Blogverem #16

Kisház ide vagy oda, megint csak este 11 óra van, úgy látszik nem a helyszínen múlik az időmanagement - haha, lebuktam. Pedig ide nem hoztam a játszós tabletet, itt nincs olyan, hogy még gyorsan egy mosást berakok, jó, mondjuk van szauna meg kandalló. És ez lett a konklúzióm: kandallóban tüzet ápolni a legeslegjobb tél elfoglaltság, mindent visz. Én ezt egyszerűen imádom. Itt vagyok az erdő szélén, kint hideg, csend meg sötét, bent ropog a tűz és meleg van, meg vörösbor, hoztam mindenmentes ételeket, szól az egyik Palotai mixből származtatott csodás zenefolyam - úristen! Ma reggelre meg bónuszként fehérbe öltözött a táj, szóval nem tudom, hova lehet ezt még fokozni :)

Bár tudom, az egyik bumble-ös fiú írta, hogy mindezt megosztani valakivel és együtt ittlenni - na igen, ebbe az irányba ez tagadhatatlanul fokozható lenne, de tartom azt a véleményem, amit neki is írtam, hogy ezzel a hiánnyal együtt is jól érzem itt magam és pillanatnyilag sehol sem szeretnék jobban lenni, mint itt.

Ebédszünetben elmentem kicsit futni az erdőben, láttam, hogy van egy templomtorony a közelben, tábla mutatta, hogy egy kolostor, odafutottam, becsöngettem, néma csend, aztán elkezdett nyílni a nagy szárnyas ajtó, bementem, és láttam, hogy áll egy szerzetes a lépcső tetején. Mondtam, hogy jónapot, erre futottam és meg lehet-e nézni a kolostort, mondta, hogy persze, épp imaóra van, menjek nyugodtan. És váratlanul 12 éneklő apáca között találtam magam, egy modern kolostorban, qué surrealista! 

Szóval nemhiába vágyom erre a kisház dologra másodállásban 15 éve alsó hangon, csak mindig azt látom az egyenlegemen, hogy gyorsabban drágulnak az ingatlanárak, mint ahogy a megtakarításaimat tudom növelni. A támogatásoknál és kedvezményes hiteleknél meg valahogy sosem vagyok benne a célcsoportban. Sebaj, a karmahívő énrészem azért tudja, hogy ha itt lesz az ideje, akkor meglesz a kisház.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

hétvége

nehéz

1 hét, 1 hónap, 1 év