Álom

Reggel már egyszer felébredtem és utána visszaaludtam még egy rövid időre, és akkor álmodtam azt, hogy Nick-kel beszélgetek Münchenben az utcán. Ő ott él, én csak ott vagyok pár napot és mond ötleteket, hogy miket nézhetnék meg, de mondom, hogy azokat már mind láttam (nem). Ahogy beszélgetünk, a válla mögött nagyon közelről felbukkan 2 arc, rosszban sántikálnak, és mielőtt még megtennék, már tudom, hogy meg fogják szúrni.
Egyszercsak látom, hogy Nick becsukja a szemét, kezd összecsuklani, elkapom, látom a rosszabb arcú kezében a véres kést. Átölelve tartom Nicket, közben üvöltök, hogy help, help, lassan lefekszünk a járdára, én még mindig kiabálok, bár úgy érzem iszonyú halkan, alig jön ki hang a számon. Nagyon durva érzés. Simogatom a hátát, meg az arcát, azt hiszem azért sem kiabálok hangosan, mert próbálok rá vigyázni, vagy nem okozni még plusz stresszt azzal, hogy a füle mellett üvöltök. Annyira feszít a düh és a tehetetlenség, hogy úgy érzem, ezt már nem tudom elviselni. Szemben egy nő egy üvegkalitkában ránk néz, mutatom neki a kezemmel, hogy hívjon segítséget. Látom, hogy érti, elkezd tárcsázni, ettől kicsit megnyugszom. Megnézem a nyakán a pulzusát, van, ettől is megnyugszom. Csukott szemmel fekszik, úgy emlékszem mondogatom neki, hogy semmi baj. Vagy ha nem mondom szavakkal, akkor belülről, telepatikusan jelzem.

Aztán eltűnök onnan, nem tudom mi lesz vele. Nem értem, hogy tűnhetek el, amikor még nincs vége ennek, amikor nem is tudom, hogy mi van vele. Másnap visszamegyek arra a környékre, és látok vércseppeket, meg pár foltot, de nincs ott nagy tócsa, ezért arra gondolok, valószínűleg nem halt meg.