Napfelvidító telefon

- szia, X.Y. vagyok a Mammut Vistából, és a repjegyeddel kapcsolatban hívlak. Viszont olyan ismerős a neved, nem lehet, hogy korábban velünk utaztál Damaszkuszba? 

- szia, öööö, nem utaztam Damaszkuszba. De várjál, a neved nekem is rémlik.... jesszusom, azt hiszem tudom, ki vagy: 10 éve Te intézted a karácsonyi új-zélandi utunkat.

- igen!! Emlékszem, pont dec. 24-én indultatok.... Akkor Te vagy az tényleg. Emlékszem rád! És gondoltam, hogy kizárt, hogy ilyen névvel egy másik utas foglalna jegyet. De szerintem voltatok aztán Damaszkuszban is...

- úúú, igen, tényleg voltunk aztán ott is. De azt tök elfelejtettem, hogy Rajtatok keresztül intéztük. De vicces!

Szóval nagyon durva, hogy a repjegyintéző csajszival emlékeztünk egymásra 10 év távlatából, és úgy beszélgettünk, mint valami ezer éves haverok. És a beszélgetés közben egyszer csak beúszott, hogy hogy néz ki, milyen a haja, az arcbőre, milyen az arca. Viszont, hogy voltam Damaszkuszban, azt olyan szinten kitöröltem, hogy őrület, egyáltalán nem rémlett, hogy melyik országban van, hogy lehet hogy ezt elfelejtettem - olyan érdekesen működik a memória.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

hétvége

Szóval egy hét után még részesei vagyunk egymás életének, és ezt a legnagyobb örömmel írom. Kezd rámborulni az a szerelemérzet, amiben teljesen eltűnik az agyam, és esélye nincs semmit meghatározni, mert visz a szív ezerrel, előre és felfelé. Most hétvégén péntek este 6-tól gyakorlatilag vasárnap este 10-ig együtt voltunk, és ezzel csak annyit értünk el, hogy miután elment, negyedórával már annyira hiányzott, hogy kb fizikailag fájt, és éjjel is arra ébredtem 4-kor, hogy annyira hiányzik innen mellőlem, hogy elpusztulok. Koncentráció nulla, érdemi munkavégzés nulla, alvás minimál, evés minimál, rágondolás nonstop, a rettegő félelem és az agyelhajítós boldogság között csapongok, faltól-falig. De semmi sem érdekel és semmi nem olyan fontos, mint hogy ő van és mi megismerkedtünk.  Múlt héten volt a szülinapja, amikor én síelni voltam (kurvajó volt, majd írok erről is 2 év múlva, ha előkerül az agyam, a telefonom feltöltő alkatrésze indulás előtti este elromlott, idegességemben eltörtem az
További információk

nehéz

Kifejezetten szar hullámban vagyok, ami mennyire nem igazságos már, de hát ez van, szóval nem tudok másról / máshogy írni. Nyugodjunk meg, a fiú van, és folyamatosan van, és őrületesen jó, hogy van, úgyhogy hálistennek nem innen fúj a szél. Keresgélem, honnan fúj a szél, és azt hiszem, valahogy az én látásom torzult el, hogy hogy látom magamat úgy ámblokk, hogy látom magamat mellette és magamat az életben - és ezek most siralmasak.  Mentségül csak egy dolgot tudok felhozni, a nemsikerült újabb lombikot, ami itthon az utolsó volt, merthogy betöltöttem közben a 45-öt (ez mennyire nagy szám már? mikor lettem ennyi idős?) szóval vagy az egész terv mehet a kukába, vagy csak a saját petesejtes része - de most nem vagyok olyan állapotban, hogy erről döntsek vagy egyáltalán gondolkodjak. Most kicsit struccpolitikával vagyok, az biztos, hogy iszonyúan fáradtnak érzem magam már magától a témától is, plusz ha még egy orvos megvizsgál, elaltat, kivesz vagy berak bármit/bárkit - én felüvöltök. Erre
További információk

1 hét, 1 hónap, 1 év

Szóval a folytatás... az a költői kérdés hangzott el legutóbb, hogy vajon tényleg ennyire jó-e ez a fiatalember, vagy csak odaprojektálok mindenfélét. Egy hét és egy nap után azt tudom mondani, hogy bár magasszinten űzöm a projekciót, de ez a ember tényleg sokcsillagos. Az első 6 nap alatt találkoztunk 7-szer, ami gombócból is sok ugyebár, és ez minimum jelzésértékű. De menjünk szépen sorban. Mozi: Bem mozi, Tökéletes napok. Teljesen le voltam nyűgözve, hogy Bem moziba visz, ráadásul erre a filmre, ráadásul-ráadásul nem lehetett online már jegyet kapni, így hát odament fizikailag és megvette - hát mennyire jó már! A film mondjuk annyira nem ment mélyre, nem volt rossz, de kicsit jobbra számítottam, zenék-képek szépek voltak, de kicsit uncsi volt meg hosszú. Mozi után elmentünk a Margit szigetre, körbesétáltuk, végigbeszélgettük, nevetve-komolyan, mindenhogy, és valahogy egész végig volt egy egyre növekvő otthonosság érzésem. De nem uncsi-otthonosság, hanem olyan ismerős-otthonosság, am
További információk