ismerkedés

Hú, annyira jól estek az ismeretlenül küldött ölelések, meg kedves szavak - nagyon köszönöm nektek! Meg az ismerősen küldött együttérzés is nagyon sokat adott! 

Olyan szép esténk volt tegnap, nagyon mélyről jövő hálát érzek érte, és akkor ma ismét jobban érzem magam, de azért elég kemény ez az érzelmi hullámvasút, ami itt zajlik. És milyen érdekesen működik az ember, vagyis én, nagyon lent voltam, amikor amikor az előzőt írtam, aztán 2 nappal később egy húszfős önsimereti csoportban elmeséltem sírva és még sírtam két órán át, aztán huss - eltűnt a mélység és tök jó kedvűen meg stabilan tudtam tolni a napokat. 

De amikor rákérdeznek a kollegák, hogy milyen volt a két hetes szabim (beültetés utáni streszsmentesen tartott időszak), akkor azért mindig csak sírva tudok rá válaszolni, aztán ezek a kedves 40-50-es ITs férfiak iszonyú cukin reagálnak a váratlan könnyekre meg érzelemre <3 de mennyire jó már, hogy tegnap ketten is megöleltek, ez lett a beszélgetésünk záróakkordja. Na de nem is erről akarok írni, hanem a fiúról, mert hát nagyon fontos és annyira aranyat érnek ezek a kezdeti napok-hetek, és hiába sírok sokat, azért szeretném megörökíteni, hogy milyen is az ismerkedés mostanában itt mifelénk.

(de hogy kezdjek neki? :))

Egyszerűen a számomra lehető legjobb kombinációja a határozottságnak, érzelmességnek, törődésnek, önállóságnak, telefonmentességnek, humornak, őszinteségnek, testmozgásnak, ruházkodási stílusnak, zenei ízlésnek, politikai véleménynek, érintésnek, gondolatoknak. Sokkal több, mint amit a medvelistában leírtam... ezen amúgy még szoktam gondolkodni, hogy tényleg ekkora ereje volt ennek a listának? És az milyen, hogy leírom a számomra minimumokat, és elképzelhetetlenül simán besétálunk egymás életébe, és kiderül, hogy sokkal de sokkal több, mint a minimumok (pedig az sem volt szerintem kevés). És kicsit jól esett, hogy mesélte, hogy a pszichiáterének mesélt a medvelistáról, és nagyon megdicsért érte.

Nagyon szeretem, ahogy a gyerekeit neveli, ahogy beszél velük, egyszerre csupaszív és kedves és törődő, közben tartja a határokat és neveli őket és tud nemet mondani. Ugyanez, ahogy a kutyájával meg cicájával bánik, attól is teljesen kész vagyok. Mondjuk borzasztó jófej mindkét állat, de az is nagyon menő, ahogy hozzájuk ér meg beszél. Kicsit ilyen Durell-családként élnek, ami nekem nagyon ismeretlen, de roppant szórakoztató és szeretek abban benne lenni. 

Olyanokat mond nekem, hogy nem is értem, és alig merem leírni vagy beengedni, de hát kimondta, és mivel eddig nem adott okot az ellenkezőjére, higgyem csak el neki, szóval pár napja mondta, hogy nem akar megijszteni, de ő már annyiszor gondolt arra, hogy elvesz feleségül és hogy fogunk utána éldegélni egy kisházban. Na hát és ez... <3 csak annyit tudtam mondani, hogy úristen, amit ugye sokféleképpen lehet érteni, de mivel épp sírtam, ezért nem tudtam normálisan kifejteni, hogy ez egy olyan úristen, hogy annyira eltávolítottam magam ettől a lehetőségtől, hogy teljesen messzire toltam magamtól, hogy nem is akarok házasodni, brrr, mindenki minket nézne. Hogy erről teljesen lemondtam, és kivételesen olyan tökéletesen mondtam le róla, hogy nem is hiányzik, nem is fáj mások házassága, csak egyszerűen elkönyveltem magamban, hogy nekem ez nem lesz soha. És akkor ő meg ilyenekben gondolkodik, hát úristen <3 ezzel az egy mondattal is egy sokéves páncélt kezdett el olvasztgatni. Meg olyat is mondott, hogy nincsenek lángoló érzelmek (ettől beszartam és nagyon fájt, meg nagyon azt éreztem, hogy ez egyenes út arrafelé, hogy valaki másba beleszeret és lelép - aztán simán lehet, hogy 45 felett jókora hátizsákokkal így kapcsolódunk és másféle érzelmek jönnek, mert bennem sem lángolás van, hanem egy nagyon erős szeretet), de hogy annyira megnyugszik mindig mellettem, hogy szereti a lelkem, és hogy szereti aki vagyok, ahogy élek, amilyen a lakásom, hogy jó itt lenni mellettem, hogy szeret hozzámbújni és szereti, ahogy én hozzábújok, meg elalszom mellette az autóban (ez tök vicces, nem? hogy ezt is lehet szeretni valakiben). 

Aztán most pont az van, hogy ma vidékre vitte a lányát, és ottalszik, holnap reggel meg mi a túralányokkal elmegyünk 5 napra Zakopanéba, és akkor ma reggel iszonyú komoly arccal odaállt elém, hogy figyelj, gondolkodtam, és szerintem most ne találkozzunk pár napig. Amit én rogyadozó lábakkal és lesápadva nyilván úgy vettem, hogy akkor ennyi volt, itt a vége, aztán elnevette magát, hogy ez a jó vicc korareggel eszébe jutott, én meg még mindig kihagyó szívveréssel mondtam, hogy ezzel tilos viccelni, mert én itt majdnem szörnyethaltam. 

Aztán az is van, hogy tud és szeret motorozni, és most egy kismotorja van, de már vitt azzal ide-oda, és hát az én szívemhez motorokon át vezet az út (többek között), szóval elmondhatatlanul jó és menő az esti körúton motorral menni, meg át a Margit-hídon, meg hétközben a kisforgalomban elugrani egy kantinba közösen ebédelni vagy este a kocsmába azzal menni. Ezekről sem mertem álmodni, de fantasztikus és a bukó alatt egyszerűen fülig ér a szám, ahogy átölelem és a sebességtől egymáshoz csúszunk vagy összekoccan a bukónk.

Na meg az is, hogy sajnos iszonyúan bevonódok a családi drámájukba, pedig nagyon minimálisat mesél, vagy próbál nem engem terhelni azokkal. De látom rajta, hogy mennyire megviseli egy-egy váratlan húzás a felesége részéről, a méltatlan vagyonmegosztási harcok, a beszólások, támadások. Azt mondjuk egyáltalán nem értem, hogy hiába a feleség borította a dolgot és akart elválni és szétköltözni, bosszút érzek minden megnyilvánulásában, ami eljut hozzám. És nem ő, hanem ez a fiú került be pszichiátriára tavaly, mert annyira összedőlt a világa a válással, és a feleségnek lett embere, szóval az én fejembe egyáltalán nem fér bele, hogy ő miért akarna még ezeken túl bosszút állni. És utálom, hogy ide jutnak értelmes felnőttek, akik amúgy felépítettek egy hosszú évekig jól működő közös életet meg családot. Meg üzente, hogy akar velem találkozni, mit mondjak, én egyáltalán nem akarok vele találkozni, majd biztos egy ponton fogunk, de ne most, és nem akarom, hogy engem is a dühe céltáblájának használjon - mert efféle luxi szabad kapacitásaim most nincsenek. De hogy ahelyett, hogy felfelé tudnám húzni ezt a fiút ezekben a nyomorult pillanatokban, azt érzem, én is lecsúszom melléje, az meg ugye kevésbé segítség. Szóval arra jutottam, hogy ugyan most kicsit kiestem az eddigi életemből és szegény barátnők háttérbe lettek szorítva az utóbbi hetekben, de nyomás vissza közéjük és kellenek nagyon ezek a drága barátnős impulzusok is, mert velük csak simán lehet örülni a romantikus fejleményeknek.  

És tök jó zenéket mutat, meg reggelente, ha jó kedve van, táncol a konyhában, nagyon szép mozdulatokkal, szülinapomra írt egy végtelenül kedves lapot, és bedobta a postaládámba meglepetésszerűen, és azt írta benne, hogy még legalább 1000 ilyen szülinapi kártyát szeretne adni nekem, csinált nekem egy lámpát, meg sosem tűnik el, hanem felhív, meg most már indulnom kell, szóval nem tudom folytatni, de sok-sok jó árad belőle és próbálok marhára örülni mindennek (és nem attól fosni, hogy innen mekkorát lehet esni) és megélni azt, hogy végülis valami ilyesmire vágytam mindig is <3.