október

Az úthengerek itt időközben lecsendesedtek, és igaziból úgy nagyvonalakban most minden elég jó. Úgyhogy a változatosság kedvéért ez lehet, most nem rinnyogó bejegyzés lesz :) jeee! 

Iszonyúan meglódult a munkafront, őrült fontos ez most, sokat ad, élvezem is, oké, kicsit szorongok is, de hát különben nem én lennék. A legjobb az, hogy most valaki-valahol nagyon szépen ügyel az időzítésre, pont ahogy az egyik szál szépen lecsendesedik, egy másik felerősödik, és ugyan figyelnem kell, hogy időben mindig elkapjam azt a tányért, ami készül leesni, de egész jól megy. Asszem amúgy az évvége durvább lesz, de majd fokozatosan odaérek, ezen most nem izélek előre. 
Most 3 projekt fut az alapon kívül, ha nagyon rendes lennék, akkor lenne itt még +2, de vannak időbeli korlátok. Az első őszi kisprojekt második felvonása pont ma érkezett be és jövő héten aktuális, a tavalyi online csoportos folytatása pedig az azutáni hétre módosult, így tényleg beleférnek egymás után. OK, fárasztó lesz, de bevonom az egyik kismama régi kolleganőmet, aki vissza szeretne avanzsálódni a munka világába kicsit, szóval pont jó, hogy elvállalta a nagyelemzést. Meg hát tényleg most ezeket mind élvezem. És legjobban élvezem a nagyon jól fizető tanácsadós munkát - és ez bakker ritka kombó, mert pont fordítva szokott lenni, szóval ezért most külön hála jár :) OK, az első hónap ment még csak le, igyekszem nem elszállni, de hogy nagyon élvezem a szakmai részét is, az emberi részét is, és egyelőre időben is tudom tartani a 15 órákat. És ezt most rohadt gyorsan lekopogom. És imádok angolul dolgozni, nagyon hiányzott ez a közeg, szeretem a nemzetközi kollegás meetingeket, olyan jó hangulatuk tud lenni.

Na de munkán kívül is van élet. Véletlenül rátaláltam egy marha jó utazós blogra, és hát jaj... fokozódott a mehetnékem van tematika! A külön vicc az, hogy ismerem azt a nőt, aki írja, még a legelső kutatós munkahelyen volt ügyfelünk, ő vezette az egyik gyógyszeripari céget, akik a legjobban szivattak minket, nem ő személy szerint, hanem az ott dolgozó marketinges szőke lányok, akik félreértették a helyzetüket és aszitték azért, mert ők a megrendelők, mindent szabad nekik mindenféle hangnemben... jaj, szörnyű emlékek. Na és már akkor is csodálkoztam, hogy milyen faszfej csajokból áll a team, és ő hogyhogy ilyen normális - csak sajnos nem vele voltak a meetingek. Azon utólag nagyon röhögök amúgy, hogy náluk vétettem akkori, vagy talán egész eddigi szakmai pályám legnagyobb hibáját, egyszerűen lefelejtettem 2 kérdést egy olyan kérdőívről, ami folyamatosan mért és kampányokhoz kellett igazítani, szóval pótolhatatlan volt a dolog, fel is baszódtak rendesen, hogy hogy fogják ezt a külföldi központ felé kommunikálni - de azért lássuk be, tovább forgott a világ és nem dőlt össze semmi. Jó, nekem is volt pár álmatlan éjszakám, de azért örülök, hogy pont velük esett meg a baki és nem valaki szupercuki ügyféllel (akikből nem volt sok, de aki az volt, arra a mai napig emlékszem és vásárlom a termékeiket, de a faszfejeket bojkottálom azóta is - hehe, nemes bosszú!) Majd írok ezekről egy retrospektív jellegű szösszenetet is, mert iszonyú tanulságos volt látni, hogy ki hogy bánik azzal a hatalommal, hogy ő az ügyfél és mástól kér szolgáltatást, és ezt milyen nagyon kevesen tudták normálisan kezelni és emberileg mennyire nagyok voltak, akik igen.

Na de.... az még viccesebb, hogy még a régi barátommal utazgattunk Szíriában, és az egyik hostel vendégkönyvében talán Palmyrában vagy Homsban (igen, tök sokszor belelapozok vendégkönyvekbe, hogy nincs-e benne ismerős... de ezt nem szoktam elmesélni, mert tudom, hogy mennyire creepy-nek hangzik, mondjuk szerintem tök érthető és miért nem csinálja mindenki...merthogy mennyire vicces megtalálni valaki ismerőst!) szóval hogy pont ennek a csajszinak a bejegyzését megtaláltam és emlékszem, mennyire furán jó és otthonos volt egy ismerős üzenetére akadni egy olyan helyen, ami nagyon messze volt minden értelemben és minőségben az otthoni élettől. Na de aztán ezt elfelejtettem valahogy teljesen, de most ráakadtam és olvasom, és képzeletben utazom mindenfelé, és most az a külön jó, hogy a becsorgó jövedelmek miatt újra elérhető közelségbe került, és ez annyira de annyira.... kurvajó! 

És a pszichológusnál továbbra is jó, úgy érzem, komoly mázsákat tudok ott nála lepakolni, pár jól irányzott kérdéssel vagy reakcióval 180 fokban tud fordítani a gondolataimon - és hogy most valahogy ez úgy van, hogy emlékszem azokra, amik ott felbukkantak, velem vannak a hét további napjain is, és akkor is segítenek. És amikor meg para van, meg rossz megélések, ott is megy valami nem beszippantódás. Érdekes, hogy még bőven bontogatunk dolgokat, mintákat, olyan axiómákat, amik nálam ok-okozatként futnak, és olyan jól fel lehet ezeket vele puhítani. Van sírás rendesen, de minthogy ezek elzárt régi érzések, ez most tényleg kell (mondjuk én amúgy is sírás párti vagyok) és jó, hogy ott erre van alkalom, tér, meg érző fül. Amit még írtam korábban, hogy az időzítések hogyan klappolnak valami csoda folytán, azt mondjuk úgy képzeljük el, hogy keddenként egyik héten 9-re, másik héten 11-re tudok menni hozzá felváltva, itt van az irodától 5 percre gyalog - és a nagyprojekt heti státuszmeetingjei pedig keddenként vannak 10:00-10:30 között :) ez sztem eléggé vicces!

Meg írtam a must have festményvásárlásról, amit aztán be is illik kereteztetni, és egy ismerős ajánlására elvetődtem egy nagyon jópofa képkeretezőhöz, én nem tudom, ott mi volt  a levegőben, de hogy annyira nevettünk miközben kereteket kellett választani, meg hogy mekkora legyen a paszpartu és kell-e üveg vagy sem - szóval ez a technikai sablon megbeszélés végülis ilyen full nevetéssé alakult és az ember a végén megköszönte, hogy ilyen vidám voltam és mennyit nevettem - pedig biztisten, a nevetés sem olyan gyakori vendég nálam, amint amennyire volt / jó lenne.

Volt még egy kéktúrás hétvége pár hete, ami szokásosan nagyon felemelő volt, a természet is, a gyaloglás is, de leginkább az együttlét ezekkel a hatalmas szívű csajokkal. És asszem már írtam róluk, de hogy az az alapszitu, hogy a 8-ból 4-en gimis osztálytársak és barinők, akik azóta is folyamatosan barinők - és nekem már ez is alig fér a fejembe, hogy ilyen mindent túlélő baráti kapcsolatokat kb férfiaknál látok csak és náluk is nagyon ritkán, de lánybandánál nem igazán... merthogy ők tényleg ottvannak egymás mellett jóban-rosszban, a gyerekeik is ismerik és szeretik egymást, és bárki nem ér rá, a másiknál ott tud aludni a gyereke, szóval hogy ilyen wow az egész. Na és van náluk úgy kb 30-35 évnyi barátság, én bekerültem közéjük mondjuk 3, de max 4 éve, és hogy ugyanezt a full bizalmat és szeretet kapom én is, elképesztő, és nyilván én is így állok hozzájuk, vagy hogy utána áramlik oda-vissza ugyanez a jó, de hogy ebből elképesztő mértékben fel lehet töltekezni. Ráadásul... a második nap végén kibukkantunk egy olyan kisfalunál, aminek nevét nem hallottam még sosem, de hogy ott valami nagyon rendben volt. Hegyek közötti eldugott, pici falu, csodaszép régi parasztházakkal, kis patakkal, nagy platós domboldallal, ferdén sütő őszi nappal, ott valami csoda van, én mondom.