Visszafelé
Másnapos vagyok, és boldog. Ma is valahogy olyan nap volt, amikor sínen van minden, belefért a napba mindaz, amit terveztem (kivéve a kialszom magam): beváltottam a tavalyi 200-as persely második felvonását (pár éve minden 200-ast félrerakok, tavaly kerek 50.000 Ft jött belőle össze, durva!!), voltam piacon, lemostam az autót, szüleimnél ebéd, segítettem az adóbevallásukat online kitölteni és beküldeni, bevásároltam gluténmentes és laktózmentes mindenféléket, mostam, teregettem, pont odaértem masszázsra, ott megint csodálatos volt mindaz, amit a hangtálak, a gong és az érintések egyben okoznak, aztán a Decathlonban megvettem tesóm ajándékát és magamnak a Wellington óta vágyott itthoni kényelmes és meleg házinacit, útban hazafelé ért a Föld óra kezdet, úgyhogy leszálltam a villamosról és az utsó 4 megállót hazasétáltam.
Tegnap megint laptop mentes nap volt, tehát rendes kikapcsolódás. KG-vel kezdtem a napot, átbeszéltük a múlt heti megbeszélést, ami tökre a helyére került. Aztán Gabival is rendeztük az eltávolító konfliktus jellegű dolgunkat, szépen a helyére került és nagyon jó érzés volt így elválni, hogy sem maradt bennünk rossz érzés és abszolút nyitva van a jövőbeli együttműködés lehetősége. Aztán Ádámmal futottunk össze, lebonyolítottuk a sonka és az időközben rendelt különféle ízű pálinka bizniszt, megmutatta az iroda-konténerét, ittunk valószerűtlenül igazi olasz kávét, kérdezett egy olyat, amire csak hebegni tudtam, és azóta sem tudom hova tenni, aztán elhozott a Nyugatiig, én őriztem az autót, amíg befizette a nyaralásukat. Aztán némi izgulás és gyanússágok közepette tesómmal színházba mentünk, előtte ettünk-ittunk a Jurányiban, és közben világossá vált, hogy kár volt izgulni és a gyanússágok nem is gyanússágok valójában. A darab roppant aktuális, nekem szórakoztató volt, mondjuk nem csapkodtam a nevetéstől a térdemet. Aztán még visszamentünk a szuterénbe, ittunk még egy gin-tonikot, aztán különböző vicces félreértések után odaült két fiatalember, akikkel valahogy természetes flowban telt az este hátralevő pár órája. Beszélgettünk, nevettünk, megtudtunk egymásról csomó mindent, hobbikat, családi helyzeteket, egészen olyan érzésem lett, mintha régóta ismernénk egymást így négyesben. Majd ötösben, mert az énekesük éjjeli futása után arra kanyarodott. Az volt a legfelszabadítóbb az egészben, hogy nem akart senki többet a szituból, mint amennyi volt: idegenül egy asztalhoz kerültünk és lett egy csudajó közös este, sok élménnyel, sok nevetéssel és mi úgy jöttünk el, hogy milyen jó volt megismerni random kedves, vicces, közvetlen srácokat, és szerintem ők is ugyanezt gondolták, csak lányokra cserélve a mondat tárgyát.
Tegnapelőtt maratoni megbeszélés F. ügyfélnél, 4 óra 15p - ezt így ki és hogy gondolta, hogy lehet ennyit figyelni értelemmel? Totális agyhalott üzemmódban jöttem el, de legalább biztos voltam, hogy vissza nem megyek a laptopért az irodába. Aztán ahogy jöttünk le a lifttel, beszállt egy volt gimis osztálytársnőm, ahogy az utcán sétáltam vissza a Jászaihoz, rámdudált egy autóból 2 volt csokis kollegám és egymásnak integettünk nagy lendülettel mindannyian. Igen, ez most egy abszolút érezhető trend, az elmúlt hetekben nagyon de nagyon sokmindenkivel futottam össze itt-ott, és ezt mindig úgy szeretem. A szomszédaimmal a piacon (már hetek óta nem találkoztunk a házban), Zsófival a villamos megállóban, pont másnap, hogy írtam itt róla. Ott volt a kisfia is, aki iszonyú cuki módon néha egymásnak döntött minket, átfogta mindkettőnk térdét, és mondta, hogy barátkozzatok! :), Norbival múlt pénteken itt a ház melletti kisboltnál, felhívtam egy kávéra és nagyon kellemes színfolt volt a koraestében, ahogy végigmutogattam a lakást neki meg beszélgettünk a nappaliban. Múlt csütörtök este a Nemdebárban Milonkával, de ugyanott ott volt a táncos, gyönyörű testű edző is, meg egy reklámügynökséges alak, még a sörös cég korából. Aztán az is nagyon vicces volt múlt héten, hogy pont Zsófival beszéltünk telefonon, próbáltuk a pénteket lebeszélni, én mentem az F. ügyfélhez megbeszélésre, Zsófi meg pont ugyanarra a villamosra szállt fel, ugyanannál az ajtónál, ahol álltam. Beszélünk, és egyszercsak ott állunk valóságban - ezen annyira nevettünk, hogy nem is tudtuk megbeszélni, amit szerettünk volna.
Aztán az kevéssé volt vicces, ahogy a második körös megbeszélés zajlott a HR-es bevonásával, mondhatjuk, kurvaszar beszélgetés volt, kb szarabb viszonyban jöttünk ki, mint ahogy bementünk, pedig az sem volt valami fényes. Bennem iszonyatos taszítást váltott ki a csaj megint a mondandójával, a nyilvánvaló hazugságával, tökre befeszültem, és minden erőmmel arra koncentráltam, hogy meg bírjak maradni egy helységben vele, annyira szar volt a közelében lenni. Kimondtam azt is, amit nagyon nem kellett volna (akkor legalábbis így éreztem, most már én is érzem, hogy nem olyan nagy baj, hogy kendőzetlenül kitettem azt, amit gondolok), és olyan érthetetlen dühöt éreztem felé, hogy kb szívem szerint megütném. Vagy megrúgnám. Vagy valami ilyesmi. Hogy ebből mi lesz, az most még nagyobb kérdés. Mindesetre úgy felb*szott ez az egész esti fejlemény, hogy múlt héten is azt éreztem, hogy képtelen vagyok hazahozni a laptopot és minden eddiginél nagyobb távolságot kell tartanom, különben az ablakon vágom ki a laptopot és még meg is taposom utána.
Az étkezések egy külön posztot érdemelnek, fontos, érdekes, hogy milyen ez az egész átállás, és mennyivel élhetetlenebbnek tűnt, mint amilyen.
És volt még egy nagyon szép lezárás élmény, pedig kicsit fáztam attól is, a terápiát hagytam abba, mert azt éreztem, nem igazán mozdulunk előrefelé, és ahhoz meg luxi az idő is, meg az otthagyott pénzmennyiség is. És az is kitisztult, hogy no more verbális terápia egy időre. Been there, done that, de a nonverbálisaknak jött el az ideje, az a gong, te jó ég, az olyan, hogy jön mint a gyorsvonat és végigmegy rajtam, akár tetszik, akár nem - és ez kell most nekem.
Tegnap megint laptop mentes nap volt, tehát rendes kikapcsolódás. KG-vel kezdtem a napot, átbeszéltük a múlt heti megbeszélést, ami tökre a helyére került. Aztán Gabival is rendeztük az eltávolító konfliktus jellegű dolgunkat, szépen a helyére került és nagyon jó érzés volt így elválni, hogy sem maradt bennünk rossz érzés és abszolút nyitva van a jövőbeli együttműködés lehetősége. Aztán Ádámmal futottunk össze, lebonyolítottuk a sonka és az időközben rendelt különféle ízű pálinka bizniszt, megmutatta az iroda-konténerét, ittunk valószerűtlenül igazi olasz kávét, kérdezett egy olyat, amire csak hebegni tudtam, és azóta sem tudom hova tenni, aztán elhozott a Nyugatiig, én őriztem az autót, amíg befizette a nyaralásukat. Aztán némi izgulás és gyanússágok közepette tesómmal színházba mentünk, előtte ettünk-ittunk a Jurányiban, és közben világossá vált, hogy kár volt izgulni és a gyanússágok nem is gyanússágok valójában. A darab roppant aktuális, nekem szórakoztató volt, mondjuk nem csapkodtam a nevetéstől a térdemet. Aztán még visszamentünk a szuterénbe, ittunk még egy gin-tonikot, aztán különböző vicces félreértések után odaült két fiatalember, akikkel valahogy természetes flowban telt az este hátralevő pár órája. Beszélgettünk, nevettünk, megtudtunk egymásról csomó mindent, hobbikat, családi helyzeteket, egészen olyan érzésem lett, mintha régóta ismernénk egymást így négyesben. Majd ötösben, mert az énekesük éjjeli futása után arra kanyarodott. Az volt a legfelszabadítóbb az egészben, hogy nem akart senki többet a szituból, mint amennyi volt: idegenül egy asztalhoz kerültünk és lett egy csudajó közös este, sok élménnyel, sok nevetéssel és mi úgy jöttünk el, hogy milyen jó volt megismerni random kedves, vicces, közvetlen srácokat, és szerintem ők is ugyanezt gondolták, csak lányokra cserélve a mondat tárgyát.
Tegnapelőtt maratoni megbeszélés F. ügyfélnél, 4 óra 15p - ezt így ki és hogy gondolta, hogy lehet ennyit figyelni értelemmel? Totális agyhalott üzemmódban jöttem el, de legalább biztos voltam, hogy vissza nem megyek a laptopért az irodába. Aztán ahogy jöttünk le a lifttel, beszállt egy volt gimis osztálytársnőm, ahogy az utcán sétáltam vissza a Jászaihoz, rámdudált egy autóból 2 volt csokis kollegám és egymásnak integettünk nagy lendülettel mindannyian. Igen, ez most egy abszolút érezhető trend, az elmúlt hetekben nagyon de nagyon sokmindenkivel futottam össze itt-ott, és ezt mindig úgy szeretem. A szomszédaimmal a piacon (már hetek óta nem találkoztunk a házban), Zsófival a villamos megállóban, pont másnap, hogy írtam itt róla. Ott volt a kisfia is, aki iszonyú cuki módon néha egymásnak döntött minket, átfogta mindkettőnk térdét, és mondta, hogy barátkozzatok! :), Norbival múlt pénteken itt a ház melletti kisboltnál, felhívtam egy kávéra és nagyon kellemes színfolt volt a koraestében, ahogy végigmutogattam a lakást neki meg beszélgettünk a nappaliban. Múlt csütörtök este a Nemdebárban Milonkával, de ugyanott ott volt a táncos, gyönyörű testű edző is, meg egy reklámügynökséges alak, még a sörös cég korából. Aztán az is nagyon vicces volt múlt héten, hogy pont Zsófival beszéltünk telefonon, próbáltuk a pénteket lebeszélni, én mentem az F. ügyfélhez megbeszélésre, Zsófi meg pont ugyanarra a villamosra szállt fel, ugyanannál az ajtónál, ahol álltam. Beszélünk, és egyszercsak ott állunk valóságban - ezen annyira nevettünk, hogy nem is tudtuk megbeszélni, amit szerettünk volna.
Aztán az kevéssé volt vicces, ahogy a második körös megbeszélés zajlott a HR-es bevonásával, mondhatjuk, kurvaszar beszélgetés volt, kb szarabb viszonyban jöttünk ki, mint ahogy bementünk, pedig az sem volt valami fényes. Bennem iszonyatos taszítást váltott ki a csaj megint a mondandójával, a nyilvánvaló hazugságával, tökre befeszültem, és minden erőmmel arra koncentráltam, hogy meg bírjak maradni egy helységben vele, annyira szar volt a közelében lenni. Kimondtam azt is, amit nagyon nem kellett volna (akkor legalábbis így éreztem, most már én is érzem, hogy nem olyan nagy baj, hogy kendőzetlenül kitettem azt, amit gondolok), és olyan érthetetlen dühöt éreztem felé, hogy kb szívem szerint megütném. Vagy megrúgnám. Vagy valami ilyesmi. Hogy ebből mi lesz, az most még nagyobb kérdés. Mindesetre úgy felb*szott ez az egész esti fejlemény, hogy múlt héten is azt éreztem, hogy képtelen vagyok hazahozni a laptopot és minden eddiginél nagyobb távolságot kell tartanom, különben az ablakon vágom ki a laptopot és még meg is taposom utána.
Az étkezések egy külön posztot érdemelnek, fontos, érdekes, hogy milyen ez az egész átállás, és mennyivel élhetetlenebbnek tűnt, mint amilyen.
És volt még egy nagyon szép lezárás élmény, pedig kicsit fáztam attól is, a terápiát hagytam abba, mert azt éreztem, nem igazán mozdulunk előrefelé, és ahhoz meg luxi az idő is, meg az otthagyott pénzmennyiség is. És az is kitisztult, hogy no more verbális terápia egy időre. Been there, done that, de a nonverbálisaknak jött el az ideje, az a gong, te jó ég, az olyan, hogy jön mint a gyorsvonat és végigmegy rajtam, akár tetszik, akár nem - és ez kell most nekem.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése