Not
Ma két nagyon furát is álmodtam reggelfelé. Először M. szállt le éppen a buszról, ahol én voltam, szemüveges volt, én megörültem neki, utánaszaladtam, hogy M, heló! Erre ő vágott egy nagyon nem kedves grimaszt, és szó nélkül elindult le egy lépcsőn, az alján már konkrétan szaladt. Én meg ott álltam a megállóban, hogy ez most mi a szar volt. Közben pedig jó érzés is volt, hogy már nem mozgat meg semennyire sem.
Másik, hogy Juli mesél a csoportról, hogy kivel mi van. És meséli, hogy Szilvi azért van nagyon megzuhanva, mert a férje már nem szereti. Hogy szerette, de már nem. Annyira rossz volt hallgatni, a szívem összefacsarodott, nagyon fájt. Éreztem a fájdalmát, és tehetetlen voltam, nem tudtam sehogy sem segíteni.
Az elmúlt 3 napban volt 3 randim, és valahogy most máshogy, sokkal természetesebben, sokkal önazonosabban tudtam viselkedni. Nem mondom lesz belőlük folytatás, azt se mondom, hogy meghalok értük, de jól éreztem magam velük. Mindhárman tök mások, tök értékesek, tök más énrészemmel tudtam hozzájuk kapcsolódni, és ezt is jó volt megélni. Közben pedig viccesen összeértek a szálak is, az első kutyapárt bennfentes volt, a második színházi díszletes, a harmadik meg színész (a díszletes helyén is szokott játszani) és kutyapártos. Ezen annyira röhögtem, mert amúgy nem szoktam ilyen körökben forogni, de most valahogy így alakult. De annak kifejezetten örülök, hogy érdekes és értékes férfiak jönnek szembe tinderen, ez azért valamennyire megnyugtató.
Múlt héten rámírt Bruce, hogy most volt tanítani először, és köszöni a beajánlást, és annyira jó érzés volt, hogy jelentkezett. Megírtam neki, hogy sokszor eszembe jutott a nyáron. Amikor kérdezte, hogy mi jutott eszembe vele kapcsoltban, akkor némi gondolkodás után, le tudtam írni az őszintét (és basszus ez nekem kurvára új érzés, és kurvára jó érzés), hogy egyrészt sajnálom, hogy telefonon szakítottam, és gyáva dolognak érzem és sajnálom, hogy nem voltam egyenesebb; másrészt meg, hogy mennyire fenomenálisan jó volt vele a szex. És ezzel valahogy a helyére is került minden bennem, már nem gondolok rá vágyakozva. Mondjuk cserében ott van T és G, akikre igen - még nekik is úgy látszik ki kellene mondani valamit.
És ez az utolsó hetem a nemjó munkahelyen, jeee és jeee, nagyon várom a végét. A sok szopás ellenére asszem megtanított újra dolgozni ez a hely és azt is megtanította, hogy ebben a szektorban én köszönettel többet nem akarok dolgozni. Fura, hogy ezt a csokigyár után mondtam is magamnak, de aztán elgyengültem - de hát tényleg nem szeretem ezt a szektort, sőt. Annyira becsapós, hogy megint jött az az elgyengülés, hogy dehát biztos, hogy nem kellene-e maradni, mintha mostanra ért volna be a sok szippantás, mostanra lett könnyebb talán és eggyel jobb - de hát megutáltam közben rohadtul az egészet, emberileg meg nem tudtam kapcsolódni nagyon a kollegákhoz. Pláne nem a csapatomhoz, és azért ez úgy szar. Na de tegnap, útban a randihoz jött egy kisfurgon, nemszeretem hely márkaneve virít rajta, és az volt a rendszáma, hogy NOT :) így hát megköszöntem a fentiek üzenetét, hogy ez most kellően egyértelmű és direkt, nem fogom sajnálni egy pillanatig sem.
Másik, hogy Juli mesél a csoportról, hogy kivel mi van. És meséli, hogy Szilvi azért van nagyon megzuhanva, mert a férje már nem szereti. Hogy szerette, de már nem. Annyira rossz volt hallgatni, a szívem összefacsarodott, nagyon fájt. Éreztem a fájdalmát, és tehetetlen voltam, nem tudtam sehogy sem segíteni.
Az elmúlt 3 napban volt 3 randim, és valahogy most máshogy, sokkal természetesebben, sokkal önazonosabban tudtam viselkedni. Nem mondom lesz belőlük folytatás, azt se mondom, hogy meghalok értük, de jól éreztem magam velük. Mindhárman tök mások, tök értékesek, tök más énrészemmel tudtam hozzájuk kapcsolódni, és ezt is jó volt megélni. Közben pedig viccesen összeértek a szálak is, az első kutyapárt bennfentes volt, a második színházi díszletes, a harmadik meg színész (a díszletes helyén is szokott játszani) és kutyapártos. Ezen annyira röhögtem, mert amúgy nem szoktam ilyen körökben forogni, de most valahogy így alakult. De annak kifejezetten örülök, hogy érdekes és értékes férfiak jönnek szembe tinderen, ez azért valamennyire megnyugtató.
Múlt héten rámírt Bruce, hogy most volt tanítani először, és köszöni a beajánlást, és annyira jó érzés volt, hogy jelentkezett. Megírtam neki, hogy sokszor eszembe jutott a nyáron. Amikor kérdezte, hogy mi jutott eszembe vele kapcsoltban, akkor némi gondolkodás után, le tudtam írni az őszintét (és basszus ez nekem kurvára új érzés, és kurvára jó érzés), hogy egyrészt sajnálom, hogy telefonon szakítottam, és gyáva dolognak érzem és sajnálom, hogy nem voltam egyenesebb; másrészt meg, hogy mennyire fenomenálisan jó volt vele a szex. És ezzel valahogy a helyére is került minden bennem, már nem gondolok rá vágyakozva. Mondjuk cserében ott van T és G, akikre igen - még nekik is úgy látszik ki kellene mondani valamit.
És ez az utolsó hetem a nemjó munkahelyen, jeee és jeee, nagyon várom a végét. A sok szopás ellenére asszem megtanított újra dolgozni ez a hely és azt is megtanította, hogy ebben a szektorban én köszönettel többet nem akarok dolgozni. Fura, hogy ezt a csokigyár után mondtam is magamnak, de aztán elgyengültem - de hát tényleg nem szeretem ezt a szektort, sőt. Annyira becsapós, hogy megint jött az az elgyengülés, hogy dehát biztos, hogy nem kellene-e maradni, mintha mostanra ért volna be a sok szippantás, mostanra lett könnyebb talán és eggyel jobb - de hát megutáltam közben rohadtul az egészet, emberileg meg nem tudtam kapcsolódni nagyon a kollegákhoz. Pláne nem a csapatomhoz, és azért ez úgy szar. Na de tegnap, útban a randihoz jött egy kisfurgon, nemszeretem hely márkaneve virít rajta, és az volt a rendszáma, hogy NOT :) így hát megköszöntem a fentiek üzenetét, hogy ez most kellően egyértelmű és direkt, nem fogom sajnálni egy pillanatig sem.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése