mondjukpéldául

 Szösszenetek az elmúlt napokból:

- elég szarul állok energiával és motivációval úgy ámblokk, bár rövid időkre sikerül motiváltnak érezni magam és akkor nagyon jó. A mai motiváltság a kijövős gumicserésektől jött, akik felhívtak, hogy itt vannak a környéken, ha jó most, feltennék a nyári gumikat. Történetesen épp itthon voltam és jó volt, és egyúttal levittem a pincébe a festékes vödröket, meg összeraktam a veszélyes hulladékokat, meg az előző festésből megmaradt festékeket, meg a szelektív szemetet a szelektív kukákba - kb ezen lehet mérni a demotiváltságot, amikor hetekig kerülgetem a lakásban a felesleges dolgokat, ahelyett, hogy 10p alatt eltűnne a zavaró kupi. 

- nem régi motivátor az Útmutató a meditációhoz c. Netflixes sorozat, ami váratlanul jó. Amúgy is nagyon küzdök a belső nyugalom megtalálásával, és ezekkel a kisvideokkal abszolút megy. Kezdetként azokra a 20 percekre.

- voltunk múlt héten Kéktúrázni, most először H-val, de lehet, hogy egyben utoljára is, mert sokminden zavaró különbség kijött. Volt viszont egy család, akikkel összefutottunk többször is, (sőt még hazafelé a tapolcai Aldiban is :)) és nagyon rég nem éreztem ekkora szimpátiát egy család egésze iránt. Tudok indokolatlanul és túlzóan lelkesedni egy perc alatt, I perfectly know, de rajtuk mégis valami olyat láttam, amit nagyon tudtam irigyelni. 2 szülő, 1 anyós, 2 gyerek, egy kutya (Lotti) volt a felállás, és először az tűnt fel rajtuk, hogy mindannyian nevetnek azon, ahogy a kutya megtalálta a Fekete Mocsár nevű dagonyát útközben, és onnantól egy varacskos disznó volt, nem pedig egy cukker világos kölyök labrador. Nem volt hibáztatás ("miért nem fogtad meg" / "Te tisztítod ki az autó kárpitot" / "megmondtam, hogy ez lesz, ha te sétáltatod" stb), nem volt idegeskedés, hanem hangosan együtt nevettek. Aztán az is szimpi volt, hogy az anyuka és az apuka ment együtt, és a gyerekek kicsit lemaradva szintén együtt - és nem a mostanság klasszikus egyik szülő - egyik gyerek, másik szülő - másik gyerek megoszlásban. Érződött rajtuk, mármint a szülőkön, hogy ők alkotnak egy párt, hogy ők a bástya, és a gyerekek mellettük vannak - és ezt jó volt látni. Az a gondolat ugrott be, amit már nem tudom hol és kitől hallottam, hogy a régi fotókon középen vannak a szülők szorosan, egymás mellett, és körülöttük a gyerekek. A mostani fotókon, pedig a két szülő között vannak a gyerekek, és a szülők szétválasztva a kép két szélén látszódnak. És ez valahogy utal a családi pozíciókra is, és ezen az ominózus családon az érződött, hogy ott a szülők vannak egymás mellett középen. A sztúpánál még sokat beszélgettünk, a gyerekek is tök jól benne voltak a beszélgetésben, meséltek, nevetgéltek, ezt is úgy szeretem, a kutya meg ráfeküdt a lábamra és úgy elaludt ott a nagy békében, hogy alig tudtuk felkelteni és lábra állítani. Jó volt látni ezt a családot és be kell vallani, kicsit irigykedtem rájuk, meg az életükre. Nem szép, de legalább igaz.

- továbbra is hiányzik az utazás lehetősége, most azt a pótcselekedetet űzöm, hogy használt Lonely Planeteket veszek. Olyan országokról, ahol voltam, vagy ahova szeretnék menni. Közben eszembe jut, ahogy apukám mesélte, hogy régen rengeteg útleírást olvasott és képzeletben úgy utazott - a történelem ismétli önmagát.

- most olyan -7 kg környékén járok, a húsvét kicsit megnehezítette a dolgot, vagyis inkább rámutatott a végtelen függésemre. Igen, szívem szerint ennék nagyokat, finomakat, minden nap, lehetőleg többször. Szóval nincsenek illúzióim, ez egy maratoni harc lesz, hogy alacsony napi kalóriabevitellel éljek. 

- újra tinder, mert ugye elég limitált az élet jelenleg, és nagy lendülettel indult, meg jól, de már csökkent a lendületem :) elszomorító látni ugyanazokat az arcokat ott évek óta - és elszomorít, hogy én is egy pont ugyanilyen arc vagyok ott. Van egy ígéretes ismerkedés, de nem találkoztunk még, szóval addig kb hiába ígéretes, és érezhetően az ő motivációja csappant, pedig a beszélgetés tele volt kurvajó fordulatokkal, meg a felülethez képest tök őszinte megnyilvánulásokkal. Meglátjuk, elvileg ezt a hétvégét lőttük be a találkozásra, de eddig nem nagyon konkretizálódott a dolog. Azt legalább most pontosan érzem, hogy neki kell kijönnie a remetelakából, ebben nem tudok az eddigieknél többet segíteni. És akkor keresgélünk ugye tovább, de ez valahol olyan béna, hogy nem lehet kifuttatni normálisan ezeket a sztorikat, hanem sok közülük valahol féltávnál ellaposodik és úgy marad.

- szülinapom előtt jól elszontyolodtam, hogy bakker nem jut eszembe semmi, hogy mivel tudnám mássá tenni ezt a napot, mint az többi 364-et. Gondolkoztam programokon, meg helyeken, hogy elmegyek valahova, de egyrészt a f*szomnak sem volt kedve egyedül elzarándokolni sehova, másrészt, előtte 5 napig nem dolgoztam, szóval nem éreztem, hogy szabin kellene lennem a szokásjog miatt, meg egyszerűen nem jutott eszembe egy hely sem, ahova úgy tényleg vágynék elmenni. Éjjel még fel is ébredtem kicsit ezen szorongani, de aztán a nap annyira helyretett! Úgy dél körül esett le, hogy bakker nem egy program miatt más ez a nap, hanem a soksok embertől, aki hívott, írt, üzent, videochatelt - azt éreztem, hogy kézről-kézre adnak a barátaim :) és ez szívet melengető volt. 

- de amúgy meg igazságtalan vagyok, voltunk tesómmal pár napja egy hangtál meditáción, na és annak olyan ereje volt, hogy éreztem, ahogy odabent minden sejtem rezeg és valami történik, és egyrészt csodálatos helyen van, másrészt, ahogy a végén magunkhoz tértünk, ott volt az ablak előtt egy páva, kiterített farktollakkal, és húsz percen keresztül illegette magát, elképesztő volt látni a szépségét is, amit a természet adott neki, meg azt a magatartást, hogy ennek tudatában van és büszkén mutogatja magát nekünk az ablakon túlról, akik nézzük.

- és még mindig küzdök azzal, hogy kevés a munkám, kevés a pénzem, de tudjam azt mondani, hogy ez pont elég mindenre, amire szükségem van (mert ez végülis így van), és hogy inkább belül próbáljak meg szabad lenni, nem pedig kívül. De nem tudom, hogy kell ebben megváltozni :) a kevés munka miatt vagyok ilyen über motiválatlan, és olyan lassú fordulaton vagyok, ami nekem igaziból nem jó, de közben tudom, hogy nem akarok úgy többet dolgozni, ahogy eddig tettem, nem kell az a stressz, köszönöm. Inkább másodprojekteket szeretnék, meg valami olyasmi támogatást adni, amit a covidban megroggyant néplélek igényel. Vagy lehet, tényleg csak meditálni kellene naponta, és akkor békére lelnék, és nem nyomasztanám magamat mindenféle aktuális hiánnyal, hanem mondjukpéldául vállon veregetném magam az aktuális rendben levő dolgokkal.