Emlékezetes idegenek

Legújabb kedvenc időtöltésem Thoraya Maronesi csatornájáról nézni random videokat, és kb mind iszonyúan inspiráló, meg azonnal fel is teszem magamnak az aktuális kérdést és próbálom jól meg is válaszolni. Most a héten egyik este az volt a körkérdés, hogy Ki az az egyetlen idegen, akire még mindig emlékszel? és nagyon izgi meg megható válaszokat mondtak a megkérdezettek. Aztán félretettem a telefont és elkezdtem utazni az emlékeim között, hogy az én életemben kik azok a rövid időre felbukkant idegenek, akikre emlékszem még ma is. És az volt az egyik furi, hogy akiket itt leírtam (gallérmegigazító fiú és tatárbifszteket adó hentes), azok rögtön bevillantak, mintha azzal, hogy egyszer már szavakba öntöttem az emlékeket, azzal behúztam volna a hosszú (hosszabb) távú memóriámba. És közben meg tudom, hogy volt még ezer ilyen mozzanat - na és azokat nehezen találtam a benti kuszaságban. 

A másik furi volt azt felidézni, hogy volt több mint 6 év az életemben, amikor utazós munkám volt, havi 1-2-3-szor voltam külföldön, legtöbbször többnapos utakon, és valahogy a reptéri helyzetek, a szállodákban elfogyasztott egyedüli vacsorák meg bárszéken borozgatás azok abszolút a melegágyai az ilyen idegenes emlékezetes történéseknek - és alig tudok visszaemlékezni ilyenre, csak azt tudom, hogy volt rendszeresen.

Átküldtem a bringás lányos csoportba, és ők is azt mondták, hogy nagyon nehéz visszaemlékezni ezekre a szituációkra - pedig érzelmileg ezek nagyon erősek tudnak lenni, szóval ott a helyük a memóriában igencsak. Na és nemkevésbé szeretem az olyan vicces véletleneket, amik... vicces véletlenek - ezekről is szeretnék majd írni, csak előbb ki kell túrni őket a süllyesztőből.

Mindenesetre akikre emlékszem:

- egyik kiskori emlékem, pedig nincs sok, hogy este sötétben megyünk át a Déli pályaudvaron az aluljáróban a Vérmező felől a villamosok felé, én még kb. ovis vagyok, a szüleim ott vannak mindketten és gondolom, a nővérem is. Lehajtott fejjel bandukolok, emlékszem, ahogy nézem a semmit a lábaim előtt, és felnyúlok, hogy megfogjam a szüleim kezét. És valahogy nem akarják megfogni, nem nézek fel, csak furcsállom kicsit magamban, hogy miért nem, és aztán valahogy beszuszakolom a kezem Apukám kezébe - és akkor a hátam mögöttről nevetést hallok, mert egy idegen férfi ment mellettem és az ő kezét próbáltam megfogni. Emlékszem a szégyenemre, a férfi nagyon kedves mosolyára és utána ahogy lemaradok tőle, hogy beérjenek a szüleim.

- 2001 egy nagyon különös év volt, összesen több mint 6 hónapot külföldön éltem, 3 különböző országban. Tavasszal egy hónapot Ljubljanaban voltam ösztöndíjjal (legviccesebb ösztöndíj evör, asszem már írtam róla, de ha nem, akkor úgy kell elképzelni, hogy nem volt angol nyelvű oktatás az egyetemen, így összesen egy darab dupla angolt tudtam kisírni, ami lement hétfő délelőttönként, így hétfő déltől vasárnap estig hétvégi üzemmód volt) - na és ott sokat mókáztunk Mateuzzal, a helyi rögbijátékossal, és egyszer viszonylag készen mászkáltam délután a városban, és gondoltam, beülök moziba egy filmre. De fogalmam sem volt, hol van mozi, meg mit adnak (internet előtti vagyis inkább internet=email kor volt) és az egyik buszmegállóban megkérdeztem egy random csajszit angolul a mozi lehetőségekről. Elmondta, majd mondta, hogy elkísér szívesen, mert arra megy busszal ő is, végül beült velem a filmre :D :D ott ültünk egy vadidegennel egymás mellett, majd a végén elköszöntünk, hogy bye-bye.

- 2002 őszén, amikor már hazajöttem Londonból, próbáltam újra visszaszokni az itteni életbe, akkor volt egy buli az egyik korai romkocsmában, ami a Kazinczy és Király u sarkán volt (már nem áll az a ház). Cs. hívott (életem első és egyben rekordhosszúságú plátói szerelme, ez is megér bőven külön posztot, hogy ezt innen visszanézve hogy látom, és hogy nem vette észre senki, hogy gáz van), részben aki miatt kimentem Londonba, merthogy előtte egy évvel összejött a legjobb barátnőmmel (pár év, és úgy összeveszek ezzel a csajszival, hogy azóta sem tudunk szóbaállni és mit kezdeni egymással - 3. mélyremenős poszt témája). Szóval ők össze, én kettétörök, de nem mutatom, inkább kimegyek Londonba, mert égi áldással jön egy lehetőség, és milyen jól teszem, hogy kimegyek! Aztán ők szétmennek, a barátnőm félévre kijön utánam Londonba, megy tovább a barátság, bár valami szösz azért ottmarad a gépezetben. (Bocs, hosszú felvezetés, de szükséges.) Szóval hazajöttünk Londonból, én úgy, hogy ezt helyretettem magamban, senkire nem haragszom, aztán hazajövetel utáni másnap összefutok Cs-vel a hév megállóban, dumálunk, ír utána egy csodásan kedves sms-t (ezt nem írtam már itt??? valahol biztos, hogy írtam), meghív a buliba, én hívom a barátnőmet is, mert gyáva vagyok egyedül menni, egy fasz vagyok, azt gondolom, barátok vagyunk, ők ott újra összejönnek, nekem a frissen behegedt szívseb az nem hogy szétnyílik, hanem atomjaimra hullok és kitámolygok a romkocsmából és elindulok nagyon részegen és nagyon sírva hazafelé és azt érzem, hogy én ezt nem tudom túlélni. Na és már a Margit hídon jövök át, amikor észreveszem, hogy jön mellettem egy fiú, én hangosan zokogok már kb fél órája, ez az angyal meg csak jön és próbál vigasztalni tök ismeretlenül, kérdezi, hogy tud-e segíteni, folyamatosan beszél hozzám, én kb ott tartok, hogy leugrok a hídról, mert nem tudom a fájdalmat elviselni, és ott sétál egy tökidegen srác mellettem, aki valahogy megmentett magamtól azon az elviselhetetlen éjszakán. Hazakísért, mondta, hogy hívjam fel, ha szeretnék beszélni, vagy tud bárhogy is segíteni, adott egy névjegyet. Én kb beszélni nem tudtam a sírástól, csak remélni tudom, hogy megköszöntem neki, hogy hazakísért, magamra egyáltalán nem emlékszem, csak rá, csodálom, hogy el tudott viselni egy ilyen helyzetet egy órán át, hogy nem ijedt meg attól az ijesztő állapottól, amiben voltam, hogy tudott segíteni, hogy akart segíteni. Arra emlékszem, hogy Zoltán állt a névjegyén, pár éve kezembe akadt a névjegye, gondoltam megkeresem és köszönetet mondok, hogy akkor megmentett, de nem találtam meg a neten.

Na és most indulnom kell szinkronra, pedig még úgy írnék a repülős idegenekről.