Máshol lenni

Néha belémáll a frász, hogy most kellene utólag is feltöltődni, meg előre is, ha megint fél évet a 4 fal között fogunk ülni, és ez nyilván nem segíti a nyár maradéktalan élvezetét.

Tulajdonképpen más sem csinálok, mint próbálok kapcsolódni valahogy férfiakhoz, és megvan a tűpontos diagnózis: akikhez nem kellene (mert foglaltak, vagy nem akarnak tőlem semmit, vagy bántó módon viselkednek, vagy elérhetetlenek), azokhoz gyönyörűen tudok kapcsolódni, mélyen, érzelemmel, kedvesen, odafordulóan; akikhez kellene (mert szabadok, vagy kifejezik tetszésüket /szeretetüket, vagy csak simán jönnek* felém), azok felé a nagy büdös semmit sem érzem. Fasza.

Aztán eszembe jutott, hogy akkor próbáljak meg inkább magamhoz kapcsolódni, kezdjük itt a dolgot. És olyan érdekes amúgy, rengetegszer van az, hogy leírok itt valamit, és leíráskor azt érzem, hogy áh, béna, unalmas, lapos amit írok és ahogy, aztán eltelik egy kis idő, visszaolvasom, és akkor beüt, hogy jaj, de jó ezt olvasni, akkor érzem az erejét, vagy a mélységét, és teljesen beszippant (pedig tudom is, hogy mi lesz a következő mondat :)) szóval igaziból utólag szoktam érezni, hogy milyen jót tesz kiírni magamból a gondolatokat, és érzem ilyenkor a kapcsolódást önmagammal. Pláne, ha érkezik olyan komment, hogy valakinek sokat adott, háááát az ilyen libabőrös, cherry on the cake érzés.

Azt hittem, tudok priorizálni, de most megint egyszerre keresek görögországi repjegyet, soproni szállást, valamit a Dunakanyarban, külföldre munkákat, belföldre munkákat, külföldi klinikás ügyek, keresek telket, dolgozok kisebb lendülettel 3 dolgon, és nem dolgozok kisebb lendülettel sem 2 másik dolgon, szorongok mindenen, eszem rengeteg szénhidrátot, és megijedek, hogy basszus, biztos visszajött már legalább 5 kg, aztán amikor a mérleg még mindig 74 kg körül van, akkor megnyugszom egy fél órára, beszélek sok emberrel telefonon vagy élőben, meghallgatom, kinek hogy van(nak) a kinti gyereke(i), benti gyereke, daganata, válása, költözése, törött lába, alakuló párkapcsolata. És ez nem hangzik egy strukturált, priorizált listának. Mondjuk legalább impulzívnak talán igen, ne legyünk telhetetlenek!

A nyűgök mellett meg van persze csomó nemnyűg is, sőt, egyenesen jó dolgok, meg önfeledt pillanatok, azért el ne felejtsem azokat sem. Múlt héten itt volt megint a pécsi barátaim kislánya, egy hét lovastábor, annyira cuki volt, annyira örült neki, élvezte, ügyes volt és nagyon cuki a nagy lovon az osztályban. Meg este, amikor menetrendszerint elmentünk vacsi után fagyizni, akkor csomószor átölelt az utcán, úgy mentünk összekapaszkodva vagy csak kézenfogva - na hát olyankor nincs szorongás, meg semmi bénaság, csakis egy masszívan jó és nyugodt jelenlét / együttlét. Döbbenet volt látni, hogy összesen a napi logisztikát kellett megoldani (tesómmal felváltva), meg reggelit és vacsit adni, és bakker - ezekkel úgy elment a nap, hogy kb semmi másra nem maradt idő, teljesen szürreális, és nagyon nagy respekt minden szülőnek ezúton is. 

Z. keresett sportpszichológust, és eszembe jutott B., régi életemből egy nagyon szeretett srác, ráírtam, hogy vállal-e egyéni klienseket és iszonyú jó érzés volt, ahogy reagált, átjött az öröme, átjött az érdeklődése, a szakmaisága, lehet, majd beszélünk hosszabban is telefonon - olyan jó dolgok ezek. Nekem asszem ez az egyik legkedvesebb dolgom: összekötni embereket az ismeretségi körömből, ezekből már csomó szuper outcome lett. Vagy az is nagyon kedves, amikor nem is kell senkit összekötni, hanem véletlenül, egy sztoriból kiderül, hogy X ismeri Y-t, akit én is valahonnan egészen máshonnan.

Meglepően lassan, döcögve rendezem vissza a lakást a márciusi festés óta (...khm), nyilván azok nem is kellenek, amik azóta is dobozban / padláson / szekrény mélyen laknak, de tegnap végre felkerült a konyhába a pultvilágító led csík. Színes és távirányítóst lehetett csak kapni, gondoltam is, micsoda felesleges baromság, egy sima melegfehér színű pont elég lenne, de aztán meg este órákon keresztül nyomogattam a színeket, gyönyörű!! 10 fokozatban lehet az erősséget állítani, iszonyú szép a piros, a narancs, a zöld, a türkiz, a sötétkék szín (pedig karácsonyfán nem szeretem a színváltós fényt, de itt valamiért most nagyon élvezem), van lassú átmenet, van észrevétlen átmenet, van 15 külön színárnyalat, van minden. Óvoda!! :D

Visszaolvastam a Year Compasst, nyaranta elő szoktam venni, hogy mit is terveztem idénre, és láttam egy ilyen vállalást, hogy a nyáron szembejövő programokra igyekszem igent mondani. Kiderült, hogy a játékos csapatból ketten múlt hétvégére kimennek egy cseh kisvárosban megrendezett sakkversenyre, ott bemutatni 4 játékot. Teljesen tűzbe jöttem, hogy óóó, én is, szakmailag is fontos, meg emberileg pláne utazni (Pardubicébe!!! nem ám Buenos Aires, vagy Szamoa, érezzük az átrendeződést!), szóval kimentem velük, és tökre örülök. Kicsit szokatlan volt két 60 körüli férfival utazni, lassan megfigyelni a közöttük levő dinamikát, alá-fölérendeltséget, megtalálni a helyem ebben a furcsa trióban, ahogy egész nap vásározunk, vagy utazunk 7 órát egy autóban, vagy épp vacsorázunk egy kisétteremben. Tapasztalatnak minden szempontból nagyon jó volt, iszonyú érdekes világ a sakkozó, játékos világ, gyerekek között még kb 50-50% volt a nemek aránya, aztán a felnőtteknél meg kb 95% férfi volt, nagyon sokan valahogy furik voltak, de látszott, olyan mentális működésük van, hogy hűű!

Meg voltunk egy estét Nagymaroson is, tagadhatatlanul a fénypont a reggeli dunai úszás, bár vagy ettől, vagy mástól lett egy durva fertőzésem (vagy valamim) horror jelekkel, de szerencsére már múlt idős. És voltunk Évivel egy menő étteremben a jól megérdemelt inszentív vacsoránkat elfogyasztani, szuper este volt. Látszólag mindenki más nagyon formális volt, halkan, tartózkodva evett, viselkedett és telefont babrált halkan, mi pedig 5 órán át beszélgettünk, nevettünk, rá sem néztünk a telefonra, úgy éreztem, ahhoz a kisebbséghez tartozunk, akik élnek és belülről élvezni tudják az ottlétet. Relatíve alulöltözöttek voltunk talán, de a pincérekkel is rötyörészve vitattuk meg az ételeket meg a világ nagy dolgait.

De hogy az van, hogy nagyon szeretek máshol lenni, szeretem, ha máshogy megy a nap, valahogy ebből nyerek energiát, és most asszem ezért ilyen felemás eddig a nyár, mert nagyon itthon, nagyon Budapesten telt és ilyen forróságban, lakásba beszorulva nem töltött. Minden más meg igen: a vasárnapi kávézás a finom kávézóban B-vel, a bringázás a Normafánál hatalmas elázásokkal tarkítva, utána az itthonlét közelségben és szeretetben, esti locsolás a szüleimnél, ami felért egy kisebb meditációval, a váci reggeli a maga nyugodt kedvességével, a nagyon jópofa fogorvosnő, akivel annyira kellett nevetnem, miközben a számban matatott, az autóút Norbival, meg ahogy a koccanásnál ott volt a lehető legjobb jelenléttel. És ezennel leveszem az augusztusról az elvárást, hogy majd helyretegyen és megkoronázza a napot; lesz, amilyen lesz, történik, ami történik. 

* Móni I. törvénye alapján: amelyik férfi akar valamit, az jön. Ez ilyen végtelenül egyszerű.