Blogverem #17

No, hát én úgy örülök ennek a blogvermes hónapnak! A legjobb, hogy mennyi mindenki belódult, és eleinte még tudtam követni, aztán most már egy ideje nem. De majd visszaolvasom a nyugodt-békés decemberben.

Egy szép 17-es prímszámmal zárom ezt a hónapot, és ez annyira durván sok tőlem, hogy nagy vállveregetésben részesítem magam. Visszanéztem, és amióta írom (7 év! dzsízösz!), azóta átlagban havi 1.9 poszt született, haha, szóval ehhez képest ez a 17, ez egy laza 8.8-as szorzó, szóval well done. És tudom, hogy itt a mindennapi írásról szólt a csellendzs, dehát kéremszépen a 8.8 az mégiscsak 8.8, és mit csinálok 9x többet/jobban/gyorsabban az életben? Hát semmit, úgyhogy ezennel elégedettséget hirdetek. 

Közben lóhalálában odaért a projektünk, ahova kellett, egy eszméletlen sprinttel úgy néz ki, megvan a vállalás, mindez alatt úgy érzem, sokkal jobba lettem jópár kollegával, repkednek a szivecskék meg a röhögő smiley-k a teams üzenetekben (tudom, felszín, de azért valamit jelent), 4 hete nem fogyasztok tejterméket+glutén-t egyáltalán, cukrot is csak nagyon érintőlegesen (és asszem pont 0 kg-ot csökkent a testsúlyom, köszi! bár ezt most nem ezért csinálom), úgy alszom, mint fénykoromban, szóval jól van mindez így.

Ha körbenézek, akkor azt látom, hogy nagyon sokmindenkinek volt brutkó nehéz ez a november, váratlan halálesetek, lelki megroppanás, házasság végének kimondása, nagyon nehezek ezek a sztorik kívülről is, nemhogy belülről. És tudom, hogy ezek a természetes fentek és lentek, és tiszta lutri, mikor ki melyik részén ül a hullámvasútnak. 

És jött nagyon vicces spotifyos évértékelés, annyira jó arcok, hogy minden évben tudnak újat villantani, teljesen újat, tök jó adatokat mazsoláznak ki, és tök jó kommenteket írnak hozzájuk. Éljenek! 

Nem ígérek semmit, mert túl sok mindenkinek ígérek meg dolgokat és általában túlvállalom magam, de azon leszek, hogy felemeljem a havi átlagos poszt darabszámomat az 1.9-ről.