Álmok, álmok
Két mai álomtöredék.
Az egyikben valami társasági izére készülök, össze vagyok csomagolva és sétálok Budakalászon lent a part mentén a gáton. A bekötő út és a gát találkozásánál annyira meredek az emelkedő, hogy alig tudok rajta felmenni, a másik oldalán pedig iszonyúan lejt, ott félek, hogy kifordul a bokám. Építettek a szélére egy lépcsőt, azon megyek le, de az is marhára meredek. Ahogy leérek, ott egy kilátó, oda fel kell menni. Fehér az egész, korlátokból és oszlopokból áll, nem összefüggő anyag, szűk és meredek ez is. Olyasmi, mint régen a rakéta mászóka, csak nincs teteje. Fentről viszont iszonyú szép a kilátás, belátni egész Budapestet. Épp kel fel a nap, de fordítva látszik a két part, jobb oldalon van a Pesti oldalaknak a házsora, gyönyörű mélysárga a színük, az ég pedig lilás-narancssárgás. Van a kilátó tetején egy csaj, olyan idegenvezető-szerűség lehet, meséli nagy lelkesen, hogy innen látni egész Budapestet, és mi hol van, először csak szimplán nem figyelek oda, de nem hagyja abba, akkor mondom neki, hogy ok, tudom, itt nőttem fel, ismerem a kilátást, mindent. Ahogy lenézek, ott vannak páran a gimis osztályból, mintha valami osztálykirándulás lenne, ők is csomagokkal, az én ruháim egy csomagban vannak Kikiével. Elkezdek lefelé menni a kilátóból, de alul nagyon para, hiányzik rengeteg lépcsőfok. Úgy lehet csak lemenni, hogy egy idő után, kézzel lehet csak fogózkodni, és elvétve van 1-2 hely, ahova lábbal rá lehet állni, és ráadásul tök messze vannak a fogók egymástól. Félek, hogy le fogok zuhanni.
Közben teljesen besötétedik, akkor lehet, hogy épp naplemente volt, és látszanak már a csillagok. Hallunk valami durva repülőgép zajt, álmomban tudom, hogy egy bombázó gép húz el. Az addigi idilli szép tájba meg hangulatba (kivéve a lezuhanós parát) ez kicsit belerondít. Nem tűnik el a gép, ahogy kiérne a látómezőmből, ott megfordul és jön vissza, egyre nagyobb. Itt elkezdek félni, hogy basszus, jön már megint a klasszikus rémálmom, de nem, mert ahogy közelebb ér, látom, hogy egy fejjel lefelé szálló rendőrségi Ford Transit kisbusz, benne csomó katona (rendőr?), látszanak belülről a fények, hallom, ahogy egy parancsnok üvöltve adja ki a támadási utasítást, nagyon félek, és felébresztem magam az álomból.
Valahol máshol vagyok, buli lehet, vagy valami ünneplős sokadalom. Vannak belső helységek, az egyikben jógázunk sokan, de tökre nem férünk el. Körbenézek, és ideges leszek, hogy akik elől vannak, nekik van egy csomó helyük, mi meg pár sorral hátrébb egymás szájába lógunk. Én félig egy szőnyegen fekszem, félig a földön, mert nem férek máshol el. Aztán a kinti helységek meg szellősek, nagyok, mint a Vásárcsarnok fenti körfolyosója, ott beszélgetünk sokan. Ott van M. is, meg a bátyja, az ő felesége, M. legjobb barátja, sokan a régi társaságból. Azt veszem észre, hogy de jó, M.-val beszélgetek, de hogy ez egyikünket sem kavarja fel, és tök nagy szeretettel vagyunk egymás felé, plusz megvan az ezer éve ismerjük egymást bizonyossága, és hogy ez így tök jó. Meséli, hogy elkísérte 2x a bátyját külföldi útjára, és hogy anyagilag ez mennyire nem hiányzott - én meg azon gondolkodom, mennyire lenne meredek azt mondani, hogy majd én elkísérem G-t legközelebb, tökre hiányoznak a rövid külföldi utak, és végülis tökre bírtuk egymást. Aztán bemegyek venni inni, G. felesége R-nak is, fehérbort veszek, és tök rosszul adnak vissza, keverik a forintot az eurot és még egy harmadik pénznemet. Marha lassan számolom ki, hogy hogy is kellett volna visszaadniuk, közben belekortyolok a borba, ami valami szar fos, kiöntöm mindkettőt.
Aztán még múlt héten is volt két álmom, ami idekívánkozik.
Az egyikben a régi, Fr. utcai lakásban vagyok, és ott az egyik szobából nyílt a régi gyerekkori telkünk. A telken ébredtem egyik reggel, Nagypapámmal egy szobában, egyszerre ébredtünk, és még nem szóltunk egymáshoz, csak pislogtunk álmosan egyszerre - olyan belsőséges, nyugodt és biztonságos alapérzete volt az egésznek. Aztán álmomban valahogy ezt összeraktam azzal, hogy fizikailag is egybeért a telek és a régi lakás, hogy pont ugyanazt a biztonságérzetet kaptam meg mindkét élethelyzetben, ami amúgy annyira nagyon hiányzik, és hogy ez volt az összekötő kapocs. És ez ott egy fontos felismerésnek vagy beigazolódásnak tűnt. Annyira örültem álmomban, hogy ez a mozaik ilyen tisztán összeállt, hogy eszembe is jutott, hogy ezt is majd muszáj lesz megírni a blogban.
A másikban pedig M. meséli a pasizós tippjeit, és mutatja, hogy ő csak olyan óvszereket vesz, ami ilyen domború (nem tudom, mi a szakszó), merthogy az sokkal élvezetesebb a férfiaknak is (de hát nem is, nem?). És elővesz egy dobozzal, amiben nagyon furi, vastag szilikon, rózsaszín meg lila lukacsos és dombormintás óvszerek vannak, de olyanok, hogy leteszem és megáll magától :) na ez nagyon vicces álom volt, főleg másnap, amikor a DM-ben eszembejutott :))
Az egyikben valami társasági izére készülök, össze vagyok csomagolva és sétálok Budakalászon lent a part mentén a gáton. A bekötő út és a gát találkozásánál annyira meredek az emelkedő, hogy alig tudok rajta felmenni, a másik oldalán pedig iszonyúan lejt, ott félek, hogy kifordul a bokám. Építettek a szélére egy lépcsőt, azon megyek le, de az is marhára meredek. Ahogy leérek, ott egy kilátó, oda fel kell menni. Fehér az egész, korlátokból és oszlopokból áll, nem összefüggő anyag, szűk és meredek ez is. Olyasmi, mint régen a rakéta mászóka, csak nincs teteje. Fentről viszont iszonyú szép a kilátás, belátni egész Budapestet. Épp kel fel a nap, de fordítva látszik a két part, jobb oldalon van a Pesti oldalaknak a házsora, gyönyörű mélysárga a színük, az ég pedig lilás-narancssárgás. Van a kilátó tetején egy csaj, olyan idegenvezető-szerűség lehet, meséli nagy lelkesen, hogy innen látni egész Budapestet, és mi hol van, először csak szimplán nem figyelek oda, de nem hagyja abba, akkor mondom neki, hogy ok, tudom, itt nőttem fel, ismerem a kilátást, mindent. Ahogy lenézek, ott vannak páran a gimis osztályból, mintha valami osztálykirándulás lenne, ők is csomagokkal, az én ruháim egy csomagban vannak Kikiével. Elkezdek lefelé menni a kilátóból, de alul nagyon para, hiányzik rengeteg lépcsőfok. Úgy lehet csak lemenni, hogy egy idő után, kézzel lehet csak fogózkodni, és elvétve van 1-2 hely, ahova lábbal rá lehet állni, és ráadásul tök messze vannak a fogók egymástól. Félek, hogy le fogok zuhanni.
Közben teljesen besötétedik, akkor lehet, hogy épp naplemente volt, és látszanak már a csillagok. Hallunk valami durva repülőgép zajt, álmomban tudom, hogy egy bombázó gép húz el. Az addigi idilli szép tájba meg hangulatba (kivéve a lezuhanós parát) ez kicsit belerondít. Nem tűnik el a gép, ahogy kiérne a látómezőmből, ott megfordul és jön vissza, egyre nagyobb. Itt elkezdek félni, hogy basszus, jön már megint a klasszikus rémálmom, de nem, mert ahogy közelebb ér, látom, hogy egy fejjel lefelé szálló rendőrségi Ford Transit kisbusz, benne csomó katona (rendőr?), látszanak belülről a fények, hallom, ahogy egy parancsnok üvöltve adja ki a támadási utasítást, nagyon félek, és felébresztem magam az álomból.
Valahol máshol vagyok, buli lehet, vagy valami ünneplős sokadalom. Vannak belső helységek, az egyikben jógázunk sokan, de tökre nem férünk el. Körbenézek, és ideges leszek, hogy akik elől vannak, nekik van egy csomó helyük, mi meg pár sorral hátrébb egymás szájába lógunk. Én félig egy szőnyegen fekszem, félig a földön, mert nem férek máshol el. Aztán a kinti helységek meg szellősek, nagyok, mint a Vásárcsarnok fenti körfolyosója, ott beszélgetünk sokan. Ott van M. is, meg a bátyja, az ő felesége, M. legjobb barátja, sokan a régi társaságból. Azt veszem észre, hogy de jó, M.-val beszélgetek, de hogy ez egyikünket sem kavarja fel, és tök nagy szeretettel vagyunk egymás felé, plusz megvan az ezer éve ismerjük egymást bizonyossága, és hogy ez így tök jó. Meséli, hogy elkísérte 2x a bátyját külföldi útjára, és hogy anyagilag ez mennyire nem hiányzott - én meg azon gondolkodom, mennyire lenne meredek azt mondani, hogy majd én elkísérem G-t legközelebb, tökre hiányoznak a rövid külföldi utak, és végülis tökre bírtuk egymást. Aztán bemegyek venni inni, G. felesége R-nak is, fehérbort veszek, és tök rosszul adnak vissza, keverik a forintot az eurot és még egy harmadik pénznemet. Marha lassan számolom ki, hogy hogy is kellett volna visszaadniuk, közben belekortyolok a borba, ami valami szar fos, kiöntöm mindkettőt.
Aztán még múlt héten is volt két álmom, ami idekívánkozik.
Az egyikben a régi, Fr. utcai lakásban vagyok, és ott az egyik szobából nyílt a régi gyerekkori telkünk. A telken ébredtem egyik reggel, Nagypapámmal egy szobában, egyszerre ébredtünk, és még nem szóltunk egymáshoz, csak pislogtunk álmosan egyszerre - olyan belsőséges, nyugodt és biztonságos alapérzete volt az egésznek. Aztán álmomban valahogy ezt összeraktam azzal, hogy fizikailag is egybeért a telek és a régi lakás, hogy pont ugyanazt a biztonságérzetet kaptam meg mindkét élethelyzetben, ami amúgy annyira nagyon hiányzik, és hogy ez volt az összekötő kapocs. És ez ott egy fontos felismerésnek vagy beigazolódásnak tűnt. Annyira örültem álmomban, hogy ez a mozaik ilyen tisztán összeállt, hogy eszembe is jutott, hogy ezt is majd muszáj lesz megírni a blogban.
A másikban pedig M. meséli a pasizós tippjeit, és mutatja, hogy ő csak olyan óvszereket vesz, ami ilyen domború (nem tudom, mi a szakszó), merthogy az sokkal élvezetesebb a férfiaknak is (de hát nem is, nem?). És elővesz egy dobozzal, amiben nagyon furi, vastag szilikon, rózsaszín meg lila lukacsos és dombormintás óvszerek vannak, de olyanok, hogy leteszem és megáll magától :) na ez nagyon vicces álom volt, főleg másnap, amikor a DM-ben eszembejutott :))
Megjegyzések
Megjegyzés küldése