Kismakik-nagymakik

Aztán addig-addig forgott az élet kereke, hogy egészen elmúlt a karácsony előtti búsulás, és megérkezett valami jó helyette, valami olyasmi belső öröm, ami szerintem a szeretettel kell, hogy kézen fogva járjon. (Úristen, de bonyolultan tudok fogalmazni!) És a megfejtési kényszeremet most messzire tolva, inkább csak megörökítem, hogy mi minden volt jó az elmúlt napokban.

- a furcsa időszak ellenére sikerült továbbéltetni pár hagyományt: volt bonbonkészítés és volt 23-i túra is. Mindkettő olyan felemásan indult, de aztán teljesen szívmelengetően jól sikerült, valahogy most nagyon azt éreztem, hogy működnek a kapcsolódások, pont annyi és olyan a beszélgetés, ami egyszerűen jól esik, nevetünk is, komolykodunk is, őszintézünk is, de nem csak a mélységben vájkálunk - szóval pont jó volt. M. mutatott egy új útvonalat lefelé a Normafáról, a régi sípályákon jöttünk le térdig sárban, sötétben, láttunk olyan házakat, amikről egyáltalán nem gondolnám, hogy itt Budapesten még vannak ilyenek, jó volt ránézni az évre innen a vége felől, jó volt átbeszélni, hogy mit/kit nem szeretnénk továbbvinni magunkkal a jövő évre. Meg eleve, jó volt újra úgy kettesben lenni M-mel, ami reményt ad, hogy talán meg tudjuk menteni ezt a barátságot, hogy van, amit érdemes megmenteni belőle J. pedig hozott egy gyertyát, és annak olyan illata van... de olyan.... hogy földöntúlian jó. Életem legfinomabb férfiillata, kb így tudom elmondani, de ezek csak béna szavak ahhoz képest, amit ez a gyertya tud. Lehet, hogy valami korai / archetipikus illatemlék-foszlányra tapint rá, de hogy tényleg, egyszerűen csak szagolom és elvisz messzire ez az illat. Most is megszagoltam, és megjelent lelki szemeim előtt A FÉRFI, őrület.

- mivel ma elmaradt a nagycsaládos szokásos találkozás, ezért az egész napi punnyadás helyett elmentünk Kingával túrázni. Dobogókő - Prédikáló-szék - Vadálló kövek - Rám-szakadék - Dobogókő volt az útvonal, 6 óra szintidő, amit pont tartottunk is, és végre napsütés meg mozgás, meg hideg, meg a végén bográcsos bableves, meg minden ilyen földi jó. Korán indultunk, még alig voltak a parkolóban, kicsit féltem a tömegtől, de szerencsére megelőztük őket. Kint lenni erdőben meg egyszerűen jó volt.

- idén is átjöttek a szomszéd gyerekek fát díszíteni, egész más így, hogy két ilyen kismaki itt ugrál, meg meséli a fejében zajló mindenfélét, annyira cukik és annyira szeretem őket figyelni. Kiderült, hogy nincs csúcsdíszem, erre elmesélték, hogy náluk minden évben egy angyalka van a fa tetején, aki átöleli a fát, és kicsivel később felhívott anyukájuk, hogy náluk most más lesz a csúcsdísz és kölcsönadják az angyalkájukat, hát mennyire cukkerek már, szerintem a gyerekek keze van a dologban, olyan megható.

- volt pár nagyon jó és tartalmas karácsony előtti telefon rég nem látott barátokkal, ezt is úgy szeretem, hogy ilyenkor érződik, hogy azért hívjuk a másikat, hogy jót kívánjuk neki, és ez nem üres frázis, hanem tényleg szívből jön meg valahogy sokkal jobban egymásra figyelve tudunk beszélgetni. És úgy voltam vele, hogy ebben a covidos időszakban még fontosabb, vagy ünnepibb, hogy beszéljünk rendesen, és ezért ezek a telefonok prioritást élveztek minden előkészület, főzés, takarítás, akármi előtt, és azt éreztem, ez így van most jól. Így sem tudtam mindenkinek írni, akinek szerettem volna, de a hosszú telefonok sokat jelentettek. Meg a lapok :) idén írtam csomó mindenkinek üdvözlőlapot, mert az szerintem annyira jó és olyan cukik voltak, hogy szinte mindenki felhívott, hogy megkapta és tökre örül neki.  

- akiről írtam, hogy szimpatikus úriember, ő hogy úgy mondjam még szimpatikusabb lett, beszéltünk még párszor, és annyira örülök ennek a váratlan munka miatti találkozásnak! Visszaadta a hitemet a normális, intelligens, kedves férfiakban. És ráébresztett arra, hogy nekem milyen iszonyú fontos az intellektus, és bakker, ez ritka, mint a fehér holló, na de olyan szépen rávilágít a lényegre - köszönet érte. 

És még asszem volt más is, de nem jut eszembe semmi, mert kifújta a szél a fejemet Dobogókőn.