szó szót követett

Kicsit megelőlegezte a bizalmat az előző minden rendben van cím, de azóta több olyan váratlan és örömteli fejlemény volt, ami határozottan a rendben levés felé billentette a dolgokat.

Volt egy szörnyű éjszakám a héten, amikor éjjel n4-kor valaki felcsengetett a kaputelefonomon, és ezzel egyrészt a szívrohamot hozta rám, másrészt teljesen kiverte az álmot a szememből és átadta a helyet a kontrollálhatatlan szorongásnak úgy kb mindenen - de főként azon, hogy ha szeretnék klienseket, akkor el kellene kezdeni hirdetni magamat, de ez kb olyan érzés, mintha meztelenül kellene a városban sétálgatni, és miért nem tudom / merem magam megmutatni, ha én nem érzem, hogy igen, ez vagyok, itt tartok, ezt vallom juhúú, akkor azért van baj. És hogy ebből merre van a kiút, hogy kezdjem el magam megmutatni jobban, mit tudok megtenni (iszonyatos félelmek ellenére is) és mit nem tudok (FB-ra írjak ki egy hirdetést). Na és heves szívdobogásokkal telt az éjjel nagy része és elég mélyre kerültem.

Aztán másnap, derült égből bejelentkezett egy régi kliensem, akivel 3 éve hagytuk abba a közös munkát, hogy elakadt valamiben, és szeretne velem újra együtt dolgozni - és hát na, kell-e ennél több / szebb visszajelzés az élettől?  Annyira megnyugtatnak és visszaigazolást látok ezekben a véletlenekben, nagyon jó kedvre tudnak deríteni.

Aztán tegnap meg hívott a játékprojektből Z., beszélgettünk hosszabban... Ja nem, előzmény. Reggel kapok egy mailt a játék teamtől, ami egy részfeladat lezárásához kapcsolódott, és szíven ütött, ahogy olvastam, hogy ez szerintem tökre az én dolgom lett volna, de már 4 hete nem találkoztam velük, mert nem áll úgy a fejlesztés, hogy én kellenék oda, de ettől a levéltől rögtön elindult bennem, hogy na bakker, akkor kb ki lettem pakolva ebből a csapatból, hogy ami az én dolgom lenne, azt sem nekem adják, hanem más csinálja, és ez de gáz, mert akkor miért nem mondjuk ki, hogy vége, nem akarnak engem a csapatban, stb-stb. Utólag teljes paranoid agymenés, de ott abszolút validnak tűnt és a helyzet helyes dekódolásának. 

Szóval hívott, beszéltünk, szó szót követett, mondja, hogy szeretne egy kis ügynökséget összerakni, de nem ilyen formális állapotban, hanem szakemberek laza professzionális társulását, akik különböző projekteken dolgoznak együtt - és nagyon szeretne velem dolgozni, ha lenne ehhez kedvem. Nem hogy lenne hozzá kedvem, hanem ezt szeretném a világon a legjobban! Olyanokat mondott, hogy nagyon szeretne velem egy csomó mindent ábeszélni, projektekről együttgondolkodni, hallani a véleményem, mert fontos neki. Olyan volt ez a telefon, mintha hájjal kenegettek volna, elmondhatatlanul jól esett, pláne tőle és pláne most - mert annyira szakmai nihilben éreztem már magam és teljesen elvesztettem a hitem önmagamban, meg a tudásomban, meg hogy érek-e valamit.

Írtam már róla, ő volt a szimpatikus úriember, akivel az első beszélgetés is olyannak tűnt, hogy alig tudtuk abbahagyni, vadidegenül, első találkozásra valami elég jó mentális összhang volt. Rég volt már itt dicshimnusz valakiről is, szóval akkor róla annyit, hogy az a fajta érett, nyugodt ember, akinek bődült magas az érzelmi intelligenciája, és ez az üzleti életben szerintem nagyon ritka (amúgy is, de ott meg pláne). Sokra vitte, magasra is, de volt ereje onnan kiszállni és átfordítani a tudását valami kevésbé státuszorientált irányba. Minimális külsőségek, laza és okos alapállapot, tapintható önreflexió, és megértő követése minden projektmozzanatnak. Emberekre is kurvajól reagál, nnnaaa, szóval egy olyan ember, akivel egyszerűen jó együtt dolgozni. És olyan gondolatai vannak, hogy én olvadozom magamban... pl ezek a játékok, amin dolgozunk, mind olyan, hogy az ember gondolkodását tudja formálni, ők úgy hívják, hogy a rugalmas gondolkodást fejleszti. Tegnap a beszélgetésben csak elejtett egy ilyen félmondatot, hogy hát amúgy is amiben most élünk, ez a jellegű liberális demokrácia akkor igazán működőképes, ha minél több ember tud rugalmasan gondolkodni, és milyen jól jön ennek a skillnek a fejlesztése. Lubickolok az ilyen jellegű gondolati párhuzamokban. Mikor mondtam, hogy most van szabad kapacitásom, ellenben kevés a bevételem és kezdek befrusztrálódni, akkor erre örömmel lecsapott, hogy akár most is kezdhetjük májustól, mondjam meg, heti hány szabad órám van, kitalálunk egy havi fix díjat, és akkor hajrá :) Jó kedvre derítés nr2. 

És ezen a ponton az kezdett körvonalazódni, ha megvan az alapmeló (cukik, imádom, de nagyon hatékonytalan és keveset fizet, viszont a szeretet még ott tart), mellette ez a játékos irány (szellemi kihívás és folyamatos jóleső agymunka, meg az eddigi tapasztalatom továbbvitele), mellette kliensek, esetleg fordítás, plusz az önkéntes meló - hát én a világ legboldogabb embere leszek! Jó, ismerjük magunkat, nyilván nem, meg majd biztos találok valami nyafognivalót, de hogy ez valami mennyei kombináció lenne munkában, sokféleségben, időben és pénzben is. És tovább gyűrűzne az az érzés, hogy értelme van annak, amit csinálok és jól érzem magam benne.

Ja, meg olyan is volt, hogy szembejött egy munkalehetőség, ami nagyon megmozgatott, az egyik közmű cégnél lehetne egy 4 fős csapatot vezetni az eredeti szakterületemen - és ez annyira bemozgatott, hogy elküldtem a pályázatom tegnap reggel. Lenne benne azért kompromisszum, mert beülni újra teljes állásba egy nagyvállalathoz, ráadásul közmű, hááát... de úgy voltam vele, hogy egyrészt brutál testhezállónak éreztem, másrészt ebben van tapasztalatom, harmadrészt szarrá frusztrált már a soványka anyagi helyzetem, és olyan kibaszott méltatlannak érzem, hogy semmire nem költök kb csak kajára és így se jövök ki. Hogy centizgetni kell, hogy belefér-e egy cipő, vagy 2 könyv, vagy egy autó biztosítás (az sehogy se fér bele) - ne már! És minden tiszteletem azoké, akik így lenyomnak egy életet, komolyan, le a kalappal előttük, én ezt a fajta kötöttséget most úgy érzem, nem tudom tovább tolerálni. Na de lényeg a lényeg, ez volt péntek reggel, aztán délben a telefon, meg az újfajta jövőkép - és aztán a péntek további része eléggé egy eufórikus és megkönnyebbült állapotban telt.