Katyvasz

Egyik hétvégén mentem ki Mamához látogatóba és valami hirtelen ötlettől vezérelve vittem neki virágot. Aznap, amikor M-val reggeliztünk a Keletben, meleg őszi napon, én az új poncsóban, napsütés, legszebb vénasszonyok nyarás (nyarai??) délelőtt, finom kávé, sok röhögés. Nagyon örült a virágnak, de amikor átvette, akkor mondta, hogy jé, hát ezt miért kaptam, nem is vagyok Teri.

Hehe.

Meg valaki a játékautót akarta elnevezni, és mondta, hogy legyen Teri.

Hehe.

Pedig bizisten, nem érzem még ezt a blogolás dolgot, nem találom az íráshoz a lendületet. Akadozós, döcögős még kissé, várom vissza szeretettel az önéletrajzírás fejezeteinek a lendületét.

Mindezen túl pedig szippantás korszak az ügynökségnél, egy nagyon elbénázott bértárgyalás apropóján kaptam egy csodamondatot KG-től ("a szándékaimat kommunikáltam és nem a lehetőségeimet"), sok munka, sok szorongás, de már 1-2 sikerélmény is jött velük. Egy nagyon feltöltős és helyrerakós JHDZ hétvége, sok ölelkezés, sok gyerekezés, sok természetes együttlét, közös zenélés (legszebb boldogság érzéssel), koncert alatti elkalandozás (külföld?), c-s süti, Istenem, de szeretem őket és micsoda hihetetlen ajándék, hogy ilyen lett a kapcsolatunk.

Valamit biztos most tanulok, erre próbálom magam emlékeztetni, amikor nagyon nem látom a munka végét. Új a szitu, őrült nehéznek érzem a vezetőként való fellépést egy olyan területen, aminek egy távoli rokona az, amivel eddig tizensokéve foglalkozom. 

Mondjuk 1 hónapja van még csak ez, jöttem ide kicsit kipihenni az előző félév szétszakítottságát, jó vicc. A nem irodai napoknak nagyon örülök, az billenti vissza a mérleget egyenesbe, még ha onnan is dolgozom ugyan, de ott eggyel szabadabbnak érzem magam.

És ami egyszerre jó is meg nem is: múlt hét óta megint felbukkant a szégyen. Központi elem, és tutibiztos köze van a titkolózáshoz, a beforduláshoz, a testalkathoz, az evéshez, a testiséghez, a túlzott szoftsághoz és a rosszul értelmezett alkalmazkodáshoz - mindenhez, bakker.