Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus, 2022

kösszép

Aszongya, hogy még sosem telt el 2 hónap két írás között - hát dehogynem, épp legutóbb, nagyon vicces, hogy ennyire szabatos az időérzékelésem.  Anno pont azt fogalmaztam meg, hogy azért kell ez a felület, hogy ne felejtsek el beszélni magamról, az egyedülélésben ne sorvadjon el ez a skill, és hát látom, hogy ebbe azért több energiát kell belerakni, és ténylegesen erőltetni kell kissé a gondolatok megosztását, mert magától egyre ritkábban történik meg, vagyis sorvad a skill. De ezt nem hagyjuk. Még tegnap délelőtt kezdtem ezt írni, hogy eléggé kaka a kedvem, valahogy rámtelepedett ijesztően sok minden, pedig épp ugye túlvagyunk a nyáron, feltöltődés, máshollét, napsütés, sallalala, de akkor épp nem ezt éreztem.  Elkezdett nyomasztani ez az egész KATA dolog, most kell mindenki felé árat emelni, ez hol átmegy, hol nem, (van, aki magától hívott, hogy a már elküldött árajánlatomat nyugodtan számoljam át és emeljek, ha kell - mennyire jófej már!), egyáltalán hogy kell jól beárazni a szellem

túl sok és egyszerre nem elég

Május?? úristen. Tudtam, hogy rég volt, de hogy ennyire, azt nem. Mint ahogy még a kovid előtt kivett könyvtári könyvnél, ott szegény könyvtáros kiscsaj szisszent fel a büntetés összegétől pénteken, de nekem tök rendben van ez így, végre visszavittem, megszűnt a hatalmas nyomasztás, és ráadásul valaki más fel fogja olvasni a könyvet a hangoskönyvtárba, szóval így már tényleg visszavihettem. Túlvállaltam magam, na. Asszem több mint két hónap még sosem maradt itt ki. Szegény elhanyagolt teregetős oldal... mondjuk inkább azt sajnálom, hogy ezek a hetek így visszahozhatatlanok, mert nyilván nem tudom olyan mélységben, színességben visszaadni, ahogy volt. Elég jól vagyok, elég jól megy sorom, van ezer történés, a nagy tavaszi mélyrepülések után kifejezetten jól sikerült eddig a nyár, szembejött sokminden, aminek nagyon örültem, a pár betervezett program meg nagyon sokat adott. Finnország szuperszép volt, a kajakozásba szerelmes lettem, a tájba még jobban, a hideg friss vízbe is, a vadkempin