medvelista

Itthon voltam/vagyok két hete betegen, illetve mára már gyógyultnak kiálltottam ki magam, de hát azért heló, erről nem volt szó. A lehető legrosszabbkor jött és eleinte nagyon beszartam, hogy basszus pont most, de aztán ez átfordult, és teljesen meglepő módon iszonyúan jól telt.

Eleinte dolgoztam, merthogy nem vagyok annyira szarul, bár annyira fájt a torkom kb nonstop, hogy fájdalomcsillapítót kellett bevenni, meg elmentek az ízek (khm... tudjukki csinál ilyet), meg aztán a 4. napra begyulladt istentelenül mindkét szemem, aztán egy hét után rájöttem / meghallottam másoktól, hogy azért a gyógyulás úgy jön, ha nem dolgozunk közben, szóval a második hétre offoltam magam és hát onnan kezdődött a paradicsomi állapot! Feltűnt lassan, hogy jé, lelassultam, jé, bárki rámír / felhív, arra van időm és tudunk hosszan beszélni, és ez szuperjó. És az is feltűnt, hogy bárki, akivel beszéltem (incl. volt kollegák, jelenlegi kollegák, családtagok, barátok Bp-ről és az agglomerációból, 3 évvel ezelőtti egyéjszakás fiú :)) megkérdezte, hogy hozhat-e valamit, mire van szükségem, és azt éreztem, bárkinek szólok, biztos, hogy hoz is. Szóval éltem a felajánlásokkal és kaptam is patikából / Aldiból / piacról pakkot. De olyan szívet melengető volt, hogy tényleg mindenki felajánlotta a segítségét. 

Ízek hiányában és a torokfájással megtűzdelve szinte csak teát ittam és levest ettem 10 napon át, és tompa ízérzékeléssel csudajól esik ugyanaz az étel 4 napon át, szóval teljesen minimál volt az önfenntartás ezen része. És gyorsan elteltek a napok, pedig kanapé krumpliskodás volt kb folyton, és nem is tudom megmondani miért, de nagyon jól éreztem magam lelkileg, pedig a hosszú egyedülléttől, itthonléttől és ingerszegénységtől be szoktam fordulni, de most egyáltalán nem.

Megnéztem az Egy nap-ot, amit még 2009-ben olvastam véletlenül, mármint nem ajánlásra, hanem csak úgy a kezembe akadt egy könyvesboltban, és tökre emlékszem, hogy milyen mélyen érintett. Emlékszem, hogy bennem éltek a karakterek, hogy alig tudtam letenni, és egy vendégségben is ezt olvastam, és akkor jött a váratlan fordulat benne, hogy egy puffzsákban ültem, a többiek valahova elmentek én ottmaradtam egyedül, és annyira fájt, amit olvasok, hogy elkezdtem sírni, és újra kellett olvasnom azt a pár sort, hogy biztos jól olvastam-e, mert ez nem lehet - szóval az a fajta olvasásélmény, ami megmarad sztem amíg az eszemnél leszek. A film is nagyon megérintett, bár egyáltalán nem így képzeltem el a főszereplőket, de azért végigsírtam, biztos, ami biztos. 

Elolvastam még 4 könyvet, megnéztem pár romcsi filmet és sorozatot, kiraktam egy puzzle-t, néztem sokat a felhőket, ahogy átrobogtak a tetőablakokon túl, főztem 5 levest, végigasszisztáltam a wc-m lebontását, újraépítését és újraburkolását, lemondtam kb 400 programot és visszatettem magam a fb társkeresőre. Felbukkantak a múltból emberek, férfiak is, nők is, de valahogy jól, érdeklődve, kedvesen, örültem nekik. És örültem annak is, hogy a medvelistának valahogy lett hozadéka, hogy itt van nyitva azóta is a kanapén, és mivel a tisztelettel van felém az egyik első pont, ezt most komolyan is veszem és akinél ennek az ellenkezőjét érzem, azt szépen leépítem indoklással. Hihetetlenül jó érzés ezt megtenni, hogy tudom, hogy ez nekem nagyon fontos, és ne mentegessem, aki bunkón reagál vagy gúnyos vagy sértő, annak azonnal le lehet húzni a rolót. Azt beszéltük É-vel, hogy így mennyi további lelki sérüléstől kíméljük meg most magunkat. És gyanús, hogy nem véletlen, hogy nagyon jó kör maradt fent a rostán, nincsenek sokan, de valahogy jónak érzem őket. Egyvalakit kifejezetten, csuda vicces és csuda gördülékenyen írunk meg beszélünk, holnap megyünk moziba, amit egyszerre nagyon várok és nagyon izgulok is tőle, de közben meg eszembe jut és muszáj nevetnem mindig, és a medvelista 6 pontját is hozza, és egymáshoz nagyon közel lakunk, meg nagyon jó dolgokat csinál és tök viccesen ír, és valahogy olyan a belsője, hogy szerintem 5*-os, hááát... ki fog derülni hamar, hogy tényleg az, vagy ismét aranyérmet nyertem projektálásból.