minden rendben van

Na megint annyira lefoglalt a belső világom háborgása, hogy elfelejtettem írni, pedig az mindig kisimítja ezt a háborgó tengert. Pláne most, hogy teraszon, függőágyból jelentkezem, ez már önmagában egy réteget kisimít. A háborgás mélyebb rétegeiről most asszem nem is fogok írni, mert alapjaiban semmi nagy probléma nincs, és mindenki más nyugodtan helyettesítse be a saját háborgásait, pont ilyenek az enyémek is, csak a saját tematikámmal, amit már unalomig ismételtem. 

Inkább arról szeretnék nyomot hagyni, hogy miből tudok töltekezni, vagy mitől van jobb kedvem  -azokra a rövid időszakokra, amikor benne tudok maradni a jóban. Az alaphelyzet az, hogy iszonyúan sok már az egyedüllét, és ezzel párhuzamosan lezuhant a toleranciaszintem, és ijesztő mértékben idegesít kb minden és mindenki. Az megnyugtat kicsit, hogy akivel erről beszélgettem, mindenki nagyon hasonlóan érzi magát, de azért a megoldás nem tudom, mi erre. Lehet, a lassú visszaszoktatás lesz, ahogy É. is mondta, hogy szépen fokozatosan újra egyre többet találkozunk, és talán elmúlik ez a szörnyű nonstop irritáltság.

Na de a jók - és elsősorban emberi kapcsolódások terén, mert nekem mindig is az ment a legjobban (a párkapcsolatokat leszámítva), abból tudtam legtöbbet töltekezni. 

Ma délelőtt K. nagynénje lakásában takarítottunk, és közben beszélgettünk a nagynéni életútjáról. Akinek végül nem született gyereke, és rengeteget szívott kapcsolatokkal, férfiakkal, majd titokban 40 valahány évesen összejött és összeházasodott azzal a férfival, akivel tizenéves koruk óta ismerték egymást és jóban voltak és aztán az idő tökre őket igazolta. És még volt száz csavar meg furi fordulat a tágabb családjuk életében - és csak azért volt brutál jó hallgatni, hogy látni arra példát, ahogy ezek az életutak valahogy kisimulnak a sokéves szívás után. És hogy nekem nincs meg az a megnyugtató belső bizonyosság, hogy minden rendben van, de ilyenkor el tudom hinni, hogy igen, alapvetően minden rendben van és rendben is lesz.

Tegnap a piacon a kedvenc zöldségesem, akivel nem is tudom, hogy alakult ki az, ami van, de hogy az az ember határozottan udvarol nekem. Elsőre csak annyi tűnt fel, hogy irtó vicces, röhögök mindig azon, amiket mond a vásárlóinak, aztán valahogy egyre többet beszélgettünk azokban a kétpercekben, és már jóideje mindig ad valami kis ajándékot (mandarint, petrezselymet, sóskát, medvehagymát, mikor mit), múlt héten egy szál virágot, tegnap egy Mozart golyót :) nagyon cuki, és nagyon-nagyon jólesik tőle most bármi ezekben az ínséges időkben.

Aztán bementem egy sportboltba, mert itt a házban fel kéne szerelni a bringákat a falra, hogy ne zavarjon senkit (mármint az amúgy cuki szomszédaimat az enyém... <de persze engem ne idegesítsen a gyerekeik őrjöngése minden este, ami simán áthallatszik>, szóval ezen is felbaszódtam kicsit, hogy az én biciklim zavaró, az ő zajongásuk meg legyen elfogadva. Miért??), és kicsit sajnáltam is magam, hogy nekem kell kitalálni és megvenni, hogy hogy legyen a házban az összes bringa tárolva biztonságosan és helytakarékosan, és ilyenkor szívem szerint felszólalnék, hogy ezt már hadd ne én, nőként, egyedül, hát szarom le magasról, hogy hogy és hol vannak a biciklik, oldja meg valaki más. Ezt persze a covidban elfásult antiszoc és mindenkit leszaró énem mondja csak, érzem én belülről, hogy simán kivehetem a részem belőle, csak rosszul esett, hogy ez rám lett testálva, mikor csak az alapfunkciókra van energiám. Na de hol is tartottam... szóval bementem a boltba, volt egy nagyon cuki fiatal eladósrác, aki rögtön mutatta, hogy igen, van, ilyen, így kell felszerelni, erre figyeljek, stb. Viszont nem volt annyi, amennyit szerettem volna venni, ezért megnézte a raktárban. Kijött a raktárból egy kollegája, aki a covidban megfásult antiszoc, mindenkit leszaró figura lett, a fiatal csávó szöges ellentéte, fájt neki felhívni a nagykert, hogy jön-e még, egy porcikája sem akarta, hogy megvegyem azokat az akasztókat, amennyi volt nekik. Tényleg, bemutatta az összes ismertetőjelét egy fasz és eladinemakaró eladnak. A fiatal eladó meg látványosan velem volt, együtt győzködtük az antieladót, hogy ugyan, járuljon már hozzá, hogy megvehessem legalább azt a 4 darabot. Kicsit komikus helyzetté fajult, és kicsit hosszan is ragozom, de a lényeg, hogy annyira cuki volt az a srác, és ahogy ott álltunk ketten egymás mellett, szemben a seggfej kollegával, nálam volt vagy egy fejjel magasabb, és kb 20 évvel fiatalabb, de valahogy annyira biztonságban éreztem magam, és éreztem, hogy a maszk alatt ugyanazt gondoljuk erről a helyzetről és ugyanarra törekszünk ugyanolyan stílusban. És a végén csak nagyon megköszöntem neki a hozzáállását, meg a segítségét, és olyan jó érzés volt az egész. 

És még ez a biztonságban érzem magam topik... pénteken játék közben megint előjött, beszélgettünk hosszan, meg már odafele az autóban is A-val, és egyrészt feltettem megint a lemezt, hogy nekem milyen iszonyú fontos ez az érzés, hogy aki mellett megérzem, hogy biztonságban vagyok, ott ottragadok, mint egy mágnes, szóval ez valami olyan zsigeri need-em, és annyira fura, hogy ezt kívülről, másoktól várom - ami nyilván nem egy működőképes felnőtt stratégia. Másrészt pedig ott volt N., régi kollegám, és akkor ő meg mondta, hogy de hát Teri, nekünk Te maga voltál a biztonság, és pont azt éreztük, hogy amíg ottvoltál, addig biztonságban voltunk, és hogy olyan biztonságot tudtam nyújtani a csapatnak, amit ők teljesen éreztek és dőzsöltek benne, szóval hogy pont jó mértékű és valódi biztonság volt. Vagy mi. És aztán hazafelé ezen gondolkodtam, hogy ez milyen érdekes már, hogy én meg vagyok győződve arról, hogy nekem ez hiányzik és nagyon várom mástól, másnak meg ezek szerint pont jól meg tudom adni. Bennem élő kisgyerek vs saját felnőtt énem, gondolom én.

Aztán még... van ez a csodálatos After Life sorozat, aminek gyakorlatilag minden részét végigsírtam. De olyan típusú sírással, hogy tiszta könny volt a pulcsim ujja bicepsztől csuklóig, elhasználtam részenként csomó zsepit, azok is teljesen átáztak a sok könnytől, csípte már a szememet a sok só, folyt a nyakamon rá a felsőmre - szóval ez valamibe nálam nagyon keményen beletenyerelt. Éreztem sorozat közben, hogy pontosan megvan a fájdalom, amit érez a főszereplő - szóval ahhoz képest, hogy nem vesztettem el életem szerelmét, szülőmet, testvéremet, hálisten még senkit sem a legközelebb állók közül, legalábbis nem halál miatt, szóval hogy ennek ellenére túlságosan érzem, amit ő érez. Minden mélységét, minden kilátástalanságát, pontosan éreztem, miért akar meghalni - és ez annyira meglepett végülis, hogy hogyhogy megvan ez a mélységű veszteségérzet, amikor ebben az életben nem történt még rá precedens. Tényleg hála a jó istennek, mert nem tudom, hogy tudnám feldolgozni. Persze jár az agyam, csattognak a kerekek odabent és gyártom rá a transzcendens teóriákat, szóval minden a szokásos mederben folyik tovább.

Amúgy a kedvenc karakterem asszem a padon ülő néni volt, szerettem a gondolatait és szerettem a közöttük levő csupasz, őszinte, vicces és megértő sorsközösséget. A főszereplő arca pedig egy az egyben egy régi ismerősöm arca, a legelső fiúbarátomé (mármint fiúhaver), ugyanaz a szem, ugyanaz a fog és ugyanaz a hajforma a homlokon - nagyon vicces. 

És még el kell mondanom, hogy a diéta célállapot 75 kg volt, kb 2 hete megálltam 76 kg-n, és lecövekelt a szervezetem, és nem moccan és nincs változás. Én meg néha abba akarom hagyni p-ba, néha dühöngök, néha sztoikusan nézem, hogy ez mi a fene. Mondjuk a méricskélést elengedtem, mármint nem grammozok, nem méregetem az ételeket, hanem folyton tudom, hogy fehérje igen, szén-hidrát nem. És eszerint próbálok étkezni, meg maradt a napi 3, mondjuk esténként néha csúszik szénhidrát, szánombánom, de bort is iszom olykor-olykor. Mondjuk a feladás az nem opció szerencsére, de az biztos, hogy az este a nehéz - minden értelemben. Érzelmileg is, mert akkor fáj legjobban az egyedüllét, akkor hiányzik valaki, akit meg lehetne ölelni, meg akihez odabújhatnék, és egyáltalán, elegem van a sivár, néma estékből. Szóval ilyenkor nagy a belső küzdelem, hogy éhes vagyok / bort szeretnék inni vs diéta, és mikor ki nyer, de érdeklődve figyelem ezt a meccset és nagyon drukkolok a felnőtt énemnek.