Némi nosztalgia és némi jelen

Még egy év távlatából is azt gondolom, hogy december 1-jén egy horvát öbölben motoros gumicsónakkal hajókázni a napsütésben az valami olyan őrületesen jó dolog, ami mindent megér. Fokozta az őrületet, hogy ez tulajdonképpen egy harmadik randi volt egy kvázi ismeretlennel (bár szimpatikus ismeretlennel, nyilván), ami egy spontán szombat délelőtti kérdésből indult (Mit csinálsz ma, nem ugrunk le a tengerhez?) és ugyan kb halálfélelmem volt, pláne, amikor mondta, hogy merülhetnénk is másnap - de éreztem, hogy akármekkora is a félelmem, nagyobb a kalandvágy és a "végre történik valami" érzés. Tudom, hogy vannak emberek, akikkel minden héten valami ilyesmi kaliberű dolog történik, de velem nem, ezért ha bekopogtat egy efféle izgalmasság, én bizony a józan eszemet sutba vágva sarkig tárom az ajtót - és bármekkora is utána a koppanás, de megyek. 

Koppanás márpedig itt is volt utána, de ettől függetlenül nagyon hálás vagyok ennek a tavalyi téli hétvégének, örülök, hogy megadatott és szívesen emlékszem vissza - és hát nyilván mély és kitörölhetetlen emlék. A vezetés, az autó, az autó csomagterében egy gumicsónak, egy norvég fűtőpanel és egy kutya, a zenék útközben, a kopár hegy, a vacsora a vaksötétben a teraszon úgy, hogy alattunk hullámzott a tenger, másnap a tenger látványára kelni, a furcsaságok, az első ez, az első az, volt valami önmagától működő kooperáció félig ismeretlenül is, volt befeszülés részemről és volt önfeledt nevetés is, volt csend és volt beszélgetés, és a napsütéses tengeri hajókázás után úgy értünk éjjel vissza Budapestre, hogy elkezdett esni a hó - teljesen úgy éreztem, hogy kiléptem a valóságból. Még éjjel írt egy üzenetet, hogy legközelebb, ha megyünk nyaralni, legalább 2 napra menjünk - és ez szerintem nagyon vicces. 

És tök érdekes, ahogy ma napközben eszembe jutott ez az egy évvel ezelőtti nap, valahogy nem az öröm és a hála érzése volt bennem, hanem az elmúlás és a veszteség érzése - és gondolkodtam is, hogy milyen kár, hogy nem egy hatalmas örömöt érzek, hogy ez megtörtént! Még este, az online edzés alatt is tök szomorú és dekoncentrált voltam, aztán ezt valahogy menet közben már elfelejtettem, mert örültem, hogy élek és bírom csinálni a nyolcmillió ismétléseket - és most este még átolvastam egy izgin induló online chatet egy újabb ismeretlennel - és most ahogy ezt írom, végre tényleg az örömöt érzem és az ujjongást, hogy ez tényleg megtörtént. És ha egyszer volt Budán kutyavásár, akkor egyszer volt, leszarom és inkább hálás vagyok, hogy velem történt és nem egy filmben láttam.

Közben észrevettem ám, hogy én múlt idejű blogot írok, hello jelen, miért nem arról írok, ami most van, miért arról, ami egy éve, 17 éve, kiskoromban, ezer éve? De szerintem csak annyiról van szó, hogy nem tudom kinek elmesélni a belső monológjaimat, és sosem éltem hosszabban senki olyannal, akivel működött volna olyan mélységben a beszélgetés, ahogy arra nekem igényem lenne / lett volna. De nincs baj, pár év alatt elmesélek minden fontos sztorit a múltból és rátérhetünk a jelenre.

De ha már jelen, akkor csillapodjunk le, az izgin induló chat még teljesen fluid, mert még nem találkoztunk személyesen, és bár nagy lendülettel és szerintem viccesen indult, de tudjuk, milyen különös képességem van a dolgokat kicsit túlszínezni, és asszem ilyenje neki is pont van és hát na... ez a koppanás melegágya. A találkozás már felmerült, mondjuk nem egy városban élünk, de azért menedzselhető egy kávéra találkozni félúton - de ma írta, hogy meghalt a kutyája és ő teljesen taccsra került. Szóval várunk, és igyekszem minden ceruzám hegyét kitörni, hogy ne tudjam folytatni a kiszínezést.  

És van egy kis idegenes öpdét: megtaláltam a névjegyét annak a fiúnak, aki az önkívületi zokogás ellenére hazakísért és megpróbáltam felhívni, hogy megköszönjem. De sajnos a mobilszáma már másé, aki nem ismeri, a cég már nem létezik, jogutódja nincs, és sem a gugli, sem a FB nem dobott ki használható találatot a nevére plusz az akkori titulusára, sem az iparágra. Utazásos idegenek, illetve a "mikor érezted, hogy leginkább élsz" kérdésekre jön majd később a válasz, csak maradjon meg az ihlet és a mondandó, plíz.