kösszép

Aszongya, hogy még sosem telt el 2 hónap két írás között - hát dehogynem, épp legutóbb, nagyon vicces, hogy ennyire szabatos az időérzékelésem. 

Anno pont azt fogalmaztam meg, hogy azért kell ez a felület, hogy ne felejtsek el beszélni magamról, az egyedülélésben ne sorvadjon el ez a skill, és hát látom, hogy ebbe azért több energiát kell belerakni, és ténylegesen erőltetni kell kissé a gondolatok megosztását, mert magától egyre ritkábban történik meg, vagyis sorvad a skill. De ezt nem hagyjuk.

Még tegnap délelőtt kezdtem ezt írni, hogy eléggé kaka a kedvem, valahogy rámtelepedett ijesztően sok minden, pedig épp ugye túlvagyunk a nyáron, feltöltődés, máshollét, napsütés, sallalala, de akkor épp nem ezt éreztem. 

Elkezdett nyomasztani ez az egész KATA dolog, most kell mindenki felé árat emelni, ez hol átmegy, hol nem, (van, aki magától hívott, hogy a már elküldött árajánlatomat nyugodtan számoljam át és emeljek, ha kell - mennyire jófej már!), egyáltalán hogy kell jól beárazni a szellemi munkámat, a tapasztalatot és a jófej hozzáállást másokhoz... kurva nehéz. Vékony az a mezsdgye (? heh?), ahol nem érzem magam sem lúzernek, sem önmagától elszálltnak, valahogy folyton az az érzésem, hogy lefelé árazom magam, aztán simán lehet, hogy már rég nem. Eh.

Amikor az egész kijött júliusban, akkor nagyon beidegesedtem, de ez tartott mondjuk 3 napig és aztán szuperjól rálazultam az egészre azzal, hogy OK, akkor más idők jönnek, végülis rám is rámfér a kevesebb költés, több odafigyelés, meg azt gondolom, tök jól fizető iparágakban dolgozom, tehát a sok ex-KATÁs közül ahhoz a kisebbséghez tartozom, akik azért viszonylag jó helyzetben vannak (persze az elintézési mód ettől függetlenül felbaszott és rém ciki ez az amatőr és erőből vezényelt megoldás). Az más kérdés, hogy azt is éreztem, hogy egyszerűen nincs kedvem többet fizetni a közösbe, mert amit látok a világból, az alapján azt érzem, nem jól megy a felhasználása a közösnek és nincs kedvem ehhez asszisztálni. 

Szóval itt van a to do listámon pár cég, akiknek most dolgozom, és feléjük hogy kellene árat emelni, mármint hogy kellene úgy kommunikálni, hogy emelt fővel és nem bocsánatot kérve és ez azért okozott gyomorgörcsöt, hiányzott a szuperjó régi coach, aki megnyugtatóan frappáns és ütős mondatokat tudott mondani. De aztán a beszéltem a 3 aktuális céggel, 2 tök jól reagált, egyikük kevésbé jól - de ezt pont így vártam. És már a beszédtől jobb lett a kedvem :)

Más. Voltam múlt héten túrázni, OKT elejének a pótlása, 2 nap egyedül, 2 nap barátnővel, a végén egy bónusznap egy nyugat-magyarországi mini település mini gyógyfürdőjében - isteni volt! Az egész úgy ahogy van zen volt, újdonság, fenyvesek, hűvös, útmenti érett szeder bokrok (megértettem végre, miért szeretnek az emberek gyümölcsöt enni, én nem annyira szeretek semmilyen gyümölcsöt, de ez a naptól langyos érett szeder, amit útközben lehet eszegetni, ez magam volt a Paradicsom!). Kőszeg fellépett a legkedvencebb városok dobogójára nálam, nagyon jó volt ott lenni, nagyon cuki kisváros, és valami tök jó közhangulat, kedvesség áramlott ott a régies utcákon. Találkoztam ott egy közelben lakó csávóval, akivel még tinderről kezdtünk beszélgetni tavasszal, de aztán nem találkoztunk eddig sosem, de most tök váratlanul rámírt 2 nappal indulás előtt, és akkor első este együtt vacsiztunk egy szuper romi helyen a határban, domboldal, végtelen táj, szőlőlugas alatt kockásterítős asztalok, ugyan ismeretlenül ültünk ott, de mégis valami iszonyú ismerősséget éreztem kettőnk között, és bókolt, és fülig ért a szája, és repültek az órák... és pont mielőtt megszólalt volna a fanfár, boldogságtól bepárásodott szemmel elmesélte, hogy nemrég egy önismereti táborban belészeretett egy lány és ő is a lányba - és akkor ezek azok a fordulatok, amik miatt két hete leiratkoztam a tinderről és azt érzem, hogy kösszép, nem fér el több seb rajtam, nem csak a közösbe nincs kedvem többet fizetni, de egyszerűen több ilyen faszom sztorihoz sincs kedvem, és ha ez azzal jár, hogy ez most már mindig így marad és egyedül halok meg, akkor ez lesz, de hát enough is enough. Unom ezeket a számomra érthetetlen tetteket (akkor mi a faszért ír rám és pláne miért bókol?), unom a toleranciát, unom az adjunk azért neki is egy esélyt sztorikat - itt a vége.

R. használta azt a kifejezést, hogy eleve csak az alsó polcról válogatunk - és ennek a valóságérzete ugyan dinamikusan változik, de azért a szimbólum szerintem kurva vicces. Mint ahogy az a felajánlás is, ami ott elhangzott a Jurányi teraszán, hogy mennyi férfi ismerőse rámozdult, amikor eltörte a karját, szóval ha szeretném, szívesen eltörik az enyémet is :) Na de tényleg, eljutottam egy olyan pontra, hogy ez így, ebben a formában nem mehet tovább, mert sokkal több belőle a heg, mint a jó érzés.

Aztán olyan is volt, hogy a tegnapi kaka nap vége a Dunán ért, kiderült, vannak tengeri kajak edzések a Rómain, elmentünk K-val, annyira jó volt a vizen lenni és onnan nézni a besötétedést, nézni a Fellini közönségét, akik viszont néztek minket :), nagyon jó volt újra kajakban ülni és haladni, és tök érdekes volt, hogy árral szembe evezve is jöttek olyan hullámok, amik érezhetően vittek a hátukon, felemeltek és meglódítottak, úristen, de jó volt, aztán rózsaszínűek lettek a felhők estére, pont jó volt a víz is és a levegő is, és hát áááá... jó dolog az élővíz.

Hazafelé még volt egy félig kötelező megjelenés a Kobuciban, blues és jazz est volt, egy ismerős játszott és felírt a vendéglistára, és hát ez a zene nagyon nem az én zeném, de olyan jó volt látni a sok-sok 40-50-60-70 évest, ahogy jól érzik magukat, éneklik Hoboval a dalokat és élvezik az élőzenét.