Hagyományok
Tegnap előtt beszélgettünk M-val arról, hogy milyen hagyományaink vannak, amik már a sajátjaink, nem szülőktől kapott családiak, nem hozott hagyományok, hanem megteremtettek.
Van a karácsonyi túra, amit igazából nem én teremtettem, csak megörököltem, de imádom, és viszem tovább rossz érzés nélkül. Ez egy dec. 23-i éjjeli túra / kirándulás / mászkálás - akárhogy hívjuk. Először 2003-ban voltam, és bár azóta biztos volt kimaradt év, de az elmúlt években mindig mentem. Asszem sosem egyedül, mindig volt valaki, aki szívesen jött, általában vittünk forralt bort, pálinkát, fejlámpát, és valamerre mászkáltunk a környéken. Volt Hármashatárhegyen a Fenyőgyöngyétől a kilátóig (tavaly :) megálltunk a paplanernyősök kiinduló pontján, alattunk a város, a fények, elképesztő jó volt, kicsit fújt a szél, ott pisiltünk olyan brutál panorámát nézve közben, hogy az talán igaz sem volt, sehol senki - imádtam), Normafán kétszer is, egyszer le volt fagyva minden, csúszkáltunk végig, ezer éve a Panoráma körön is topogva mentünk végig, másnapra izomlázam lett a derekamban az állandó egyensúlyozás miatt (akkoriban még nem fájt a derekam), aztán régebben egyszer a Rám-szakadékban is, de az nagyobb banda volt, 4 vagy 5 autóval, csomó fiú, azért az két fővel para lenne asszem. Iszonyúan szeretem ezt a 23-i éjjeli túrát, az egyik legjobb része a karácsonynak, olyan jó előtte végiggondolni-átbeszélni az évet, mit nem viszünk tovább, mi történt, mi volt szép, milyen leckék érkeztek, stb.
Aztán van a dec. 25-i esti mozi, ez is megörökölt, de örömmel továbbvitt hagyomány - és igaziból már ezzel sincs rossz érzésem. Tesóm lett az egyik biztos pont, bár szinte mindig más filmet szeretnénk megnézni, de valahogy megvan a kompromisszum. Voltak kifejezetten nyálas, béndzsó karácsonyi filmek (Holiday, La-la-land), meg meglepően vicces találatok (Legújabb testamentum) - de szeretem a karácsonyi mozik hangulatát is.
Van az is, hogy szülinapomon szabin vagyok, ezt valahol a 30. szülinapom táján kezdtem. Most legutóbb kéktúráztam, szuperszép idő volt, egyedül mentem a kora tavaszi erdőben, és emlékszem, a nap egyik legnagyobb eseménye az volt, ahogy egy mezőn villanypásztor mögött legeltek a lovak és odajöttek megnézni maguknak, meg mellette egy szántásban ment a traktor, azt néztem egy magaslesből hosszú perceken át, ahogy szállt mögötte a por, és ahogy húzta maga után a barázdákat - slow life volt a köbön! Azzal megtetézve, hogy kaptam folyamatosan a kedvesebbnél kedvesebb üzeneteket, nagyon sok mindenkitől, nagyon meg voltam hatva és tenyéren voltam hordozva - aznap tökéletesen kerek volt a világ. De olyan is szokott lenni, hogy a szüleimet meghívom valahova ebédelni, vagy reggelizni, vagy fürdőbe megyek, vagy valami városi ünnepi program.
Az nem tudom, hagyománynak számít-e, de 3 éve mindig dec-január fordulóján valamikor végigcsinálom a year compass feladatait, végiggondolom az előző évet és eltervezem a következőt. Meglepően fárasztó és időigényes, 2 huzamban tudom csak megcsinálni, és az előző év végiggondolása elképesztően lemerít mindig. Az új év tervezése pedig szuper módon energizál és lelkesít. Jó, szerintem ez is egy hagyomány pont.
Családi, de relatíve új hagyomány a húsvét hétfői unokatestvér találkozó (UTT) a nagynénéméknél. Ez direkt az uncsitesó körre van szabva, meg az ő gyerekeikre, szóval a szüleim generációja ide nincs meghívva - és tök jó ez az uncsitesós móka is. Összesen 6+3-an vagyunk unokatesók (a +3 nem vér szerinti, hanem az unokatesók unokatesója másik ágról), de a családjaikkal, gyerekeikkel együtt összesen 20-as voltunk, ez is egy tök kedves dolog. Ami érdekes (és szerintem iszonyú szomorú), hogy az eredeti 9 fő uncsitesóból 5-en vagyunk lányok és 4-en vannak a fiúk, és a 4 fiúból 3-nek van családja, de az 5 lányból egyikünknek sincs. Tök más sztorival, de mindannyian egyedül élünk - és ez annyira fos. Ráadásul a két legidősebb unokanővérem az elmúlt 1-1.5 évben lett rákos, ami borzasztó, meg félelmetes is, meg hát jajj... ne. Amúgy sok szempontból nagyon mások vagyunk, de mégis olyan jó, hogy találkozunk, hogy látjuk egymás gyerekeit felnőni, hogy van közöttünk kötődés, vagy kapcsolat, szóval hogy több, mint egy távoli rokoni szál.
Tavaly kezdtem és nagyon bejött a korai karácsonyfa állítás, szeretném ezt folytatni, advent alatt már felállítani a fát - az olyan csudajó karácsonyi várakozás volt, meg hangulatfokozás, meg hát a legjobb út az elcsendesedéshez, a készülődéshez. Aztán vannak ezek a badacsonyi nyári hétvégék, volt már két karácsonyi vacsorás kezdeményezés, de sajnos ott felbomlottak / felbomlóban vannak a bandák, pedig az is nagyon menő hangulatú. Aztán van a pécsi barátokkal a katlanozás, idén volt a 6. közös - a nyár egyik fénypontja velük, ott, együtt. (És asszem hagyomány nálam a 2+ órán keresztül írt blogbejegyzés is, de csakazért is eljutok az utsó pontig, ami miatt elkezdtem.)
Szintén tavaly indult, de mivel idén is csináltuk, erre már ér azt mondani, hogy hagyomány az aug. 20-i levélírás az egy évvel későbbi önmagunknak. Az aug. 20. amúgy véletlen, tavaly pont akkor mentünk Becskére, de legalább megjegyezhető dátum, így az idei sem felejtődött el. Annyit kértem, hogy előbb írjunk és utána olvassunk, mert engem biztosan nagyon befolyásolt volna, ha előbb olvasom el a tavalyit. Az írás gördülékenyen ment, bár csúnyán írtam, a sziklatempomban görnyedve, de jöttek gondolatok - bár szerencsére már nem emlékszem, miket írtam. A tavalyira sem emlékeztem, csak arra, hogy az még nagyon G-s lelkiállapot volt, és hogy tökre ő volt a fejemben / szívemben végig, amíg írtam a levelet, és mérges is voltam, hogy nem tudom kijjebb tessékelni őt. És hogy ezt tavaly bénának éreztem, hogy béna levelet írtam, ezért kicsit tartottam, hogy milyen lesz elolvasni. Na és ahogy olvastam már az idei írás után - tökre meghatódtam. Olyan szép és olyan támogató gondolatokat írtam magamnak, csomó bátorítást, iszonyú jó volt olvasni! Felemeltem saját magam :) és igen, benne volt G. is, de alig, és pont úgy, hogy ha nem lesz ebből a dologból semmi, akkor sincs semmi baj. És hogy milyen jó, hogy még valaki ilyen érzéseket ki tud belőlem váltani! És ezt annyira jó volt olvasni, sőt az egészet annyira jó volt olvasni! Ráadásul nagyon szépen írtam, nálam nincs fix kézírás, hanem néha nagyon szép, néha meg nagyon csúnya, de ez most a szép verzió volt, pedig ott a sztúpánál is ölben, lobogó szélben írtam, csapkodott a papír a kezemben. Ez a tavalyi kb 3 oldal volt (idén 8 oldal!! valamire csak jó ez a blogolás) és volt benne két olyan dolog is, amit úgy írtam tavaly, hogy remélem, hogy idén már velük kapcsolatban jobban fogom érezni magam, mindkettő olyan dolog, ami soksok éve nincs a helyén úgy érzem, és az is nagyon felszabadító volt, hogy mindkettőre szívből tudtam azt mondani, hogy igen, velük kapcsolatban most jóval jobban érzem magam, mint korábban. Két nagyon fontos terület - szóval ezt tök jó volt megtapasztalni. Aztán azt is, ahogy beszélgettünk arról, hogy telket akár lehetne venni páran is, nem kell nekem egyedül vállalni olyat, amit iszonyú neccesen vagy sehogysem tudnék egyedül rendben tartani, de ha összeállunk 4-en mondjuk, akkor máris csak negyed annyi teher jutna egy valakire, közben biztos, hogy nem menne le senki minden hétvégén az évben - na és ezen a ponton arra sétált M. egy barátnője, akivel valahogy ez szóbakerült és mondta, hogy ő végülis tök szívesen társulna egy ilyenbe :) Szóval egy ilyen telek-kommunába pl elképesztően szívesen beszállnék.
Van a karácsonyi túra, amit igazából nem én teremtettem, csak megörököltem, de imádom, és viszem tovább rossz érzés nélkül. Ez egy dec. 23-i éjjeli túra / kirándulás / mászkálás - akárhogy hívjuk. Először 2003-ban voltam, és bár azóta biztos volt kimaradt év, de az elmúlt években mindig mentem. Asszem sosem egyedül, mindig volt valaki, aki szívesen jött, általában vittünk forralt bort, pálinkát, fejlámpát, és valamerre mászkáltunk a környéken. Volt Hármashatárhegyen a Fenyőgyöngyétől a kilátóig (tavaly :) megálltunk a paplanernyősök kiinduló pontján, alattunk a város, a fények, elképesztő jó volt, kicsit fújt a szél, ott pisiltünk olyan brutál panorámát nézve közben, hogy az talán igaz sem volt, sehol senki - imádtam), Normafán kétszer is, egyszer le volt fagyva minden, csúszkáltunk végig, ezer éve a Panoráma körön is topogva mentünk végig, másnapra izomlázam lett a derekamban az állandó egyensúlyozás miatt (akkoriban még nem fájt a derekam), aztán régebben egyszer a Rám-szakadékban is, de az nagyobb banda volt, 4 vagy 5 autóval, csomó fiú, azért az két fővel para lenne asszem. Iszonyúan szeretem ezt a 23-i éjjeli túrát, az egyik legjobb része a karácsonynak, olyan jó előtte végiggondolni-átbeszélni az évet, mit nem viszünk tovább, mi történt, mi volt szép, milyen leckék érkeztek, stb.
Aztán van a dec. 25-i esti mozi, ez is megörökölt, de örömmel továbbvitt hagyomány - és igaziból már ezzel sincs rossz érzésem. Tesóm lett az egyik biztos pont, bár szinte mindig más filmet szeretnénk megnézni, de valahogy megvan a kompromisszum. Voltak kifejezetten nyálas, béndzsó karácsonyi filmek (Holiday, La-la-land), meg meglepően vicces találatok (Legújabb testamentum) - de szeretem a karácsonyi mozik hangulatát is.
Van az is, hogy szülinapomon szabin vagyok, ezt valahol a 30. szülinapom táján kezdtem. Most legutóbb kéktúráztam, szuperszép idő volt, egyedül mentem a kora tavaszi erdőben, és emlékszem, a nap egyik legnagyobb eseménye az volt, ahogy egy mezőn villanypásztor mögött legeltek a lovak és odajöttek megnézni maguknak, meg mellette egy szántásban ment a traktor, azt néztem egy magaslesből hosszú perceken át, ahogy szállt mögötte a por, és ahogy húzta maga után a barázdákat - slow life volt a köbön! Azzal megtetézve, hogy kaptam folyamatosan a kedvesebbnél kedvesebb üzeneteket, nagyon sok mindenkitől, nagyon meg voltam hatva és tenyéren voltam hordozva - aznap tökéletesen kerek volt a világ. De olyan is szokott lenni, hogy a szüleimet meghívom valahova ebédelni, vagy reggelizni, vagy fürdőbe megyek, vagy valami városi ünnepi program.
Az nem tudom, hagyománynak számít-e, de 3 éve mindig dec-január fordulóján valamikor végigcsinálom a year compass feladatait, végiggondolom az előző évet és eltervezem a következőt. Meglepően fárasztó és időigényes, 2 huzamban tudom csak megcsinálni, és az előző év végiggondolása elképesztően lemerít mindig. Az új év tervezése pedig szuper módon energizál és lelkesít. Jó, szerintem ez is egy hagyomány pont.
Családi, de relatíve új hagyomány a húsvét hétfői unokatestvér találkozó (UTT) a nagynénéméknél. Ez direkt az uncsitesó körre van szabva, meg az ő gyerekeikre, szóval a szüleim generációja ide nincs meghívva - és tök jó ez az uncsitesós móka is. Összesen 6+3-an vagyunk unokatesók (a +3 nem vér szerinti, hanem az unokatesók unokatesója másik ágról), de a családjaikkal, gyerekeikkel együtt összesen 20-as voltunk, ez is egy tök kedves dolog. Ami érdekes (és szerintem iszonyú szomorú), hogy az eredeti 9 fő uncsitesóból 5-en vagyunk lányok és 4-en vannak a fiúk, és a 4 fiúból 3-nek van családja, de az 5 lányból egyikünknek sincs. Tök más sztorival, de mindannyian egyedül élünk - és ez annyira fos. Ráadásul a két legidősebb unokanővérem az elmúlt 1-1.5 évben lett rákos, ami borzasztó, meg félelmetes is, meg hát jajj... ne. Amúgy sok szempontból nagyon mások vagyunk, de mégis olyan jó, hogy találkozunk, hogy látjuk egymás gyerekeit felnőni, hogy van közöttünk kötődés, vagy kapcsolat, szóval hogy több, mint egy távoli rokoni szál.
Tavaly kezdtem és nagyon bejött a korai karácsonyfa állítás, szeretném ezt folytatni, advent alatt már felállítani a fát - az olyan csudajó karácsonyi várakozás volt, meg hangulatfokozás, meg hát a legjobb út az elcsendesedéshez, a készülődéshez. Aztán vannak ezek a badacsonyi nyári hétvégék, volt már két karácsonyi vacsorás kezdeményezés, de sajnos ott felbomlottak / felbomlóban vannak a bandák, pedig az is nagyon menő hangulatú. Aztán van a pécsi barátokkal a katlanozás, idén volt a 6. közös - a nyár egyik fénypontja velük, ott, együtt. (És asszem hagyomány nálam a 2+ órán keresztül írt blogbejegyzés is, de csakazért is eljutok az utsó pontig, ami miatt elkezdtem.)
Szintén tavaly indult, de mivel idén is csináltuk, erre már ér azt mondani, hogy hagyomány az aug. 20-i levélírás az egy évvel későbbi önmagunknak. Az aug. 20. amúgy véletlen, tavaly pont akkor mentünk Becskére, de legalább megjegyezhető dátum, így az idei sem felejtődött el. Annyit kértem, hogy előbb írjunk és utána olvassunk, mert engem biztosan nagyon befolyásolt volna, ha előbb olvasom el a tavalyit. Az írás gördülékenyen ment, bár csúnyán írtam, a sziklatempomban görnyedve, de jöttek gondolatok - bár szerencsére már nem emlékszem, miket írtam. A tavalyira sem emlékeztem, csak arra, hogy az még nagyon G-s lelkiállapot volt, és hogy tökre ő volt a fejemben / szívemben végig, amíg írtam a levelet, és mérges is voltam, hogy nem tudom kijjebb tessékelni őt. És hogy ezt tavaly bénának éreztem, hogy béna levelet írtam, ezért kicsit tartottam, hogy milyen lesz elolvasni. Na és ahogy olvastam már az idei írás után - tökre meghatódtam. Olyan szép és olyan támogató gondolatokat írtam magamnak, csomó bátorítást, iszonyú jó volt olvasni! Felemeltem saját magam :) és igen, benne volt G. is, de alig, és pont úgy, hogy ha nem lesz ebből a dologból semmi, akkor sincs semmi baj. És hogy milyen jó, hogy még valaki ilyen érzéseket ki tud belőlem váltani! És ezt annyira jó volt olvasni, sőt az egészet annyira jó volt olvasni! Ráadásul nagyon szépen írtam, nálam nincs fix kézírás, hanem néha nagyon szép, néha meg nagyon csúnya, de ez most a szép verzió volt, pedig ott a sztúpánál is ölben, lobogó szélben írtam, csapkodott a papír a kezemben. Ez a tavalyi kb 3 oldal volt (idén 8 oldal!! valamire csak jó ez a blogolás) és volt benne két olyan dolog is, amit úgy írtam tavaly, hogy remélem, hogy idén már velük kapcsolatban jobban fogom érezni magam, mindkettő olyan dolog, ami soksok éve nincs a helyén úgy érzem, és az is nagyon felszabadító volt, hogy mindkettőre szívből tudtam azt mondani, hogy igen, velük kapcsolatban most jóval jobban érzem magam, mint korábban. Két nagyon fontos terület - szóval ezt tök jó volt megtapasztalni. Aztán azt is, ahogy beszélgettünk arról, hogy telket akár lehetne venni páran is, nem kell nekem egyedül vállalni olyat, amit iszonyú neccesen vagy sehogysem tudnék egyedül rendben tartani, de ha összeállunk 4-en mondjuk, akkor máris csak negyed annyi teher jutna egy valakire, közben biztos, hogy nem menne le senki minden hétvégén az évben - na és ezen a ponton arra sétált M. egy barátnője, akivel valahogy ez szóbakerült és mondta, hogy ő végülis tök szívesen társulna egy ilyenbe :) Szóval egy ilyen telek-kommunába pl elképesztően szívesen beszállnék.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése