Akkor kinyújtom én a kezem
Akár szomorkodhatnék is, de most valamiért nem szomorkodom. Azt érzem, hogy nincs ez lejátszva, nincs elbéndzsózva semmi. Nem tudom, nála mi van, én előszedtem a türelmes és nem idejekorán kétségbeeső énemet és velük karöltve próbálom a napokból kihozni a lehető legjobbat.
Amellett, hogy nagyon szórakoztató megint észlelni a tipikus jeleket: reggel nagyon korán felébredek, ad valami pluszenergiát minden nap már az a tudat is, hogy van, hogy él, csak nagyon keveset tudok enni, a városban RENGETEG olyan autó szaladgál, mint ami neki is van, és random beugranak pillanatok az együtt töltött időből, meg a beszélgetésekből. És van a nonstop telefonfüggés, amit utálok és ami nagyon szar.
Két dolog segít azokból, amit KG mondott: az egyik, hogy abban az élethelyzetben, amiben ő van, nekem kell többet kezdeményeznem (ez mondjuk rohadt nehéz, mert tudjuk, hogy vékony a határvonal a vonzó kezdeményezés, és a taszító nyomulás között, és nem érzem ezt a határt). A másik, hogy... elfelejtettem. Basszus. Akkor írom a többit. Ja, megvan. Hogy a megkövült helyzetekben valakinek ki kell nyújtania a kezét. És ez most nem a férfi-női szokványos ismerkedési útról szól, mert ebben a korban már rohadtul nem a szokványos út van, hanem nagyon máshogy történik. Azt érzem, én most jobban ki tudom nyújtani a kezem, egyrészt, a 2 héttel ezelőtti szüleimes beszélgetés ebben nagyon megerősített, másrészt ő vált épp teljes karrierutat és tudom, hogy az k. nehéz.
Meg hát vissza az itt és mostba, ahol a szavak meg a történések szintjén nincs semmi baj. És különben is, egyáltalán nincs semmi baj :). Korábban nagyon szolidan, de ő keresett, most azt hiszem rajtam a sor, hogy szintén szolidan, de én jöjjek többet. Meglátjuk, kell közben az intenzív támasz KG-tól is, rengeteget segít.
Kedden lesz egy meetingem a munkahelyén, ezen még gondolkodom, hogy szóljak-e neki vagy bízzam a jószerencsére, hogy vagy összefutunk, vagy nem.
Közben pedig kétszer is volt most a napokban, hogy egy szar alapállapotból fel tudtam magam hozni, hogy idejekorán sikerült megállítani a spirált. Nem csúsztam bele a fos kedvbe, hanem fent tudtam maradni, és tök jó érzésbe sikerült átfordítani a napot. Az egyikről írtam korábban, hogy mit tudok elképzelni vs mi történik meg (nincs közöttük kapcsolat, hálaajóégnek! :) ), a másik tegnap volt, várakozással, érzelmi függéssel indult a nap, és csalódással, hogy nem ír, basszus, aztán elmentünk a velencei-tóra M-val, és az ottlét, meg a beszélgetés tökre helyretett. Este még az is becsúszott, hogy Mónival elmentünk a Rácskertbe inni, dumálni, jajdejó az ilyen.
És lett még egy irtó jó felismerés tegnap, hogy amiket ide leírok, azokról utána valahogy tök jól tudok beszélni barátoknak, barátnőknek. Eddig nagyon szenvedtem attól, hogy bezárultam, nem tudom elmondani, elmesélni, elfelejtettem (igaziból meg sem volt), milyen az, hogy megosztok valami személyeset, ahogy érzem magam, ami bánt, aminek örülök. És azt érzem, ezen segít az, hogy első körben itt leírom, még ha csak magamnak is, attól valahogy eggyel kijjebb (ezt így kell leírni?) kerül és utána jobban tudok beszélni róla. Ez őrült jó! És ha tényleg így van, és segít a blogolás megnyílni mások felé, akkor rákapcsolok, mert fontos lépés lenne.
Amellett, hogy nagyon szórakoztató megint észlelni a tipikus jeleket: reggel nagyon korán felébredek, ad valami pluszenergiát minden nap már az a tudat is, hogy van, hogy él, csak nagyon keveset tudok enni, a városban RENGETEG olyan autó szaladgál, mint ami neki is van, és random beugranak pillanatok az együtt töltött időből, meg a beszélgetésekből. És van a nonstop telefonfüggés, amit utálok és ami nagyon szar.
Két dolog segít azokból, amit KG mondott: az egyik, hogy abban az élethelyzetben, amiben ő van, nekem kell többet kezdeményeznem (ez mondjuk rohadt nehéz, mert tudjuk, hogy vékony a határvonal a vonzó kezdeményezés, és a taszító nyomulás között, és nem érzem ezt a határt). A másik, hogy... elfelejtettem. Basszus. Akkor írom a többit. Ja, megvan. Hogy a megkövült helyzetekben valakinek ki kell nyújtania a kezét. És ez most nem a férfi-női szokványos ismerkedési útról szól, mert ebben a korban már rohadtul nem a szokványos út van, hanem nagyon máshogy történik. Azt érzem, én most jobban ki tudom nyújtani a kezem, egyrészt, a 2 héttel ezelőtti szüleimes beszélgetés ebben nagyon megerősített, másrészt ő vált épp teljes karrierutat és tudom, hogy az k. nehéz.
Meg hát vissza az itt és mostba, ahol a szavak meg a történések szintjén nincs semmi baj. És különben is, egyáltalán nincs semmi baj :). Korábban nagyon szolidan, de ő keresett, most azt hiszem rajtam a sor, hogy szintén szolidan, de én jöjjek többet. Meglátjuk, kell közben az intenzív támasz KG-tól is, rengeteget segít.
Kedden lesz egy meetingem a munkahelyén, ezen még gondolkodom, hogy szóljak-e neki vagy bízzam a jószerencsére, hogy vagy összefutunk, vagy nem.
Közben pedig kétszer is volt most a napokban, hogy egy szar alapállapotból fel tudtam magam hozni, hogy idejekorán sikerült megállítani a spirált. Nem csúsztam bele a fos kedvbe, hanem fent tudtam maradni, és tök jó érzésbe sikerült átfordítani a napot. Az egyikről írtam korábban, hogy mit tudok elképzelni vs mi történik meg (nincs közöttük kapcsolat, hálaajóégnek! :) ), a másik tegnap volt, várakozással, érzelmi függéssel indult a nap, és csalódással, hogy nem ír, basszus, aztán elmentünk a velencei-tóra M-val, és az ottlét, meg a beszélgetés tökre helyretett. Este még az is becsúszott, hogy Mónival elmentünk a Rácskertbe inni, dumálni, jajdejó az ilyen.
És lett még egy irtó jó felismerés tegnap, hogy amiket ide leírok, azokról utána valahogy tök jól tudok beszélni barátoknak, barátnőknek. Eddig nagyon szenvedtem attól, hogy bezárultam, nem tudom elmondani, elmesélni, elfelejtettem (igaziból meg sem volt), milyen az, hogy megosztok valami személyeset, ahogy érzem magam, ami bánt, aminek örülök. És azt érzem, ezen segít az, hogy első körben itt leírom, még ha csak magamnak is, attól valahogy eggyel kijjebb (ezt így kell leírni?) kerül és utána jobban tudok beszélni róla. Ez őrült jó! És ha tényleg így van, és segít a blogolás megnyílni mások felé, akkor rákapcsolok, mert fontos lépés lenne.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése