a nemmondás feszültsége

Eszembe szokott jutni, hogy talán mégsem volt olyan jó ötlet pont most felmondani az egyetlen fix munkámat (mármint a fix bevételemet), mert azóta bizony a nagy semmi jött a helyére, amit nehezen élek meg. Sok energiám megy el visszatartani, hogy le omoljon rám valami nagy parahullám és tudjam be a szabadúszó lét természetes sajátságának az üresjáratot. Pluszban szeretnék most egy időre nem a munkára koncentrálni, és nyugodtan maradni meg nyugodtnak is maradni, de ezt nem adják könnyen nálam :) Mindenesetre azt már pontosan tudom, hogy milyen hullámzással jár a minden, hogy ez sem tart örökké és ez is át fog fordulni, és az üresjárat után jön majd a fellendülés, 1 hónapon belül vagy 2 éven belül, de jönni fog.

Úgyhogy jobb híjján másféle dolgokkal foglalom le magam, úgymint tárlatvezetéssel összekötött látogatás a Galériában (nemsokára indulok), valamint először életemben őszi nagytakarításba fogtam (úgy értem leírtam az őszi nagytakarítandók to do listáját, amiről eddig egy maratoni vasalás, virágültetés és a konyhaablak lemosása történt meg), újra sütök-főzök meg folyton van otthon sok zöldség és egészséges kaja. Próbálom visszaszoktatni magam az olvasásra is, ha már újra merek menni a könyvtárba, a Magyar Cooperfield lett a javasolt visszatérő regény - eddig jó, de rémisztő a vastagsága, elég lenne egy 10 oldalas novella is sajnos.

Szeptemberben elkezdtem újra egy 15 alkalmas Lukács szessönt a begyulladt vállamat gyógyítandó, és most az lett a módi, hogy először 30-40-50-60 perc úszás (amennyi időm van) a leghidegebb kinti vízben, aztán 10-15p a 40 fokos brutál meleg gyógymedencében, utána a masszázs és utána egy 1 vagy 2 körös szauna zárásként. És asszem ezek a körök voltak a szeptemberem csúcspontjai. A hideg vízbe bemenni az pokol és fagyhalál (jó, ez ellentmondás), de tök érdekes, hogy egy hossz után már nem volt hideg semennyire. Ott márpedig egy hossz az max 15 méter. Hátúszás lett a javasolt meg a gyors, de úgy nem annyira megy jól a levegővétel, szóval 6-8 hossz gyors után a többit általában háton nyomtam. Van fent az első vagy második emeleten egy külső folyosó, annak a széléhez tudtam mérni magam, hogy párhuzamosan ússzak, és közben csak néztem felfelé és elmondhatatlanul jó volt. Minden hosszban máshogy voltak a felhők, volt szelesebb idő, akkor azt néztem, hogy robognak, volt, hogy repülő szállt el, volt, hogy madarak. Volt amikor őrülten fújt a szél és cibálta a fák ágait, volt amikor elkezdett szakadni az eső és egyrészt kopogott az úszószemcsin, másrészt, éreztem, milyen hidegek az esőcseppek. Szuperjó relax volt, ráadásul az első hosszaknál még minden karcsapásnál kattant egyet odabent valami a vállamban, aztán ez szépen elhalkult a sok hossz alatt. Egyszer volt olyan, hogy őrült módon cikáztak a gondolataim és semmi nyugalmat nem találtam, csak jöttek és jöttek az újabb gondolatok, akkor igyekeztem is begyűjteni őket, hogy majd ide leírom, és megkérdezem, hogy ez másokkal is így van és normális-e, vagy valami gond van az agyműködésemmel. De aztán a szessön végére elfelejettem mind a hatmillió gondolatot. És mivel utána már nem fordult elő, úgy döntöttem, egyszer belefér a féktelen káosz. Aztán az úszás után jött az egész 3 óra legjobb pillanata: ahogy kiúszva, áthűlve, de nem fázva (pardon my Hungarian) bementem a 40 fokos vízbe. Az a forróság, az az első perc az olyan, hogy mindent megér. Érzem, ahogy enged ki minden izom és szövet, érzem az ellazulást és az átmelegedést. Kipróbáltam, hogy nem kérek kifejezetten masszőröket, hanem kerülök, akihez kerülök. Ebből volt egy nagyon jó élmény, jópár középszerű és még ennél is több kifejezetten nem jó élmény, úgyhogy úgy kb a 8-9. alkalomnál úgy voltam, lesz, ami lesz, visszamegyek egyszer T-hez (régi, furcsa sztori, itt is írtam róla, hirtelen túl jóba lettünk, én teljesen félreértettem őt vagy a jeleit, de hogy kezelhetetlenül nagy hatással volt rám, ami nekem már nem volt jó). De mostanra, sok év után már annyira távoli lett mindez, hogy inkább örülni tudtam a viszontlátásnak és kiváncsi voltam, hogy fogunk egymáshoz viszonyulni. És aztán annyira jó volt, hogy hatalmas öröm és megölelés volt, a rég nem látott szeretett ismerősök újratalálkozása sok év után, és tényleg kb minden ott folytatódott, ahol anno az elején voltunk, azzal a hatalmas nagy különbséggel, hogy most egy milliméterrel sem gondoltam bele többet, mint ami volt, és ez így pont jó volt. 

Még nem indítottam be a fűtést otthon, mert elkezdett iszonyúan zavarni, hogy a megpusztulok a melegtől és a megfagyok között 2 hét telik el, ami szerintem abnormális, hogy ennyire nem megy a külső körülmények tolerálása és rögtön valami eszközzel kellene enyhíteni a kellemetlenséget. Hát ne már, nem szeretnék ilyen minimális kényelmi zónával bírni. Szóval az lett a deal, hogy majd okt. 15-én indulhat a cirkó. 

Együtt kávéztam a héten egy pszichológus haverommal, akinek volt egy érdekes félmondata. Megint olyan időszakom van, hogy nem szívesen mesélek arról, ami most a legfontosabb, és mondtam neki, hogy azért, mert úgy érzem szétfolyik az energiája, ha elkezdem mesélni sokmindenkinek és soha ennyire nem kellett az erőm, mint mostanában. És mondta erre, hogy igen, egyrészt ez tényleg így van, de a másik fele, hogy a nemmondással egy óriási feszültséget is magamban tartok, és bakker, ezt is érzem tökre, ez meg nyilván nem jó. A nemmondás feszültsége - amit mi szerintem a családi zászlónkra tűzhetnénk nyugodtan. És furcsa azt is látni, hogy hiába állok már szerintem sokkal jobban a mondással, mint az elődeim, mégiscsak a legfontosabb, legbensőbb dolgoknál úgy látszik, beaktiválódik ez a minta.