Útkeresés
Gyűlnek itt az egymondatos draftok az elmúlt hónapból, de inkább meséljenek a képek. Ez van 3 hétnyi munka után, összesen 4 napot volt 2 kertész mindenféle csudagéppel, rajtuk kívül pedig 14 napnyi munka barátokkal, heti 2 vagy 3 nap melózás odakint.
És ezek pedig a before állapotok, ez történik akkor, ha 25 évig nem gondoznak egy kertet:
Azóta ha borostyánt látok, elkezd viszketni a tenyerem, hogy kitépném, olyan bőrszínem van a vállamon és térdtől bokáig mint egy meglett indián asszonynak, a lábamon 2 millió szúnyogcsípés elkaparva, megvettem életem első talicskáját és ágvágóját, érzem a hátamban az erőt, kiizzadtam napi 3 liter folyadékot, aprítottam fát láncfűrésszel, megraktam életem első tábortüzét és Praktiker és OBI törzsvásárló lettem.
De lett tér, lehet már látni hosszában a telken, meglett a 3 eldzsungelesedett teraszból kettő, meglett az út nagyja, nincs már vállig érő gaz sehol sem, meglett a kút, bár el van iszaposodva, lett tűzrakóhely, meglett pár régi rózsabokor tő, lett egészen kézzelfogható élménye a fizikai munka terápiás hatásának, megismerkedtem szomszédokkal, mindenki őrült kedves, volt már 3x tábortűz sütögetéssel, voltak kint építész barátok és úgy tűnik, a 3 kisházból kettő menthető, beszéltem kúttiszítóval, jövő héten konzultálok ingatlanjogásszal, és hamarosan csak aláírjuk a megállapodást is. Nem az enyém, de használhatom - végülis ingyen kipróbálhatom, szeretném-e ezt az életformát, és ez elég kivételes lehetőség. A jövőn persze szorongok töretlenül, de kint nem, mert ott minden figyelem az itt és mostban van, ezért jó a természetben lenni, és kemény fizikai munkát végezni.
És a legcsodálatosabb, hogy azok jönnek legtöbbet segíteni, akiknek valahogy megakadt / széttört az élete mostanság, és mindenki érzi, hogy milyen jót tesz az ottlét, többen csak gyógyszerrel tudnak aludni - na és egy ilyen átdolgozós nap után nem kell a gyógyszer :) és ez annyira kurvára jó dolog. Ahogy fizikailag keressük az utat a növényzet alatt, úgy keressük átvitt értelemben is, és hát megtalálni, meg rábukkanni az több mint csoda. És itt nincs stressz, csak kurvasok munka, és rá vagyok kényszerítve, hogy azt lássam, amivel haladunk, ne pedig azt, ami még hátravan. Szóval, hogy tanulom annak az örömét, ami van, ahelyett, hogy búsulnék azon, ami nincs. És az csak most állt össze, hogy lehet, hogy ez is egy örökség a rég meghalt rokonoktól, hogy haláluk után 20-25 évvel még tudnak segíteni azzal, amit most ezen a munkán keresztül megtanulhatok / felülírhatok magamban. Istenem.
És az ottani napoknak az egyik fénypontja a közeli büfében egy ebéd utáni sportfröccs, vízen ringatózó stég, ülünk rajta, nézzük a folyón elhaladó csónakokat, a motorcsónakok után hullámzik az egész tákolmány, lélekvesztő komp, titokzatosan romcsi sziget szemben, napsütés, béke, csend, kék ég, zöld fák, szellő - a világ legjobb helyének tűnik.
És ezek pedig a before állapotok, ez történik akkor, ha 25 évig nem gondoznak egy kertet:
Azóta ha borostyánt látok, elkezd viszketni a tenyerem, hogy kitépném, olyan bőrszínem van a vállamon és térdtől bokáig mint egy meglett indián asszonynak, a lábamon 2 millió szúnyogcsípés elkaparva, megvettem életem első talicskáját és ágvágóját, érzem a hátamban az erőt, kiizzadtam napi 3 liter folyadékot, aprítottam fát láncfűrésszel, megraktam életem első tábortüzét és Praktiker és OBI törzsvásárló lettem.
De lett tér, lehet már látni hosszában a telken, meglett a 3 eldzsungelesedett teraszból kettő, meglett az út nagyja, nincs már vállig érő gaz sehol sem, meglett a kút, bár el van iszaposodva, lett tűzrakóhely, meglett pár régi rózsabokor tő, lett egészen kézzelfogható élménye a fizikai munka terápiás hatásának, megismerkedtem szomszédokkal, mindenki őrült kedves, volt már 3x tábortűz sütögetéssel, voltak kint építész barátok és úgy tűnik, a 3 kisházból kettő menthető, beszéltem kúttiszítóval, jövő héten konzultálok ingatlanjogásszal, és hamarosan csak aláírjuk a megállapodást is. Nem az enyém, de használhatom - végülis ingyen kipróbálhatom, szeretném-e ezt az életformát, és ez elég kivételes lehetőség. A jövőn persze szorongok töretlenül, de kint nem, mert ott minden figyelem az itt és mostban van, ezért jó a természetben lenni, és kemény fizikai munkát végezni.
És a legcsodálatosabb, hogy azok jönnek legtöbbet segíteni, akiknek valahogy megakadt / széttört az élete mostanság, és mindenki érzi, hogy milyen jót tesz az ottlét, többen csak gyógyszerrel tudnak aludni - na és egy ilyen átdolgozós nap után nem kell a gyógyszer :) és ez annyira kurvára jó dolog. Ahogy fizikailag keressük az utat a növényzet alatt, úgy keressük átvitt értelemben is, és hát megtalálni, meg rábukkanni az több mint csoda. És itt nincs stressz, csak kurvasok munka, és rá vagyok kényszerítve, hogy azt lássam, amivel haladunk, ne pedig azt, ami még hátravan. Szóval, hogy tanulom annak az örömét, ami van, ahelyett, hogy búsulnék azon, ami nincs. És az csak most állt össze, hogy lehet, hogy ez is egy örökség a rég meghalt rokonoktól, hogy haláluk után 20-25 évvel még tudnak segíteni azzal, amit most ezen a munkán keresztül megtanulhatok / felülírhatok magamban. Istenem.
És az ottani napoknak az egyik fénypontja a közeli büfében egy ebéd utáni sportfröccs, vízen ringatózó stég, ülünk rajta, nézzük a folyón elhaladó csónakokat, a motorcsónakok után hullámzik az egész tákolmány, lélekvesztő komp, titokzatosan romcsi sziget szemben, napsütés, béke, csend, kék ég, zöld fák, szellő - a világ legjobb helyének tűnik.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése