyedüli karácsonyt, és tudom, hogy egyre lassabban nyílok meg vagy tudok közel engedni magamhoz másokat, szóval abszolút az én dolgom és felelősségem, hogy ezen dolgozzak. Na és mivel nem első, és még csak