Tulajdonképpen teregetek

Telefonról utálok írni, meg nem is tudok úgy rendesen, 200 sorban megnyilvánulni, gépet meg igyekszem nem bekapcsolni, hogy érezzem, szabi van és ünnep közeleg és lelassultunk, miegymás. Csütörtökön volt az utsó munkanap idénre; röviden, félig lerobbanva, már nagyon vártam, hogy magam mögött behúzzam az ajtót. Nem lesz most (még!! hohó!) rendes évértékelés, de munka szempontból kifejezetten kurvadurva év volt, 3 munkahely - 1 hónapon át ráadásul párhuzamosan -, külön projektek, tanácsadás, jesszusmária, annyit szorongtam és stresszeltem a határidők és a minden irányba teljesítés miatt, mint más 40 év alatt. És csodálkoztam is, hogy hogyhogy elkapott a klasszik 'kicsináltam magam évvégére' megfázás, nekem most kellene a toppon lenni 3 hetes utazás után, de hát közben az előtte levő 11 hónap bőven indokolja a kicsinálódást. Szóval csütörtök este óta hangolódok, keresem az ünnep nyomait magamban, néha vannak, néha kevésbé. Mindenféle családi íratlan szabályt felrúgtam, és tegn

Muszáj néha a jelenről is írni. Erre nagyobb szükségem is van, meg hát ugye a jelenben vannak a történések, de persze az utazás alatti dolgokról is még bőven lesz mit írni és összerakni. Szóval most ezek vannak: - KG duplaórát javasolt a jövő hétre, ilyet még nekem korábban soha senki - merthogy nem akar anélkül beleengedni a karácsonyba, és azért ebben van is valami. Előzménye a hazaérkezésem, amikor is írtam a szüleimnek, hogy ne jöjjenek ki elém, szeretnék egyedül hazamenni a reptérről. Ez így rideg és kegyetlen szemétségnek tűnik, de mögötte van sok minden. Nem akartam hazajönni, nagyon szűk kalitkának éreztem azt az életet, ami itthon vár rám, nem akartam a munkám, a klienseket, az egyedüllakást, a mindenen való szorongást, és emiatt nagyon bőgtem a gépen hazafelé. És szüleimmel az van, hogy abszolút csak a felszínen beszélünk, semmi személyes, semmi fontos, semmi olyan, ami nem panel. Annyira nem értjük egymás világát, olyanokat kérdeznek vissza, amitől elmegy minden mesélős k

Volt aztán az egész út egyik highlight-ja, a W túra. Ez egy 5 napos egyben túrázás egy nemzeti parkban, ami nem csak hogy gyönyörű volt, meg meditatív, meg zen, meg jó, meg a megérkezés érzése is ott ért - és mindezek tetejében meg roppant tanulságos is, sőt (hogy még hosszabb legyen a mondat fokozzam) a tanulságnak is lett tegnap egy másik tanulsága. Hegyek, vizek, hó, irgalmatlan szél, szúrós bokanövények, hideg, meleg, sziklák, lápok, szétégett és fehéren meredező csupasz faágak, gleccser, nap, felhő, eső, tacskó alakú jégtömb, rum, pálinka, sátor és menedékház. Ennél jobban leírni nem tudom, de hogy volt ott minden a természetből, és csak a természet volt, meg mi, meg a gondolatok, meg a hátizsák, meg a gyaloglás, ami iszonyúan jól esett. Folyamatosan figyeltük az időjárás előrejelzést, mert itt a két fő faktor a csapadék meg a hőmérséklet volt. Az első két napra jó időt jósoltak, az utolsó 3-ra viszont mocsokszart. Egész napos esőt, de ór

Pont egy hónapja indultam el, kavarog a sok élmény, történés... nem mondom, hogy van kedvem írni, de mivel lelki hullámvasutazok rendületlenül, asszem jót tenne. Meg hát van kedves érdeklődő olvasó is, örök hála neki az érdeklődésen keresztül érkező támogatásért :) Na szóval, hol a bánatban kezdjem, tökre csapongok, pillanatok villannak be, mondások, röhögések, érzések, belső vívódások - de mondjuk minden felett az van, hogy mennyire kurvára jó volt ott lenni, mennyire elképesztően sokat adott a természet és már megint mennyit tanultam magamról. Nem tudok az egészről folyamatában írni, szerintem inkább csak egy-egy momentum lesz kimerevítve és röviden jó terjengősen kiírva magamból. Az indulás. Péntekre szólt a repcsijegy, este 18:20-es indulás, római átszállás után egy 13+ órás repcsiút Argentínába, ott lóhalálában nagy hátizsák felvétel, város másik pontján levő belföldi reptérre átvarázsolni magunkat, és a 4.5 órával később induló belföldi járatot elcsípni, mert ennek az érkezé