nemistudommilyen

Jujujka, már több mint negyedéve hallgatok itt, milyen furcsa - főként az, hogy magamban belül folyamatosan fogalmazom az idekívánkozó gondolatokat, de valahogy nem ment a tényleges megírás. 

Pedig tudom, hogy ez életmentő lenne, meg fontos, meg jót tenne, és közben azt is éreztem, hogy nem tudok összekapcsolódni a legfájóbb érzéseimmel, a legboldogabbakkal meg nem merek, mert mi van, ha szétpukkan - közben magától is ugye elmúlik a jó is, és a szar is. Szóval lement egy tél, egy nemistudommilyen tél, elvileg tök jó dolgok történtek, de örömöt nem igazán tudtam érezni, max csak pillanatokra - semmi új, erről már írtam, de attól még szar ezt látni és tehetetlen vagyok önmagammal kapcsolatban, mit csináljak, hogyan legyek jól, vagy legalábbis jobban.

Vagy hát jól kell-e lenni, franc tudja. Néha azt érzem, elpocsékolom az életem ezzel a folytonos szomorkodással, közben a pszichológusnál csak kiderül mindig, hogy ezeket a fájdalmakat érdemes meghallani, átölelni, és nem leválasztani, mert csúnyán visszaüt a dolog - ld mostani életszakasz.

És minden olyan megfoghatatlan, teljesen el vagyok bizonytalanodva önmagamban, a saját értékemben, a szerethetőségemben, hogy jó irányba megyek-e, vagy teljesen téves utakon járok, hogy erőltessem-e a szocializálást, vagy halljam meg a belső csend és egyedüllét igényt - de hát megőrülök már az egyedülléttől, és csak egyre rosszabbul vagyok benne. Hilfe!!! 

És akkor tetőzésként itt van ez a őrület háború formájában, minden meglevő biztonságérzetem szertefoszlott, és fojtogatott annak az érzése, hogy mit csináljak, menjek, maradjak, készülődjek bármire is, vagy próbáljam fenntartani a normális életet. És maga voltam a megtestesült bizonytalanság, félelem és kérdőjel. Aztán mintha ehhez is hozzá lehetett volna valamennyire szokni, már nem fojt meg, már nem bénít le, de attól még teljes arculcsapás és elcsüggedés a világ haladási irányával kapcsolatban. És persze bagatell kis úri huncutságnak tűnik emellett minden korábbi szomorkodás - ld fent.

Most itt ülök egy osztrák kisfalu faházában, utsó síelős nap, de kicsit lebetegedtem, eddig nem volt erőm kikelni az ágyból, talán majd most a többiek után megyek. Szóval jó máshol lenni, másvalakikkel lenni, pláne 2 nagyon cuki kisgyerekkel, tíz év körüli fiúk, imádnivalóak, nagyon viccesek, kedvesek, szépek, nevetnek teljesen bugyuta dolgokon, együtt társasozunk, együtt síelünk, már nem kell rájuk várni a pályákon, mennek, mint a veszedelem, kedvesen, de azért kiröhögnek, ha elesünk az ugratókon, nagyon cukik. 

Idén teljesen váratlanul ez a második síelésem, újdonság, hogy belső szükségleteimnél sokkat többet vagyok fun slope-okon, ahol ugratók vannak, kis akadályok, műanyag mindenféle alakú pár méteres sávok, különböző dőlésszögekkel, kb 20-30 cm-es ugrások, de reszket a lábam a félelemtől - nem baj, jó azért nekimenni ezeknek a félelmeknek. Ki is lehet kerülni őket, de tegnap terápiás céllal rámentem a zongorabillentyűzetet szimbolizáló izére, amin tegnap előtt eltaknyoltam, de most másodszor már nem, hiába fogta le a lécem kissé, meg a végén az ugratás - na ilyenkor nem kell kávé, mert zubog az adrenalin. És irigylem ezeket a kissrácokat, akikben nincs félelem, hanem rámennek gond nélkül, és ezen a pályán akarnak menni egész nap. De lehet, hogy mindössze ennyit kell elvinni ezekből a pár napokból, hogy érdemes nekimenni a félelmetes helyzeteknek, és még ha eltaknyolás is van, meg kell próbálni mégegyszer, meg hogy nehogy már a félelem blokkoljon. És pont erre van szükségem a tágabb értelemben vett élettel kapcsolatban is.

Na jó, elindulok, süt a nap, aztán írok ám még ebben az évszakban, mert gondolatom továbbra is ezer van. Jaj, egy dolog. Voltam januárban egy kiállításon, tárlatvezetéssel - úristen de jó volt hagyni, hogy hassanak a képek, csak nézni és más ingereket beengedni, és rájöttem, milyen nagyon hiányzik a művészet, az esztétikai szépség az életemből, és sajnos kb semmilyen ismeretem nincs, szóval tárlatvezetés is a must, és eldöntöttem, hogy idén sokkal többet fogok járni tárlatvezetésre, kiállításra, és egyéb olyan helyekre, ahol szembejön a művészet.