Dolgok
Nem tudom, van-e értelme rögzíteni a mostani állapotot, de még indulás előtt hadd ventilláljak egy kicsit. Nagyon de nagyon el vagyok fáradva, erőtlenedve, hízva és keseredve. Eddig jó :)
Bent a helyzetet katasztrófának érzem, hétfőn kaptam egy olyan burkolt lebaszó emailt a hataloméhes és CF főnökömtől, ami után remegett a kezem a dühtől, kimentem a MoMba bőgni egy sort, majd ebéd gyanánt ettem fagyit. És csak azt mondogattam, hogy kész, ebből annyira elegem van, hogy felmondok most azonnal, amit épp ott azért nem tettem, mert tudtam, hogy elbőgném magam megint az a seggfej előtt és nem akarom neki megadni azt az élményt (már ha ez élménynek számít). Úgyhogy nem mondtam, csak próbáltam lehiggadni, meg beszélni pár emberrel, de azt hiszem ilyenkor pontosan érződik, hogy sistereg körülöttem a levegő, vagy bennem vagy nem is tudom - mindenesetre roppant szar volt, és az is szar, hogy azóta tikkel az egyik szemem időnként. Aztán másnap KG-nál kicsit még oldódott a feszkó, meg beszélünk jövőbeli tervekről és lehetséges utakról, amiket most egész sok szempontból reálisnak éreztem - leszámítva, hogy mi a szarból fogok megélni, de hát ez nálam egy sokéves központi para, aminek csak a két szélsőértékét szoktam megélni, az elég jó középsőket sajnos nem (vagy nem emlékszem azokra? mert a Posta végülis pont ilyen volt).
Aztán voltam a masszőrnél, ahol most sikerült végig egy ilyen alvásszéli állapotban tengődni, nekem nagyon jó volt, de érdekes volt, hogy ő is mondta, mennyire lelazultam. Aztán volt egy buli, ahova egyrészt azért mentem, mert esélyes volt, hogy ott lesz a salsás fiú, másrészt meg mert ezer éve nem voltam sehol és az aktív nyugdíjasok izgalmas életét élem hétköznaponként. Előtte még a Mikszáth téren beültünk egy helyre, ahol a kedvenc pótunokatesóm dolgozik, és nagyon jó volt őt látni, meg picit beszélgetni. Közben rámírt a salsás fiú, hogy nem megyek-e a szülinapra, írtam, hogy de mindjárt. És volt is bennem egy adag várakozás vagy örömködés az estével kapcsolatban, meg tök jól esett, hogy rámírt. Aztán odaértünk, már nem volt szomjas, mondjuk én sem, meg még utána ittunk pár pálinka-fröccs kombót (nagyon rossz ötlet!) és táncoltunk, bár nekem nem volt hangulatom, úgyhogy kimentünk egy ponton, és akkor szó szót követett, és kiderült, hogy jaaa... hát neki van családja, persze, otthon gyerekek, anyu, nem akar ő semmit. Na és ezen nagyon kiakadtam, ott nem mérlegeltem, hogy jogos vagy nem, de elküldtem a picsába nagyon sokszor (meg még mást is csináltam, amit viszont roppant kínosnak érzek így utólag), hogy mi a faszt szórakozik, és akkor húzzon haza és a csajának írogasson meg őt ölelgesse tánc közben. És aztán már kifejezetten cseppfolyóssá vált az este, és csak másnap úsztak be ezek haloványan, hogy valószínűleg ott teljes mértékben önmagam voltam, nem volt szűrő a mondandómon, sem a tetteimen - amit gondoltam, az ömlött kifelé. És az elkeseredés kicsit innen is jön, mert a kínos tettem az bizony nagyon kínos, és ha ilyen energiák lapulnak bennem, akkor azért van baj. Vagy le kéne már tennem ezt a kibaszott maszkot, amit viselek, mert csapda és mert tévútra visz - és mert egyre inkább azt érzem, az örökös jónak mutatástól fáradok el, és az visz el annyi energiát, amit már nem tudok honnan visszatölteni.
Másnap pedig jött a menetrendszerinti mocsok rosszullét, viszont ajándékként az az érzés, hogy tudok kapcsolódni bárkihez, mert amikor ennyire erőtlen és rosszul vagyok, akkor már nem marad energia a maszk viselésére, legalábbis ezt gondolom. Olyan volt a kozmetikusnál, mintha egy brutál maratoni terápiás ülésen lennénk, én először csak sírdogáltam, aztán néha felzokogtam hangosan, de iszonyú fontos dolgok jöttek elő és azt éreztem, mintha ott le tudtam volna tenni egy kétszáz mázsás súlyt. Aztán persze röhögtünk is sokat, hogy ez milyen már :)
Ma pedig elterveztem, hogy 12 előtt befejezem a munkát, 12:01-kor hajtottam le a laptop tetejét, és elképesztően jó érzés volt. Valahogy az útra még egyáltalán nem tudtam ráhangolódni, semmit nem érzek vele kapcsolatban, illetve most kezdtem picit izgulni. Azt is elképzeltem, hogy ma mindent bepakolok, és akkor holnap már csak a lakást rakom össze kicsit, meg magamat, aztán kimegyek busszal a reptérre egy fejedelmi reggeli után. És tényleg nagyjából össze vagyok pakolva, meg úgy próbálom emlékeztetni magam, hogy héheló, mindjárt indulsz, de most az is távoli, minden távoli. Ebben érzem az elfáradást leginkább.
Ruhákat nem is viszek sztem sokat, de elraktam 3 könyvet a naplómon túl - ezt még azért holnap revidiálom. És viszem az aji Ariel Color mosóport, mert ezt kértek a kint lakó barátok - remélem nem csuknak le drogcsempészet béna gyanújával.
Aztán ránéztem a sziget időjárására, és hát mind a 4 napra zuhogó esőt írnak, ööö... de végülis úgy lehet igazán jól elcsendesedni, meg lenyugodni az itthon felszedett agybajból.
A ránemkészülésnek hála most tényleg nulla elvárással indulok, ez mondjuk szuperjó, és hát nagyon jó lenne fesztelenséget, természet előtt leborulást, hálát, örömöt és belső békét találni ott, meg aztán jól hazahozni.
Bent a helyzetet katasztrófának érzem, hétfőn kaptam egy olyan burkolt lebaszó emailt a hataloméhes és CF főnökömtől, ami után remegett a kezem a dühtől, kimentem a MoMba bőgni egy sort, majd ebéd gyanánt ettem fagyit. És csak azt mondogattam, hogy kész, ebből annyira elegem van, hogy felmondok most azonnal, amit épp ott azért nem tettem, mert tudtam, hogy elbőgném magam megint az a seggfej előtt és nem akarom neki megadni azt az élményt (már ha ez élménynek számít). Úgyhogy nem mondtam, csak próbáltam lehiggadni, meg beszélni pár emberrel, de azt hiszem ilyenkor pontosan érződik, hogy sistereg körülöttem a levegő, vagy bennem vagy nem is tudom - mindenesetre roppant szar volt, és az is szar, hogy azóta tikkel az egyik szemem időnként. Aztán másnap KG-nál kicsit még oldódott a feszkó, meg beszélünk jövőbeli tervekről és lehetséges utakról, amiket most egész sok szempontból reálisnak éreztem - leszámítva, hogy mi a szarból fogok megélni, de hát ez nálam egy sokéves központi para, aminek csak a két szélsőértékét szoktam megélni, az elég jó középsőket sajnos nem (vagy nem emlékszem azokra? mert a Posta végülis pont ilyen volt).
Aztán voltam a masszőrnél, ahol most sikerült végig egy ilyen alvásszéli állapotban tengődni, nekem nagyon jó volt, de érdekes volt, hogy ő is mondta, mennyire lelazultam. Aztán volt egy buli, ahova egyrészt azért mentem, mert esélyes volt, hogy ott lesz a salsás fiú, másrészt meg mert ezer éve nem voltam sehol és az aktív nyugdíjasok izgalmas életét élem hétköznaponként. Előtte még a Mikszáth téren beültünk egy helyre, ahol a kedvenc pótunokatesóm dolgozik, és nagyon jó volt őt látni, meg picit beszélgetni. Közben rámírt a salsás fiú, hogy nem megyek-e a szülinapra, írtam, hogy de mindjárt. És volt is bennem egy adag várakozás vagy örömködés az estével kapcsolatban, meg tök jól esett, hogy rámírt. Aztán odaértünk, már nem volt szomjas, mondjuk én sem, meg még utána ittunk pár pálinka-fröccs kombót (nagyon rossz ötlet!) és táncoltunk, bár nekem nem volt hangulatom, úgyhogy kimentünk egy ponton, és akkor szó szót követett, és kiderült, hogy jaaa... hát neki van családja, persze, otthon gyerekek, anyu, nem akar ő semmit. Na és ezen nagyon kiakadtam, ott nem mérlegeltem, hogy jogos vagy nem, de elküldtem a picsába nagyon sokszor (meg még mást is csináltam, amit viszont roppant kínosnak érzek így utólag), hogy mi a faszt szórakozik, és akkor húzzon haza és a csajának írogasson meg őt ölelgesse tánc közben. És aztán már kifejezetten cseppfolyóssá vált az este, és csak másnap úsztak be ezek haloványan, hogy valószínűleg ott teljes mértékben önmagam voltam, nem volt szűrő a mondandómon, sem a tetteimen - amit gondoltam, az ömlött kifelé. És az elkeseredés kicsit innen is jön, mert a kínos tettem az bizony nagyon kínos, és ha ilyen energiák lapulnak bennem, akkor azért van baj. Vagy le kéne már tennem ezt a kibaszott maszkot, amit viselek, mert csapda és mert tévútra visz - és mert egyre inkább azt érzem, az örökös jónak mutatástól fáradok el, és az visz el annyi energiát, amit már nem tudok honnan visszatölteni.
Másnap pedig jött a menetrendszerinti mocsok rosszullét, viszont ajándékként az az érzés, hogy tudok kapcsolódni bárkihez, mert amikor ennyire erőtlen és rosszul vagyok, akkor már nem marad energia a maszk viselésére, legalábbis ezt gondolom. Olyan volt a kozmetikusnál, mintha egy brutál maratoni terápiás ülésen lennénk, én először csak sírdogáltam, aztán néha felzokogtam hangosan, de iszonyú fontos dolgok jöttek elő és azt éreztem, mintha ott le tudtam volna tenni egy kétszáz mázsás súlyt. Aztán persze röhögtünk is sokat, hogy ez milyen már :)
Ma pedig elterveztem, hogy 12 előtt befejezem a munkát, 12:01-kor hajtottam le a laptop tetejét, és elképesztően jó érzés volt. Valahogy az útra még egyáltalán nem tudtam ráhangolódni, semmit nem érzek vele kapcsolatban, illetve most kezdtem picit izgulni. Azt is elképzeltem, hogy ma mindent bepakolok, és akkor holnap már csak a lakást rakom össze kicsit, meg magamat, aztán kimegyek busszal a reptérre egy fejedelmi reggeli után. És tényleg nagyjából össze vagyok pakolva, meg úgy próbálom emlékeztetni magam, hogy héheló, mindjárt indulsz, de most az is távoli, minden távoli. Ebben érzem az elfáradást leginkább.
Ruhákat nem is viszek sztem sokat, de elraktam 3 könyvet a naplómon túl - ezt még azért holnap revidiálom. És viszem az aji Ariel Color mosóport, mert ezt kértek a kint lakó barátok - remélem nem csuknak le drogcsempészet béna gyanújával.
Aztán ránéztem a sziget időjárására, és hát mind a 4 napra zuhogó esőt írnak, ööö... de végülis úgy lehet igazán jól elcsendesedni, meg lenyugodni az itthon felszedett agybajból.
A ránemkészülésnek hála most tényleg nulla elvárással indulok, ez mondjuk szuperjó, és hát nagyon jó lenne fesztelenséget, természet előtt leborulást, hálát, örömöt és belső békét találni ott, meg aztán jól hazahozni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése